Jelenleg pont azok nem tudnak sportolni, akiknek egészségügyileg a legjobban szükségük lenne rá – videó

Megosztás

Jelenleg párezer forintért szinte bárki igazolt sportolóvá válhat,azonban a speciális igényekkel élő gyerekek mindennapjait jelentősen megnehezíti a bezárt vannak az edzőtermek és uszodák. Néhányak számára elérhető az online, vagy a személyes segítség, de sokan hónapok óta nem tudnak fejlesztő tornára járni.

A Euronews riportot készített egy édesanyával, akinek hiperaktivitással küzdő kisfia, Kende a koronavírus-járvány óta nem tud eljárni sportolni. A lassan ötéves kisfiú idegrendszere éretlen, hiperaktivitása miatt fejlesztő tornára lenne szüksége. A család a drága TSMT-torna helyett egyelőre csak úszni tudta elküldeni tavaly, ami kifejezetten jót tett neki.

A korlátozások novemberi bevezetése óta azonban ez a lehetőség is megszűnt, így romlott az állapota.

„Kezelhetetlenebb, idegrendszerileg teljesen. Nehezen alszik, pörög folyamatosan. Nem tudjuk úgy levezetni az energiáját, hiába megyünk futkározni, sétálni, játszótérre, egyszerűen nem”

– mondta Kende édesanyja a iportban.

Novemberig még hetente kétszer vitték Kendét úszóedzésre. A kisfiú azóta is várja, hogy újra mehessen, mindig az uszoda iránt érdeklődik, amikor a környéken járnak.

Egyesek számára a lakásban végzett, személyes edzés megoldást jelenthet. Erre azonban természetesen jóval kisebb a kapacitás, mint a csoportos edzésekre, és anyagilag sem mindegy, hogy valaki egyedül fizet az edzésért, vagy egy csoport tagjaként. Az online edzésekhez hasonló megoldások csak kevesek számára jelentenek segítséget. A többieknek egyelőre várniuk kell arra, hogy újra kinyissanak az uszodák és edzőtermek.

Related posts