Ez így rendben van? Kósa Lajos két cikluson át diplomásnak hazudta magát, pedig azóta sincs neki

Az elmúlt napok egyik fontos történése volt, hogy kiderült, Bangóné Borbély Ildikó hamisan állította azt magáról éveken keresztül, hogy főiskolai diplomája van. Ennek semmi nyomát nem lelték, az MSZP pedig azonnal kizárta a pártból a mindenkit megtévesztő hölgyet. Kósa Lajos is éveken át egyetemi diplomát és két nyelvből is középfokú nyelvismeretet állított magának – hamisan. Ám a baloldallal szemben a Fidesznél ennek a világon semmi következménye nem lett. Két cikluson át hazudott magának főiskolai diplomát, pedig még jelen pillanatban sincs Kósa Lajosnak ilyen, ahogy nyelvvizsgája sem. Bangóné Borbély Ildikó ügye kapcsán…

Tovább olvasom

“Több mint 100 ember ellen használták hazánkban a Pegasust és a szerződés most is érvényben van”

Most, hogy a napokban Kósa Lajos (valószínűleg tévedésből) ennyire fontos információt mondott el a nyilvánosság előtt, immáron a bizottság jobbikos elnöke, Stummer János is több mindent oszthat meg. Úgy véli, Kósa hibázott és hatalmas rést ütött a Fidesz titkolózásán. Újabb részletek derültek ki a Pegagus-ügyről, miután Stummer János, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke interjút adott a Partizán Spartacus műsorának. Stummer azután kezdhetett el nyíltabban beszélni az ügyről, az államtitoksértés határán táncolva, hogy az Országgyűlés egy másik bizottságának, a honvédelmi és rendészetinek a csütörtöki ülése után Kósa Lajos fideszes képviselő váratlanul elismerte, hogy a…

Tovább olvasom

Kósa államtitkot sértett? Három évet is kaphat érte, amiért elárulta, hogy a belügy megvette a Pegasust

Így legyen szavahihető az ember Magyarországon. Az ügyben talán először egy fideszes politikus mondott egyetlen őszinte mondatot, azzal is államtitkot sérthetett. A megfigyelési botrány egyik nagy vesztese Kósa Lajos lehet, aki vélhetően már bánja, hogy elhintette azt az ominózus mondatot. Stummer János, a nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke azt írta, Kósa Lajos minősített információt hozott nyilvánosságra, amikor elmondta, hogy a Belügyminisztérium vette meg a Pegasus nevű kémszoftvert, amivel több száz magyar állampolgárt figyelhettek meg. Ezért szerinte a Fidesz alelnöke a büntető törvénykönyv alapján minősített adattal való visszaélés miatt 3 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.…

Tovább olvasom

Kósa beismerte: a Belügyminisztérium megvette a Pegasus kémszoftvert

Ma ült össze a Honvédelmi és Rendészeti bizottság a Pegasus-ügy kapcsán, ahol meghallgatták Pintér Sándor belügyminisztert és Hajdu Jánost, a TEK-főigazgatóját. Vadai Ágnes szerint a kormány tovább titkolózik, és nem hajlandóak elárulni, kiket hallgattak le a Pegasus nevű kémszoftverrel – írja az atv.hu. 2050-ig titkosították a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság mai üléséről készült jegyzőkönyvet, ahol többek között Pintér Sándor belügyminisztert hallgatták meg – számolt be az ülésről Vadai Ágnes. A DK frakcióvezető-helyettese azt mondta, hogy a kormány tovább titkolózik, és nem hajlandóak elárulni, kiket hallgattak le a Pegasus nevű kémszoftverrel.…

Tovább olvasom

A debreceni stadion lelátóján kellett újraéleszteni egy férfit – Kósa Lajos azonnal szelfizett a mentősökkel egyet

Szörnyű jelenet játszódott le a debreceni Nagyerdei Stadionban megvívott Katar – Portugália barátságos labdarúgó-mérkőzésen: egy 45 éves férfi rosszul lett a lelátón és váratlanul összeesett. A találkozó biztosítását végző mentősök azonnal odasiettek és újraélesztették, szerencsére ez sikerrel járt és stabilizálni tudták a férfi állapotát, akit ezt követően kórházba szállítottak. Ménes Dávid, az Országos Mentőszolgálat regionális kommunikációs munkatársa az ATV híradójának elmondta: a negyven év körüli férfi nem mutatott életjeleket, ezért megkezdték az újraélesztést, melynek köszönhetően néhány perc múlva visszatért a férfi keringése, és stabil állapotban szállíthatták kórházba. Ménes Dávid volt…

Tovább olvasom

Kósa Lajos véletlenül nyíltan kimondta, hogy a sok vitát kiváltó statisztika a vakcinák hatásosságáról teljesen szakmaiatlan

Valószínűleg az ország egyik kedvenc Lajosa nem volt tisztában azzal, hogy ezt a táblázatot nem az ellenzék, hanem a kormányoldal készítette és saját fényezésére használta. Kósa most véletlenül a tökéletes igazságot mondta ki erről az összedobált táblázatról, ezért Orbánék nem fogják megdicsérni. De hát minden csoda három napig tart. A részletekre Juszt László hívta fel a figyelmet saját Facebook-oldalán. “Lajos! Te Isten vagy. Legalább már világos, hogy azért ülsz az Aperitív Bizottságban (byHofi), hogy leleplezd őket. Nem is gondoltam volna, hogy egy héttel a hazug táblázat megjelentetése után coming outot…

Tovább olvasom

Lepődjünk meg! Kósa Lajos szerint a csengeri örökösnő története Gyurcsányék műve

Bár egyre inkább nyilvánvalónak tűnik, hogy Kósa úr nyakig benne van az ügyben és nem csak mint átvert áldozat, máris megy a mutogatás a DK-ra. Magyar valóság. „Mint az közismert, egy büntetőügy vádlottja nem köteles igazat mondani a bírósági eljárás során, ez az ügyvédjére is vonatkozik. Úgy látom, mind az ügy vádlottja, P.-né Mária, mind a védője, Helmeczy László élt ezzel a joggal. A rám vonatkozó állításaik nem felelnek meg a valóságnak. Azt is értem, hogy mi motiválja a vádlottat védő ügyvédet, hisz ő a Demokratikus Koalíció politikusa. Soha nem…

Tovább olvasom

Dagad az örökösnő-botrány: “A svájci szállodát is én fizettem Kósának, a bankkártyám is nála van”

A csengeri örökösnő rendületlenül állítja, hogy a fideszes Kósa Lajos aktívan részt vett az eljárásokban és nyakig benne van az egészben. P. Mária vallomást tett a bíróságon, azt állítja, még mindig hisz abban, hogy az öröksége megvan, és meg fogja kapni. Ha nem, akkor őt is becsapták. Megtartották a Mátészalkai Járásbíróságon a csengeri örökösnőként elhíresült P. Mária ügyének első tárgyalását. A húszrendbeli csalással, összesen 780 millió forint kár okozásával vádolt nőt eredetileg március elején hallgatták volna meg, de akkor ez technikai okok miatt elmaradt. A Telex tudósítása szerint a tárgyalásra online videókapcsolaton keresztül…

Tovább olvasom

Több stadiont megtervező cég nyerte a hajdúnánási MotoGP-pálya pályázatát

Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő, a pályázati bizottság elnöke jelentette be pénteken, hogy Bordás Péter okleveles építész készítheti el a hajdúnánási MotoGP-pálya és multifunkcionális autó-motorsportos komplexum terveit, miután megnyerte az erre kiírt pályázatot – számolt be róla az MTI alapján a formula.hu. A HVG.hu szerint a tervező cég a BORD Építész Stúdió lesz (itt ügyvezető és építész vezető tervező Bordás Péter), amelynek nem ez lesz az első sportprojektje, hiszen ők tervezték a Debreceni Nagyerdei Stadiont és az Új Hidegkuti Nándor Stadiont is, de az ő projektjük volt a Sauska borászat…

Tovább olvasom

Kósa megint alkotott – csak posztolta a képeket a Facebookra, ahol éppen a piacon szinte senki nem is hord maszkot

Mostanában ez a sokadik baklövése a fideszes vezérnek, vajon mikor szólnak már neki, hogy ne halmozzon hibát hibára. A járvány harmadik hullámának tombolása közben, pár napra attól, hogy bezárjon az ország, azon a napon, amikor a legmagasabbak az új fertőzöttek száma és a lélegeztetőgépre szoruló betegek száma, amikor hetek óta azt halljuk, hogy a brit mutáns vírus miatt sokkal jobban terjed a fertőzés, akkor Kósa Lajos posztol képeket a Facebook-oldalán a józsai piacról, ahol maszk nélküli flangálnak az emberek. Erről számolt be a Blikk.hu. Nagyon nem gondolta ezt át, abból…

Tovább olvasom