Mi is tettünk egy rövid látogatást 2024-ben a legszegényebb borsodi településként elhíresült községben, és számos érdekes dolgot hallottunk az ott élőktől. Ki gondolná például, hogy a helyi, dolgozó férfiak átlagkeresete vetekszik egy egyszerűbb miskolci fizetéssel? Mégis, Csenyéte adottságai óriási ellensúlyként nehezdnek a helyiek boldogulására.
Tovább olvasomCímke: Felcsút
A Fidesz és a felperzselt föld taktikája? Bezárási hullám várhat Felcsútra, információk szerint a stadion sem ússza meg
Úgy tűnik, Alcsút, Felcsút jelentős átalakuláson megy keresztül az Orbán-rendszer bukásával, ami a körülmények ismeretében nem annyira meglepő. A Mészáros-érdekeltségek sorra adják be a kulcsot, a dolgozók pedig kapják a felmondóleveleiket. A híres Pancho-Aréna is végnapjait élheti, ahogy az ott játszó csapat is messziről integet a korábbi pénzbőségnek.
Tovább olvasomOrbán Viktor a spórolás jegyében egy teljesen friss 40 milliós kisbuszt villantott, újított a miniszterelnök
Bár harminc éve hű volt az általa kedvelt márkához, most ebben is változás történt. Amiben viszont nincs változás, az a kék villogó a gépjármű tetején, hogy biztosan meglegyen mindig az elsőbbség.
Tovább olvasom„Miért nem járok hat éve Diósgyőr meccsre?” (NER-történet kicsiben)
Zűrös napok állnak a DVTK mögött, először Radenkovic vezetőedző távozott, majd Kovács Zoltán sportigazgató is szedte a sátorfáját. De a gondok sokkal mélyebben gyökereznek.
Tovább olvasomKettős vereség után továbbra is kieső helyen a két borsodi alakulat
A labdarúgó NB I 23. fordulójában az Újpest hazai pályán 2–1-re legyőzte a DVTK-t, a diósgyőri stadionban albérletben játszó Kazincbarcika pedig a Felcsúttal szemben maradt alul. Bár egyik alakulat sem tudott előre lépni a tabella két utolsó pozíciójából, és a rivális Nyíregyháza növelte előnyét a lemaradókhoz képest, a két vezetőedző bizakodik.
Tovább olvasomDVTK: Acolatsét a Felcsút és a Fradi is vinné, jelenleg úgy tűnik, a fővárosba tart
Korábban az Újpest és a Ferencváros érdeklődéséről hallhattunk, majd az utóbbi napokban került képbe a felcsúti gárda is. Úgy fest, a Diósgyőr nem tudja megtartani őszi legjobb mezőnyjátékosát, megy a Fradiba.
Tovább olvasomCsak a Fradi legyőzésével teljesítheti a csapat az ultrák által adott ultimátumot, de…
A Szervezett Szurkolói Csoportok a sorozatos gyenge és eredménytelen teljesítmény miatt tartottak többször is megbeszélést, illetve intéztek ultimátumot a DVTK gárdájának. De mi történik, ha nem teljesülnek a feltételek?
Tovább olvasomBár gyorsan vezetést szerzett a DVTK, végül pont nélkül távozott Felcsútról
A második játékrészben gyorsan újra betalált a PAFC, a Diósgyőr erejéből csak egy lesgólra futotta. A múlt heti győzelem után most vereséget szenvedtünk.
Tovább olvasomBorsodi focihétvége: a Diósgyőr Felcsútra megy, a Kazincbarcika a Paksot fogadja
A Fizz Liga 17. fordulójában mindkét borsodi élvonalbeli csapat pályára lép a hétvégén. A Diósgyőr szombaton Felcsúton vendégszerepel, míg a Kazincbarcika vasárnap a mezőkövesdi albérletben fogadja a Paksot.
Tovább olvasomTörténelmi gólt szerzett a Barcika, mégis pont nélkül maradt
Kuttor Attila vezetésével új időszámítás kezdődött ma este nyolc órakor Felcsúton, hiszen a Kazincbarcika egy teljesen átalakuló csapattal, történelme során első alkalommal vágott neki az NB I-es szezonnak. Az ezüstérmes Puskás Akadémia nem számított könnyű ellenfélnek, és bár a Barcika egy teljesen félidőn keresztül nem adta magát, Lamin Colley végül keresztbe tett az első fordulós pontszerzésnek.
Tovább olvasom