Közel kétmilliárdból épülhet Törőcsik Mari Ház a művésznő szülőfalujában

A Heves megyei Pélyen kap helyet a speciálisan átalakított épület, amely a tavaly elhunyt színésznőnek állít majd emléket. 85 éves korában, 2021. április 16-án halt meg Törőcsik Mari. A Nemzet Színésze a Heves megyei Pélyen született, hamvait is kívánságának megfelelően itt szórta szét a lánya. 15 éves koráig a faluban élt, nagyapja mozit üzemeltetett a településen, Kovács Sándor 1927-ben, Heves megyében elsőként építtetett villanyvilágítással felszerelt színpadtermet. Ebben a moziban sok filmet nézett, híres színésznő akart lenni. Ebből a moziból alakítanak majd ki egy emlékházat, és erre 1,8 milliárd forintos közbeszerzést írtak ki…

Tovább olvasom

Elhunyt Törőcsik Mari

Sokat betegeskedett az utóbbi időben, életének 86. évében érte a halál. Péntek hajnalban, hosszú betegeskedés után, életének 86. évében elhunyt Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, közölte a Nemzeti Színház. Törőcsik Marit a Nemzeti Színház saját halottjának tekinti. „Engem az Isten a tenyerén hordozott. Nekem szép és gazdag életem volt” – nyilatkozta Törőcsik Mari az MTI-nek a 80. születésnapján. Ekkor már öt évvel túl volt a súlyos…

Tovább olvasom

Leállították Törőcsik Mari kezeléseit

A nap 24 órájában szakképzett ápoló vigyáz rá. Sokan úgy tudták, elkapta a koronavírust a Jászai Mari-díjas színésznő, de szerencsére ez nem igaz. Törőcsik Mari olyan sok időt töltött már a szombathelyi kórházban, hogy névről ismeri az összes ápolót és orvost. A dolgozók nagyon tisztelik és szeretik a legendás színésznőt, ám mostanában már nem jár oda, mivel a járványhelyzet miatt mellőzik a legtöbb olyan kezelését és beavatkozását, amik nem életbe vágóan fontosak. Erről a borsonline.hu számolt be. MARI MAMA SZELLEMILEG TELJESEN FRISS, DE NEHEZEN TUDJA MÁR MAGÁT KIFEJEZNI. A NAP…

Tovább olvasom