Versvillamos Miskolcon a Költészet Napján

Hazánkban 1964 óta tartunk irodalmi előadóesteket, könyvbemutatókat és szavalóversenyeket az egyik legjelesebb magyar költőnk, József Attila születésnapján. Idén az eseményhez kapcsolódó miskolci programok között egy igazi különlegesség is szerepel, ugyanis az MVK Zrt. és a Spanyolnátha művészeti folyóirat szervezésében megszületett a Versvillamos ötlete.

Tovább olvasom

Virágba borul a költészet Borsod-Abaúj-Zemplén megye több pontján

József Attila közkedvelt lillafüredi szobra. Forrás: index.hu

Immár hatvan éve ünnepeljük a költészet napját a tragikus sorsú költőzseni, József Attila születésnapján, április 11-én. E napon talán az átlagnál többen állnak meg egy pillanatra és hallgatnak meg, olvasnak el egy-egy költeményt, de a borsodi kulturális intézmények és szervezetek is megannyi nívós programmal örvendeztetik meg a verskedvelők szívét.

Tovább olvasom

József Attila Lillafüreden írta egyik legszebb versét

1964 óta április 11-e, József Attila születésnapja a Költészet Napjának számít Magyarországon. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt. Azt azonban kevesen tudják, hogy a költő egyik legszebb verse nálunk, Borsodban, pontosabban Lillafüreden született. 2005. április 10-én, József Attila születésének századik évfordulója alkalmából avatták fel a költő szobrát Lillafüreden, mely a Szinva-patak vízesése mellett egy falnak támaszkodva látható, ahogy lehunyt szemmel élvezi a természet hangjait. A mellette lévő falfelületen, egyik legösszetettebb versének, az Ódának részleteit olvashatjuk. Varga Éva szobrászművész választása azért esett…

Tovább olvasom

Hamisítványnak tartja a napokban megtalált József Attila-kéziratot egy kutató

Újabb József Attila-kutató mondott véleményt arról az eddig ismeretlen József Attila-versről. Sárközi Éva a prae.hu-n megjelent írásában azt állítja, a címben még csak lehetőségként, a szövegben már tényként, hogy a József Attilának tulajdonított kézirat hamisítvány, nem is a költő kézírása. A szöveg már a felbukkanása utáni napokban megosztotta az irodalomtörténészeket. Az egyik legjelesebb magyar József Attila-kutató, Lengyel András – ő írt tanulmányt a tizenhét éve előkerült József Attila versről – hitelesnek és eredetinek minősítette azt. Hogy versnek lehet-e nevezni a nyolc sort, azt megkérdőjelezte a József Attila Társaság elnöke, Tverdota György, de…

Tovább olvasom