A túl olcsó cigaretta miatt ítélték el Magyarországot

A cigarettákra kivetett jövedéki adó mértékének túlzottan alacsony szinten tartásával Magyarország megsértette az uniós jogból eredő kötelezettségeit – írja az Index az Európai Unió Bíróságának csütörtöki közlése alapján. A dohánygyártmányokra alkalmazott jövedéki adó szerkezetéről és adókulcsáról szóló uniós irányelv értelmében a cigarettára kivetett teljes jövedéki adó a forgalomba hozott cigaretták súlyozott kiskereskedelmi értékesítési átlagárának legalább 60 százaléka; illetve a súlyozott kiskereskedelmi értékesítési átlagártól függetlenül 1000 darab cigarettára vonatkozóan legalább 90 euró. Magyarország – más uniós tagállamokkal együtt – a szóban forgó követelmények teljesítéséhez 2017. december 31-ig átmeneti időszakban részesült, viszont…

Tovább olvasom

Leghamarabb április 12-én nyithatnak az iskolák, pénteken döntenek a boltokról

„Azt látjuk, hogy a harmadik hullámnak nincs vége, a fertőzöttek száma továbbra is növekszik”- kezdte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfót, amelyről a 444.hu tudósított. „A helyzet komoly, az egészségügyi ellátórendszer bírja kezelni kapacitással a megnövekedett esetszámot” – mondta. Gulyás elmondása szerint szabad még 1678 lélegeztetőgépes ágy és 10444 ágy a kórházakban. A kormány ezt a kapacitást akár ezres nagyságrendekkel is tudja növelni, és mindent megtesznek, hogy az „élő erő” is rendelkezésre álljon. Kijelentette: „Nem vitás, hogy sokan vannak kórházban, és rendkívüli erőfeszítésekre van szükség, de nem igaz,…

Tovább olvasom

Veszélyes, ha a postásnak maszk nélkül nyitunk ajtót?

Többször is előfordult, hogy miután a postás átadta a küldeményt, a címzett közölte, hogy Covid-fertőzött. A harmadik hullámban több postai dolgozó érintett, de a vállalati létszám arányában még mindig csak egy-két százalékról van szó, és folyamatosan gyógyulnak is az érintettek – közölte az Index megkeresésére válaszul Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője. Miután az ugytudjuk.hu arról adott hírt, hogy a koronavírus miatt kellett bezárni egy szombathelyi postafiókot, több kérdéssel fordultunk a Magyar Postához. Többek között afelől érdeklődtünk, mennyire veszélyezteti országosan a feladatellátást a járvány. Panulin Ildikó azt írta: a Szombathely 8 posta…

Tovább olvasom

Komolyak a tervek: Valóban repülőtér épülhet Felcsút mellett

Mit az, amit nem építettek még az ország új központjának számító Felcsútra 2010 óta? Hát repülőtér! Aki eddig csak viccből mondogatta, jobb, ha tisztában van vele, hogy már régen a tervezési szakasznál jár az ötlet. Külön érdekesség, hogy amíg az egyik érintett fideszes polgármester letagadja és álhírnek nevezi az értesülést, a másik már részletekről is beszámol. Tessely Zoltán, a Felcsútot is magába foglaló Fejér megyei 3. országgyűlési választókerület fideszes képviselője egy hónappal ezelőtt beszélt arról, hogy Bodmér, Szár és Újbarok határában sportrepülőtér épülhet, írja a Magyar Hang. A tervezett reptér mellett nemcsak…

Tovább olvasom

Eddig sosem látott mértékben növekedett Paks II tőkéje

Rekord mértékben növelte meg az állami tulajdonos paksi bővítésért felelős cég jegyzett tőkéjét – írja a JövőTV. Paks II jegyzett tőkéje február végén 44,6 milliárd forinttal emelkedett. Az Orbán-kormánynak ez messzemenőleg a legmagasabb összeg, amivel eddig megemelte a beruházás mértékét. A korábban ismertetett menetrend szerint ilyenkor a cég a legalább négyezermilliárdos beruházás leszállításáért felelős, orosz állami Roszatom által kiállított számlákat fizeti ki. Némi csavar, hogy a magyar állam az összeg négyötödét az orosz állam hiteléből állja, amit ráadásul 90 napon belül – vagyis kamatmentesen – más hitelek felvételével vissza is fizet –…

Tovább olvasom

G7: A gazdagabb fideszes városok tízmilliárdokkal több uniós támogatáshoz jutnak, mint a szegényebb ellenzékiek

A 2019-es önkormányzati választás után a gazdagabb és kormánypárti vezetésű városok látványosan több uniós pénzhez jutottak – írja legfrissebb elemzésében a G7. A lap számításai szerint a 2019-es választás óta egy fideszes vezetésű megyeszékhely egy főre vetítve 45 ezer forint támogatáshoz jutott, míg egy ellenzék által irányított 20 ezer forinthoz. Beszédes az is, hogy a legszegényebb, továbbra is ellenzéki vezetésű Salgótarján a választások után mindössze 20 millió forintot kapott. Ezzel szemben a leggazdagabb megyeszékhelyre, a fideszes irányítású Székesfehérvárra több mint 12 milliárd forint támogatás került. A turisztikai támogatásoknál is hasonló aránytalanság…

Tovább olvasom

Valahol beváltak az iskolaőrök, valahol viszont a túlkapás és az agresszió jellemző

Az iskolaőrök összesen 323 alkalommal intézkedtek tavaly szeptember óta a távoktatás elrendeléséig, ezen esetek következtében összesen 80 eljárás indult – tudta meg az Országos Rendőr-főkapitányságtól (ORFK) a 168.hu. A lapnak közölt adatok szerint 52 esetben büntetőeljárást indítottak, míg 28 alkalommal szabálysértési eljárást. Ezeket az intézkedéseket túlnyomó részt garázdaság, valamint vagyon elleni jogsértések miatt kezdeményezték az iskolaőrök. Az Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint 522 iskolaőr volt szolgálatban a távoktatás elrendelése előtt, de három helyszínen jelenleg is folyik 27 őr képzése. A digitális oktatás bevezetése miatt azonban az iskolaőröknek kevés feladat jut, emiatt…

Tovább olvasom

Észak-Korea lassan elbújhat az M1 csodás elemzője mögött, itt van Bende Balázs újabb óriási alakítása – videó

Köszönjük, szakértő úr, fáradhat a kasszához felvenni a plusz fizetését. A „baloldali médiatöbbség” kifejezést azért külön megmosolyogtató. Kár, hogy a mi pénzünkön. Az internetes média nem kormánypárti olvasói aligha tartoznak a magyar közszolgálati média tartalmainak eminens fogyasztói közé, emiatt előfordulhat, hogy lemaradnak az orbanizált közszolgálatiság egy-egy csúcsteljesítményéről, esetleg nemzetközi mércével mérve is jelentős innovációjáról. Egy ilyen jelentős, úgyszólván forró tartalmat mutatunk be önöknek tehát. A lehető legészak-koreaibb értelemben vett közszolgálatiság egyik esszenciális gurumogulmágusba ojtott enfant terrible-je, mondhatni állócsillaga, Bende Balázs kül- és belpolitikai elemző, valamint szociálpszichológus (balett-táncos és kazánkovács), az életre kelt wide…

Tovább olvasom

KDNP: Szél Bernadett a háttérhatalom embere, ezért akarja felfüggeszteni a kilakoltatásokat

Erre már tényleg nehéz szavakat találni, de a Fidesz-KDNP-szavazóknak sem lehet könnyű erre értelmes magyarázatot találni. Illetve hát a vezér megmondta, akkor az úgy is van. Kedden az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságában a kormánypárti képviselők leszavazták Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselők azon javaslatát, hogy csökkentsék az országgyűlési képviselők fizetését – írja a Telex.hu. A három képviselő a gazdasági és szociális válságra tekintettel javasolta, hogy az országgyűlési képviselők a veszélyhelyzet megszűnéséig csak az alapfizetésüket kapják meg, a fennmaradó összeget pedig a Járvány Elleni Védekezési Alapba, azon belül is…

Tovább olvasom

Államtitkár: Nincs semmilyen káosz, a magyar oltási rendszer igazi győzelem és a németek is ezt akarják már átvenni

Igaz, tizenegy éve megszokhattuk, hogy az Orbán-rendszer minden lépése igazi diadal, maga a tökéletesség, Nyugat-Európa csak messze utánunk kullog és irigykedik a magyarországi viszonyokra. György István sem aprózta el a kormány fényezését. „Nem győzelmi jelentésként, hanem tényként mondom el, hogy Magyarország Európa leggyorsabb oltási sebességét diktálja” – kezdte az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóját György István államtitkár, az országos oltási munkacsoport vezetője. Az államtitkár szerint az átoltottságban megelőzzük Németországot, Franciaországot, Ausztriát, egyedül Málta van előttünk a listán. „Magyarország eredménye jó hír, de még jobb hír lenne, ha több vakcina is érkezne…

Tovább olvasom