Kövér új összeesküvéselmélete: globális magánhatalmak veszélyeztetik a nemzeteket

Régen volt ilyen nagy szükségünk egyetértésre és együttműködésre a Kárpát-medencében, mint az előttünk álló időkben, mondta ünnepi beszédében az Országgyűlés elnöke a szlovákiai Zselízen. Kövér László szerint a “nemzeteket fenyegető veszélyforrás” jelenleg az, hogy az utóbbi időkben “a tőke és a technológia koncentrációjának következményeként olyan magánérdekeket érvényesítő, államokon kívüli és államok feletti hatalmak szerveződtek és emelkedtek fel globálisan, amelyek a nemzetállamokat fel akarják számolni szerte a nyugati világban. ” Európára nézve mindez azt jelenti a házelnök szerint, hogy a jellemzően Európán kívüli globális magánhatalmak az Európai Uniót Európai Egyesült Államokká…

Tovább olvasom

KDNP: Szél Bernadett a háttérhatalom embere, ezért akarja felfüggeszteni a kilakoltatásokat

Erre már tényleg nehéz szavakat találni, de a Fidesz-KDNP-szavazóknak sem lehet könnyű erre értelmes magyarázatot találni. Illetve hát a vezér megmondta, akkor az úgy is van. Kedden az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságában a kormánypárti képviselők leszavazták Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselők azon javaslatát, hogy csökkentsék az országgyűlési képviselők fizetését – írja a Telex.hu. A három képviselő a gazdasági és szociális válságra tekintettel javasolta, hogy az országgyűlési képviselők a veszélyhelyzet megszűnéséig csak az alapfizetésüket kapják meg, a fennmaradó összeget pedig a Járvány Elleni Védekezési Alapba, azon belül is…

Tovább olvasom