“Miskolc nagyon erős, ott két lakásom volt” – megszólalt a bordélyházas köztévés

Exkluzív interjút adott a 444-nek Berkes Béla, akit januárban tartóztattak le, miután kiderült, hogy prostituáltaknak adott ki lakásokat. Pár év alatt összesen 16 lakásban, több mint 300 szexmunkás fordult meg nála, amivel mintegy 30 millió forintot keresett. Ennek ellenére tagadja, hogy bordélyházról és futtatásról lenne szó, azt mondja, hogy senki nem használt ki senkit. A kerítéssel és prostitúció elősegítésével vádolt férfi a közmédia bűnügyi magazinjának, a Kékfénynek volt riportere, de az MTVA kirúgta őt, miután kiderült, mivel gyanúsítják. Az interjúban elmondja, hogy csak egy különleges ügyfélkörrel Airbnb-zett, nem volt kényszerítés,…

Tovább olvasom

Félmilliárdot költ taxira a közpénzből működtetett MTVA

Kellemes kis bevétel a taxisoknak, a köztévé hihetetlen költekezése mindenre kiterjed, igaz, több, mint százmilliárdból telik is. Közpénzből persze. A közpénzből működő Médiaszolgáltatás- támogató és Vagyonkezelő Alap, vagyis az MTVA tavaly nettó 490 milliós tendert írt ki fuvarszervezési szolgáltatásra/taxiszolgáltatásra, amelyen a Főtaxi az eljárás kezdeti szakaszában kifogással élt, mivel úgy ítélte meg, hogy a kiírás nem teremt lehetőséget igazi versenyre, ezért jogsértő. A Közbeszerzési Döntőbizottság azonban a kérelmet visszautasította, az eljárást pedig megszüntette. Végül a Főtaxi lett a befutó. Az Átlátszó cikke szerint a tender meghívásos volt, az eljárás két szakaszból állt.…

Tovább olvasom

A közmédia 30 millióért szerződtet bértapsolókat

Szó szerint közbeszerzést írtak ki a dologra, a közönség feladata az MTVA gyártásában készülő műsorokban való úgynevezett »tapsoló« feladatok ellátása. December elején ismét tapsoló közönség biztosítására írt ki közbeszerzést a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) – adta hírül a Média1. A győztes a Casting Office Kft. lett, mely nettó 29 millió 760 ezer forintos ajánlati árral nyert. A leírás szerint az MTVA a szolgáltatást jellemzően a Kunigunda útján található székhelyén működő stúdiókban, illetve más külső helyszínen veszi igénybe – derül ki az rtl.hu írásából. „A közönség feladata az MTVA gyártásában készülő műsorokban való úgynevezett »tapsoló« feladatok…

Tovább olvasom

Bezárult a kör, az “ellenzéki ATV” volt műsorvezetője a közmédiához került igazgatónak

Ezek után sok minden világosabbá válik az elmúlt hetek történéseiből. Még a távozása napján is teljesen más dolgokat mondott Kárász Róbert, hogy mihez szeretne kezdeni a kilépés után. ATV-ből hirtelen MTVA, méghozzá igazgatói pozícióban? A többit a fantáziánkra bízhatjuk. Kárász Róbert az MTVA egyik új igazgatójaként igazol a közmédiához, ahol kreatív vezető lesz, írta a Blikk. A Media1-nek nyilatkozó névtelenséget kérő forrás megerősítette a hírt, hozzátéve, hogy az ATV néhány hete távozó műsorvezetője egészen pontosan kreatívigazgatói feladatkört kapott, méghozzá 2022. december 1-jétől. Kárász Róbertet telefonon hívtuk a hírrel kapcsolatban. Azt írta, hogy…

Tovább olvasom

Az MTVA-nál tüntettek a diákok, hogy megszólalhassanak a közmédiában

Péntek este fél 6 után kezdett gyülekezni a tömeg a szakadó esőben a Flórián térnél a hvg.hu helyszíni tudósítója szerint azért, hogy az MTVA-hoz vonuljanak. A szervezők fáklyákat osztottak, “Nincs tanár, nincs jövő!” és “Szabad ország, szabad oktatás” skandálásokkal foglalták el magukat a tüntetők az indulás előtt. A menet 5 perccel hat óra után indult útnak, és nagyjából egy órán át vonulak, folyamatosan skandálva a már megszokott szolgenjeiket. Mire célbaértek, ezer fős felettire duzzadt a tömeg. „Magyarország emberszámba se veszi a tanárokat és a diákokat!” – mondta az első felszólaló…

Tovább olvasom

Az MTVA tendert írt ki több száz beléptetőpont kialakítására

Elektronikus beléptető rendszer bővítésére írt ki közbeszerzési eljárást a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) – szúrta ki az Átlátszó az ekr.gov.hu-n. A fejlesztést az MTVA Gyártóbázis Kunigunda útja 64. szám alatti telephelyén végzik majd el. A tender dokumentumaiból kiderül, hogy összesen 570 beléptető pontot (ajtót, kaput) alakítanak ki, amelyek zárhatóak és felügyelhetőek lesznek. A lapnak nyilatkozó szakértő szerint ezzel a rendszerrel lehet majd tudni, hogy melyik kártyával vagy kóddal és mikor nyitottak ki például egy ajtót. Azt is hozzátette, ez alkalmas lehet munkaidő-nyilvántartásra, de akár teljes kontrollra is. Az MTVA-nál az utóbbi időben…

Tovább olvasom

Közel kétszázmillióért vesz olyan programot az MTVA, ami még az egérmozgást is figyeli a dolgozók gépén

Nehogy véletlenül lazsáljanak munka közben, vagy ne pontosan azt tegyék, amit főnökeik elvárnak tőlük. Csak nehogy olyan oldalakra tévedjenek, amik nem teljesen NER-kompatibilisek. Az MTVA gépein ellenőrizni fogják, hogy a munkatársak mozgatják-e az egeret, milyen oldalakat nyitnak meg, és hogy hol, mennyi időt töltenek el. Az RTL arról ír, hogy 150 millió forint plusz áfa (azaz bruttó 190,5 millió) forint értékben kötött szerződést az állami média, azaz a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Fornax ICT Kft. vezette konzorcium az aktivistást mérő alkalmazás kifejlesztésére.  Az intézkedést állítólag az indokolja, hogy a koronavírus…

Tovább olvasom

Majdnem 200 millióért figyelteti meg alkalmazottait az MTVA

Bruttó 190,5 millió forint értékben kötött szerződést a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Fornax ICT Kft. vezette konzorcium egy aktivistást mérő alkalmazás kifejlesztésére, mellyel az MTVA-dolgozókat figyelik majd meg, írja az rtl.hu. A beszerzést a médiavállalat azzal indokolta, hogy a koronavírus miatt megváltozott munkarendben meg akarja tartani a dolgozók produktivitását, illetve objektíven akarja mérni a teljesítményüket. Az eszköz vélhetően még nincs kész, a szerződés időtartama annak aláírásától – június közepétől – számított 180 naptári nap. Az új rendszernek képesnek kell lennie legalább a következő aktivitások észlelésére és annak mérésére:…

Tovább olvasom

Beszámolt a közmédia Hadházy akciójáról – csak épp azt felejtették ki, hogy az MTVA ellen tüntettek

Szimplán tanártüntetésként állították be a pénteki megmozdulást, holott a résztvevők Papp Dániel vezérigazgató távozását is követelték. Épp csak a lényeget, vagyis azt hagyták ki az M1 hírcsatorna és a hirado.hu tudósításából, hogy az MTVA épülete elé Hadházy Ákos országgyűlési képviselő által szervezett pénteki demonstráció célja a közmédia súlyos hírcenzúráinak eltörlése volt és az, hogy a hírhamisító Papp Dániel vezérigazgató távozzon az állami médiaszolgáltató éléről – írja a média1.hu. A közmédia rövid tudósításaiban beszámolt arról a 9 pontos követelésről, amit az oktatás helyzetének javítására fogalmaztak meg tanárok és diákok, és többször élő képet is adott…

Tovább olvasom

Fáklyás élőlánc az MTVA székházánál Hadházy Ákos tüntetésén

Péntek este a közmédia székházánál tüntettek több százan a propaganda ellen, az épületet rendőrsorfal védte, felszólaltak többek között tanárok és egy szülő is. Az egy hete az MTVA székházánál sátrazó Hadházy Ákos által megszervezett tüntetés legfontosabb eseményeit a helyszínről tudósító Telex foglalta össze röviden: Több százan gyűltek össze az MTVA óbudai épülete előtt péntek este fél hatkor, Hadházy Ákos hirdetett tüntetést a propagandamédia ellen. Beszédet mondott Baranyi Krisztina, Ungváry Krisztián és Mérő Vera, de diákok, tanárok és szülők is felszólaltak. Hadházy Ákos hibrid forradalmat hirdetett a hibrid rezsim leváltására. Sztrájkkal,…

Tovább olvasom