A nyugdíjak jelentős, az áremelkedés mellett a bérek növekedését is figyelembe vevő emelését követeli az ellenzéki párt. Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt társelnöke szerdai, online sajtótájékoztatóján azt mondta: a nyugdíjasoknak a megkésett korrekciók és a kisebb, egyszeri juttatások helyett valódi emelés, érzékelhetően magasabb nyugdíj járna. Kitért arra is, a nyugdíjasokat sújtotta a leginkább a koronavírus-járvány, és a megugró infláció is sokkal jobban érinti őket, mint a társadalom többi rétegét. A múlt hónapban 4,6 százalékos volt az infláció, a nyugdíjemelés pedig csak 3,6 százalékos. Ez azt jelenti, hogy hónapról hónapra a…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Külügyminisztérium: csak a tálibokon múlik, hogy kit lehet kimenekíteni
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára szerda délelőtt sajtótájékoztatón számolt be az afganisztáni fejleményekről – azt mondta, hogy egyedül a tálibokon múlik, hogy ki tudják-e menekíteni az állampolgáraikat a NATO-tagországok, köztük Magyarország is. Hozzátette: azoknak a táliboknak a jóindulatára vagyunk utalva, akikkel húsz éve háborúzunk – írja a HVG. Az Afganisztánban tartózkodó magyarokról beszélve az államtitkár pontos számot nem mondott, hányan vannak az országban. Van tétje annak, hogy milyen információkat adunk ki – fogalmazott ezzel kapcsolatban. Az államtitkár ezek után a magyar kormány számára kedves témára, a migrációra terelte…
Tovább olvasomMagyarországon a Telekom uralja a mobilnet-piacot
Az OpenSignal készített felmérést arról, hogy Magyarországon mely szolgálgató a legjobb a mobilnetes versenyben a hálózat minőségét és a sebességet tekintve. Összesen hét kategóriában vizsgálódott a cég és a hétből hat esetben is a Telekomot hozta ki győztesnek, tehát kijelenthető, hogy utóbbi számít a szektor urának. Egy dologban győzött a DIGIMobil, a Telenor és a Vodafone viszont egyben sem. Az OpenSignal külön vizsgálta a letöltés, a hálózaton való játék, illetve többek közt a videónézés élményét is. A részeredményeket a platform felületén közzétett jelentésben lehet vizsgálni – ez ide kattintva elérhető!
Tovább olvasomTöbb mint ötezer kollégiumi férőhelyet kért a kormány az egyetemektől a kongresszus lebonyolításához
Emiatt több kollégista nem költözhet be tanévkezdésre az egyébként őt megillető helyére. „Múlt hét hétfőn érkezett a felsőoktatási intézmények felé az a kormányzati kérés – az évkezdéshez képest szerencsétlenül közeli időpontban –, miszerint több mint 5000 kollégiumi férőhelyre van szükség a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) sikeres lebonyolításához” – áll a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, azaz a HÖOK keddi közleményében. Emiatt több kollégista nem költözhet be a tanévkezdésre a kollégiumi szobájába, csak a Kongresszus után. A koronavírus-járvány miatt tavaly elhalasztott 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust szeptember 5. és 12. között tartják Budapesten,…
Tovább olvasomAz OTP nevében küldenek csaló SMS-eket adathalászok
Egy újabb adathalász kísérletre figyelmeztetett az OTP Bank. Most tört magyarságú SMS-t küldenek a csalók a bank nevében. Az üzenetben egy link is található, ami egy internetbankhoz hasonló felületre visz. Az adathalász üzenet – ami legtöbbször a +36303444295-ös számról érkezik. Az üzenet az alábbi: Az OTP Bank hangsúlyozza, ők nem küldenek ilyen tartalmú üzeneteket, és ezeket érdemes azonnal törölni. Ha valaki mégis megnyitná az üzenetben lévő linket, az semmiképpen se adjon meg a megnyíló felületen személyes vagy banki adatokat.
Tovább olvasomA külügy bankja adott pénzt arra a templomra, ahova Szijjártó Péter is jár
Idén tavasszal 50 millió forinttal támogatott egy győri katolikus templomot az Eximbank, amely tulajdonosi jogait a Külgazdasági és Külügyminisztérium gyakorolja – hívta fel a figyelmet a K-Monitor. A K-Monitor szerint a Győri Szent Kamillus Római Katolikus Plébánia még a járvány első évében, vagyis 2020-ban is milliókhoz jutott (akkor 30 millió forinthoz), de a portál szerint elképzelhető, hogy ugyanennél a templomnál kötött ki egy 2019-es, „Római Katolikus Egyházközség” néven feltüntetett, 15 milliós támogatási összeg is. A történet másik érdekessége, hogy a támogatott templom Szijjártó Péter külügyi tárcavezető előtt sem ismeretlen: A…
Tovább olvasomMédiatörténeti pillanat: Meleg párok egy magyar magazin címlapján
Az ELLE Magazin legújabb számával magyar médiatörténelmet írt az augusztus 17-én megjelenő lapszámával, ami több szempontból is különleges: Három különböző címlappal készült el, a szerelem jegyében. A címlapokon Jordán Adél és Székely Kriszta, Pál Márton és Hanol Ádám, illetve Oltai Kata és Nagy Zsolt láthatóak. Magyarországon eddig példa nélküli volt, hogy magazin címlapján meleg vagy biszexuális párok kerüljenek címlapra. Az ELLE szerkesztősége azonban fontosnak érezte a jelenlegi helyzetben, hogy megmutassa, a szerelem mennyire sokszínű is lehet. A téma érzékenysége miatt ráadásul csakis szerkesztőségi tartalom található a lapszámban, hirdetés nem. „Nem a címlapok botrányosak, hanem a…
Tovább olvasomA Kétfarkú Kutyapárt megtámadta a kormány négy népszavazási kérdését a Kúriánál
Megtámadtuk a Kúriánál a Kormány négy népszavazási kérdését – tette közzé Facebook-oldalán az MKKP. A Kutyapárt szerint az egész népszavazás „szembe megy a népszavazás rendeltetésével, hiszen a döntéseket az Országgyűlés már meghozta, az EU-s kötelezettségszegési eljárásra pedig nyilvánvalóan nincs hatással”. Korábban létezett megerősítő népszavazás, ezt azonban maga a Fidesz vette ki a törvényből – emlékeztet rá Kutyapárt. A döntésüket az alábbiakkal indokolják: A kérdések nem egyértelműek. A kétfarkúak szerint sem az nincs definálva több esetben, hogy ki a kérdések alanya, vagyis hogy kik ne mutathassanak be kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló…
Tovább olvasomSzél Bernadett: 2020-ban már kétszer annyi embert figyeltek meg Magyarországon, mint 2017-ben
Széll Benadett parlamenti képviselő számolt be arról a Facebookon, hogy milyen adatokat szerzett meg a megfigyelésekkel kapcsolatban. „2010 óta 1009 ügyben, ennek kapcsán pedig 2255 személy esetében adott engedélyt a Fővárosi Törvényszék nemzetbiztonsági célú titkos információgyűjtésre 2021. július 31-ig bezárólag. A tizenegy és fél év adatai szerint a legtöbb személyt 2019-ben és 2020-ban figyelték meg bírói engedély alapján: ez 2019-ben 261 személyt, míg 2020-ban 310 személyt jelentett” – írja közösségi oldalán a politikus. A törvény szerint bírói engedély kell a nemzetbiztonsági szolgálatok olyan feladatainak ellátásához, mint pl. Magyarország törvényes rendjének…
Tovább olvasomEgyszerűsödnek az otthonteremtési támogatások – részletek
Egyszerűsödnek az otthonteremtési támogatások igénylésének egyes feltételei, hogy minél többen, minél egyszerűbben vehessék igénybe azokat – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón. Novák Katalin azt mondta, hogy az operatív törzs javaslata szerint az otthonteremtéssel kapcsolatos támogatásoknál halál esetén figyelembe veszik majd az elhunyt társadalombiztosítási jogviszonyát, és beszámít a jogviszonyba a külföldi tanulmányi jogviszony is. Bővül azoknak a beruházásoknak a köre, amelyre az otthonfelújítási támogatás igénybevehető, így a mozgáskorlátozottak mellett a látás- és hallássérültek életét megkönnyítő fejlesztésekre…
Tovább olvasom