Szomorú statisztika: Magyarországon halnak meg lakosságarányosan a legtöbben rákban az európai országok közül

Megosztás

Az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala szombaton tette közzé regionális évkönyvét (amit a Portfolio ismertetett), amelyben többek között egészségügyi mutatók, például az egyes betegségek gyakoriságainak statisztikái is szerepelnek – írja a szabadeuropa.hu. Ezek egyikében Magyarország a legrosszabb adatokat mutatja az egész Unióban.

Az évkönyv a 2016-os adatok alapján készített térképet, ahol az egyes régiókat aszerint kategorizálták, hogy mennyi volt az évben a 100 ezer főre jutó, daganatos betegség okozta halálozások száma, és Magyarország régiói Budapest kivételével mind a piros, azaz a legsúlyosabb kategóriába kerültek. Magyarország mellett egyedül Horvátországban haltak meg ilyen sokan rákban, itt a három régióból három került a legrosszabb kategóriába.

Az egyébként általánosan elmondható, hogy a rák a kelet-közép-európai térségben jelenti a legnagyobb veszélyt az emberek életére. Magyarország és Horvátország mellett Romániában, Csehországban és Lengyelországban is többen halnak meg lakosságarányosan rákban az európai átlagnál.

via szabadeuropa.hu / portfolio.hu; A képünk csak illusztráció!

Related posts