Egy debreceni iskola tanulóinak saját költségükre kötelezően meg kell jelenniük a vadászati kiállításon?

Megosztás

Egy ellenzéki képviselőt állítólag több kétségbeesett szülő is felkereste, az igazgató azonban tagad.

A DK-s Varga Zoltán arról beszélt az ATV-nek, hogy „kétségbeesett szülök” azzal keresték meg, gyerekeiknek kötelezően meg kell jelenniük a „rongyrázó és puccos” vadászati világkiállításon. A szülők ezt azonban felháborítónak tartják, azért is, mert az utat Varga elmondása szerint az érintetteknek kell fizetniük.

Az intézmény, amelyről szó van, a debreceni Ibolya Utcai Általános Iskola. Ennek az igazgatója ugyanakkor állította, hogy a program nem kötelező, habár a rendezvényen szerinte sokat tanulhatnak a diákok a természetvédelemről és a fenntarthatóságról.

Az ATV szerint azoknak a tanulóknak, akik nem utaznak, ügyeletet szerveztek az iskolában. (Hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek