Hadházy becsempészte a HírTV-be Orbánék hatvanpusztai birtokáról készült felvételt

Hadházy Ákos és a Fidesz egykori elszámoltatási biztosa, Budai Gyula voltak a vendégek a HírTV Csörte című műsorában hétfőn. A független országgyűlési képviselő a beszélgetés egy pontján előkapott egy képet Orbánék hatvanpusztai birtokáról, és megmutatta a kamerának. A jelenet 5:00-tól látható a videóban. Azt gondoltam, ha most először behívtak ebbe a tévébe, élő műsorba, akkor hadd lássák a megtévesztett szavazók legalább egyszer a hatvanpusztai grandiózus építkezést. Ezért kinyomtattam és bevittem… És beszeltem arról is, hogy miből finanszírozza az építkezést Orbán apuka, akiről a miniszterelnök tegnap azt mondta, hogy nem mer beleszólni az ügyeibe…”…

Tovább olvasom

Bencsik András szerint Nyugat-Európában a sátán uralkodik

„Úgy tűnik nekem, hogy a sátán átvette az uralmat Európában, és mindent tönkre akar tenni, ami a természetes, klasszikus isteni rendet szolgálja” – Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője a Sajtóklub című műsorban. A kijelentés amiatt hangzott el a Hír TV-n, mert az Európai Parlament nagy többséggel megszavazta a határozatot, ami elítéli a magyar kormány homofóbbá módosított pedofiltörvényét. Bencsik szerint ugyanakkor homofóbiáról szó sincs a törvény esetében, és nem érti, „miért akarják megrontani a civilizációt” a törvény elítélésével, saját bevallása szerint pedig nem talált más magyarázatot, mint azt, hogy a…

Tovább olvasom

Szijjártó idén nem megy magánügyileg az oligarcha haver horvátországi jachtjára nyaralni? – videó

Csak kiteszik a térképet és választanak azon helyek közül, ahova egyáltalán szabad utazni. Keményen felkérdezte a külügyminisztert a kormánybarát HírTV Európai Híradó című műsorának riportere. Déri Stefi a félórás exkluzív, semmi új információt nem tartalmazó beszélgetés legvégén tette fel a kérdést Szijjártó Péternek: “Miniszter úr nagyon elfoglalt, de biztosan lesz idő a pihenésre idén nyáron is. Merrefelé megy a család?” Szijjártó Péter, aki mind a mai napig nem tudta megmagyarázni tavalyi lebukását, hogy milyen körülmények között nyaralt Szij László milliárdos adriai jachtján, azt válaszolta, hogy “addig még igyekszem jó néhány megállapodást megkötni,…

Tovább olvasom

SZJA-mentesség: egy 23 éves fiatal a tévében dicsérte a kormány döntését, csak azt nem közölték a nézőkkel, hogy a Fidesz tagja

A 25 éven aluliak személyi jövedelamadó-mentessége volt az egyik beszédtéma a HírTV-ben, ahol finoman szólva megvezették a nézőket – írta a 444.hu. A műsorvezető egy bizonyos Bóka Bencét úgy konferált fel, hogy „23 éves, és már dolgozik, tehát van önálló bevétele”. A fiatalember a bemutatkozásában elmondta, a veszprémi önkormányzat ifjúsági referenseként dolgozik, de azt senki nem említette, hogy egyben a Fidelitas közép-dunántúli elnöke is. Ezt követően úgy dicsérte a kormány intézkedéseit, hogy a nézőknek fogalmuk sem volt róla, hogy egy fideszes politikus beszél a kamerába. Mint kiderült, már ki is…

Tovább olvasom

Szinte senki nem nézi már a Hír TV-t, a csatorna maga mondta fel a szerződését a szolgáltatónál – de azért betolt egy másik adót maga helyett

A Hír TV helyét a még náluk is szélsőségesebben kormánypárti szócsőnek, a propagandagépezet élesebb nyelvű tagjának televíziója, a Pesti TV veszi át. Sok jóra ne számítsunk innentől a jogállamiságot tekintve. “Tekintettel arra, hogy a csatorna népszerűsége és teljesítménye az utóbbi időben nem érte el a korábbi szintet, a műsor szolgáltatója maga kezdeményezte a szerződésbontást,” aminek értelmében kikerül az UPC Direct alapcsomagjából a HírTV. Helyét a Pesti TV kapja meg, amit a szolgáltató közleménye úgy jellemez, mint az ország és Európa első influenszer- és hírtelevíziója. A csatornán több ismerős arc is…

Tovább olvasom

A kormánypárti médiában simán elhangozhatott Szabó Tímeáról: “amilyen ronda, olyan gonosz” – Bencsik mondata következmények nélkül – videó

A keresztény értékekről papoló Fidesz-KDNP-nél ez is probléma nélkül belefért, hogy egy országos televízió műsorában elhangozzon ez a mondat. Nincs itt semmi látnivaló. Szabó Tímea szerint viszont van. Az eddig megszokott kocsmai színvonalhoz képest is tudott újat hozni a Hírt TV hétfői, Sajtóklub című műsorában a Demokrata főszerkesztője.  A műsorban Bayer Zsolt és három másik idősödő, keresztény-konzervatív férfi, Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője, Gajdics Ottó, a Karc FM főszerkesztője és Néző László, a Mediaworks központi szerkesztőségének főszerkesztője szakértette meg Szabó Tímea személyiségét, politikáját, legutóbbi – a brüsszeli vétóról szóló –…

Tovább olvasom

Bíró László: Megtesszük a jogi lépéseket a HírTV műsorában elhangzottak miatt

Bíró Lászlóról egy terjedelmes, nagyjából 20 percces adást közölt a HírTV még a hónap elején. A műsorban a Borsod 6-os választókörzetében induló politikusról rengeteg vádat közöltek, miszerint lopott, kirekesztő megnyilvánulásai voltak, gyanús cégügyletekbe keveredett, sőt, állítólag valakit lelövéssel is megfenyegetett. Bíró pár hete reagált , a HírTV műsorában elhangzottakat valótlannak nyilvánította, sőt a bírósághoz is fordulnak rágalmazásért: “Megtesszük a jogi lépéseket a HírTV műsorában elhangzottak miatt” – Közölte egy bejegyzésben. Hetekkel korábban tették fel azt a kérdést, hogy mire számítok a kampányban, ha már az indulásomat is el akarták lehetetleníteni…

Tovább olvasom