Igazságügyi miniszterünk elmondása alapján azért nem működik együtt a bizottsággal, mert így védelmezi a jogállamiságot. Varga Judit igazságügyi miniszter visszautasította a találkozót. A tárcavezető hétfőn „brüsszeli bohózatról” írt, mert az uniós kvázi-alkotmány alapján „a nemzetbiztonság továbbra is kizárólagosan a tagállamok hatáskörébe tartozik. A PEGA-bizottság mandátuma azonban veszélyesen túlterjeszkedik az uniós és az intézményi hatáskörökön, ezt az Európai Bizottság vonatkozó nyilatkozatai is megerősítik. A magyar kormány ellenzi az ilyen jellegű gyakorlatokat, ezért a jogállamiság védelme érdekében nem járulunk hozzá a PEGA-bizottsággal való együttműködéshez. Mindezek miatt nem áll módomban a küldöttséggel találkozni. Nem kívánunk…
Tovább olvasomCímke: pegasus
Beismerő vallomás? Varga Judit nem hajlandó találkozni a Pegasus-botrányt vizsgáló bizottsággal
Ez igazságügyi miniszterként meglehetősen érdekes lépés és szinte felér egy beismerő vallomással. Néhány nap múlva népes delegáció érkezik Magyarországra az ügy mélyebb kivizsgálására, Varga Judit pedig sokáig válaszra sem méltatta a hozzá bejelentkezőket. Mit kell ennyire titkolni? Február 20–21-én Magyarországra látogat a Pegasus-ügyben egy 10 tagú EP-küldöttség – közölte az Európai Parlament csütörtökön. Az EP-képviselők az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottság tagjaival, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósága elnökével, Péterfalvi Attilával, újságírókkal és civil szervezetek képviselőivel találkoznak. Azt is közölték, hogy a magyar kormány tagjaitól is kértek találkozót. A Népszava korábban azt írta, hogy Varga Judittal is…
Tovább olvasomA Pegasus-botrány tényfeltárói Varga Juditot is meg akarják hallgatni
Az egyik mértékadó lap úgy tudja, hogy igazságügyi miniszterünk is kellemetlen kérdések elé néz majd egy hónap múlva, amikor számot kell adnia Európának a megfigyelési botrány részleteiről, abban betöltött szerepéről. A Népszava úgy tudja, hogy február 20-21-én Magyarországra látogatnak a Pegasus lehallgatási botrányok kivizsgálására megalakult európai parlamenti különbizottság tagjai, hogy találkozzanak Varga Judit igazságügyi miniszterrel és Péterfalvi Attilával, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökével. A delegáció emellett civil szervezetekkel és kémprogram által lehallgatott személyekkel is egyeztetni fog. A bizottság tényfeltárói eddig jártak a Pegasust fejlesztő NSO izraeli székhelyén, valamint…
Tovább olvasomPegasus-jelentés: Magyarország az egyik leginkább érintett állam
Az Európai Parlamentben elkészült annak a vizsgálatnak a jelentéstervezete, amely a Pegasus- és már kémszoftverek EU-n belüli, jogtalan felhasználásáról készült. A dokumentum egyik főszereplője Magyarország. A téma előadója a holland liberális képviselő, Sophie in’t Veld, aki sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az EU rendkívül kiszolgáltatott helyzetben van, amikor az ilyen típusú illegális megfigyeléssel szemben kellene fellépni. Sophie in’t Veld szerint a kémszoftverek használata nem országos, hanem egy nagy európai botrány, amely közvetlenül érinti az uniós intézményeket, mivel európai parlamenti képviselőket, biztosokat és minisztereket is megcéloztak. A vizsgálat azt is kiderítette, hogy…
Tovább olvasomAz Ügyészség szerint nem történt jogosulatlan megfigyelés, így megszüntették a nyomozást a Pegasus-ügyben
A közlemény szerint nem is történt bűncselekmény, így nincs oka annak, hogy folytassák a nyomozást. Nem történt jogosulatlan megfigyelés a Pegasus-ügyben, ezért a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a jogosulatlan titkos információgyűjtés vagy leplezett eszköz jogosulatlan alkalmazásának bűntette miatt elrendelt nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette – közölte az ügyészség a HVG cikke szerint. Az ügyészségi közlemény szerint „a regionális nyomozó ügyészség nyomozása során nem azt vizsgálta, hogy milyen szoftvert alkalmaztak a hatóságok, hanem azt, hogy a leplezett eszközök vagy titkos információgyűjtés során alkalmazott eszközök felhasználásának törvényi követelményei fennálltak-e. A minősített iratokra is…
Tovább olvasomMegtalálták a Pegasus kémprogramot a spanyol miniszterelnök telefonján
Pegasus kémprogrammal figyelték meg Pedro Sánchez spanyol kormányfő és Margarita Robles védelmi miniszter mobiltelefonját – közölte hétfőn Felix Bolanos, a miniszterelnöki hivatalt vezető miniszter. A Reuters tudósítása szerint Bolanos elmondta, Sanchez telefonját 2021 májusában legalább két alkalommal történt külső behatolás a miniszterelnök telefonjára. Azt nem árulta el, hogy kik kémkedhettek a kormányfő után, külföldi hatalmakat vagy spanyol csoportokat gyanúsítanak-e a háttérben – számolt be a HVG. “A beavatkozások törvénytelenek voltak és kívülről érkeztek. Utóbbi azt jelenti, hogy nem hivatalos szervek által és állami engedély nélkül hajtották végre” – mondta, hozzátéve,…
Tovább olvasomUniós biztost és brüsszeli tisztviselők telefonját is meghekkelték a Pegasus-szoftverrel
Az Európai Bizottság magasrangú uniós hivatalnokait is megfigyelték a Pegasus-kémszoftverrel 2021-ben – tudta meg a Reuters. A hírügynökség által megszerzett dokumentumokból kiderült, hogy a kémszoftver áldozatai között volt Didier Reynders belga politikus, aki 2019 óta szolgál az Európai Bizottság jogérvényesülésért felelős biztosaként. Rajta kívül legalább négy másik bizottsági munkatársat és egy, az ügyet közelről ismerő személyt is megfigyeltek. A Reuters-nek sikerült megszólaltatnia két uniós hivatalnokot is, akik megerősítették, hogy a bizottság alkalmazottait megfigyelték, de további részleteket nem közöltek. 2021 novemberében az Európai Bizottság több alkalmazottja is üzenetet kapott az Apple-től. Ez…
Tovább olvasomDurva: az ellenzéki polgármester felfedezte, hogy az irodában megfigyelőeszközök leskelődnek
Érd polgármester-helyettesének irodájában találták az engedély nélkül ott elhelyezett mikrofont és kamerát. A számítógépre is tökéletesen rálátott a kamera, így jelszavakat is ellophattak az elkövetők. A városvezető úgy véli, a Fidesz Pegasus-botránya óta már nem is szabad ezen meglepődni, de a feljelentést természetesen megteszi. Csőzik László Facebookon írt bejegyzésében azt állítja, pár nappal ezelőtt a polgármesteri titkárságon, a helyettese irodájában tudtukon kívül elhelyezett kamerát és mikrofont találtak. A megfigyelőeszközök az egyik spotlámpában voltak a plafonon. A polgármester azt írja, a kémkamera épp a számítógép felett volt, így nem lehet kizárni, hogy a…
Tovább olvasomNem árulják el, hogy folyik-e vizsgálat Varga Judit ellen a Pegasus miatt
Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció politikusa szerint törvényt sértett Varga Judit igazságügy-miniszter a Pegasus-ügyben azzal, hogy átadta a hivatali vesztegetéssel és más bűnügyekkel gyanúsított Völner Pálnak a megfigyelések engedélyezését. Az ellenzéki országgyűlési képviselő írásbeli kérdésekkel fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez, hogy megtudja, végeztek-e vizsgálatot az Igazságügyi Minisztériumban kialakult szerinte törvényellenes gyakorlat miatt Varga ellen – számolt be a HVG. Pintér helyett Kontrát Károly, a belügyi tárca államtitkára válaszolt Vadainak, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok feladataikat az Alaptörvény és a vonatkozó jogszabályok alapján látják el. Kontrát közölte: amennyiben nemzetbiztonsági kockázat merül fel, a…
Tovább olvasomAz EP bepöccent, Pegasus-vizsgálóbizottságot követel, a kormány válaszul rögtön gyurcsányozott
Szópárbaj alakult ki az aktuális fideszes megmondóember és egy német képviselő között. Európa nem kíván belenyugodni, hogy az Orbán-kormány ilyen könnyedén igyekszik a szőnyeg alá söpörni ezt a világraszóló megfigyelési botrányt, ami többek szerint a modern Watergate-ügy. Enyhén szólva nem elégedettek Nyugat-Európában azzal, ahogy a Fidesz kezében totálisan elsikkadt ez a hatalmas botrány, ami régen túlmutat az ország határain. De itt kezelik a legcinikusabban. A Hvg.hu tudósítása szerint Gurkan Özturan, a Sajtó- és Médiaszabadság Európai Központja nevű szervezet részéről arról beszélt, hogy az elmúlt évben nagyon sok esetet regisztráltak, ahol…
Tovább olvasom