A központilag szervezett koronavírus elleni december negyedikére kitűzött szűrésen az egyik általános iskolánkban két pozitív eredmény született Encsen. Ebből adódóan az eljárásrend szerint 4 osztály (97 fő) tanulónak hétfőtől digitális munkarendet rendeltek el december 14-ig. A jelenlévő 81 diák 10 napos karanténba került – ehhez kapcsolódóan az óvodában 21 gyermek került karanténba. Ők december 15-től vehetnek részt az óvoda életében – tájékoztatott Mikola Gergely polgármester december 5-én. Fontos tudni, hogy a 118 gyermek, akik karanténba kerültek, nem biztos, hogy betegek, vagy elkapták a vírust, hanem az újabb eljárásrend miatt kényszerülnek…
Tovább olvasomKategória: BAZ-megye
Ennyit keresnek a BAZ megyei polgármesterek
Magyarország település-vezetőinek a bérét vizsgálta az Index. Így nyilvánosságra került gyakorlatilag minden város, falu és község polgármesterének bére, beleértve Veres Pálét is. Ahogy a lap írta, a főpolgármesteri, a polgármesteri és az alpolgármesteri illetmények egységesen szabályozottak. A megyei jogú városok (például Miskolc) és a budapesti kerületi önkormányzatok polgármesterei havonta bruttó 997 200 forintra jogosultak, tehát Veres Pál havi illetménye is ennyi. A megyei önkormányzat közgyűlési elnökei ennek az összegnek a 90 százalékát kapják, vagyis havonta bruttó 897 480 forintot – Bánné dr. Gál Boglárka illetménye is ez alapján érkezik a…
Tovább olvasomHétvégén visszatér a tavasz
Az Időkép előrejelzése alapján december 4-én, pénteken napközben 3-13 fok várható, a legmelegebb délkeleten lesz. Kettősfronti hatás várható. Sok napsütés, helyenként 14-15 fok jön hétvégére: Szombaton sokfelé már több órára kisüt a nap, de északon tartósabban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék nem várható. Reggelre foltokban pára, főként nyugaton köd képződhet. Többfelé élénk, erős lesz a délkeleti szél. Hajnalban -2, +7, napközben 7-15 fokot mérhetünk. Vasárnap is sok napsütést tartogat, de délután délnyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és este már egyre több helyen készülhetünk esőre a Dunántúlon. Többfelé erős, helyenként…
Tovább olvasomBorsodban rengeteg a gyalogosgázolás, most tettek érte, hogy ez csökkenhessen
Előfordult, hogy a megyében egyetlen nap leforgása alatt öt gyalogost ütöttek el. Most két fontos gyalogátkelőhely is feltűnő festést kapott. Volt olyan nap Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, amikor 24 órán belül öt gyalogost ütöttek el a zebrán, írja a police.hu. A rendőrök a közlekedők fokozott figyelmét és óvatosságát kérik a megváltozott út, látási és időjárási viszonyok miatt is. Az elmúlt időszak gyalogos balesetek összegzésnél elmondható, hogy a sofőrök nem az út, a látási és az időjárási viszonyoknak megfelelően közlekedtek, a gyalogosok pedig nem viseltek a láthatóságuk elősegítése érdekében semmiféle kiegészítőt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei…
Tovább olvasomAz első fele már elkészült az M30-asnak
A felén már túl van a mintegy 280 milliárd forintból megépülő, Miskolctól a magyar–szlovák országhatárig húzódó autópályaszakasz kiépítése. A Boon.hu tudomására jutott, hogy a Miskolc és Szikszó, valamint a Szikszó és Encs közötti szakasz készültsége jelenleg 58 és 59 százalékos. A szakaszokon a nagy tömegű földmunka nagyrészt befejeződött, a rézsűrendezések folyamatosak. A kivitelező az alapréteg és az aszfaltrétegek építésén, a vízépítési munkákon, az üzemi hírközlő kábel alépítményén és a műtárgyakon folyamatosan dolgozik. A tengelysúlymérő állomás és a vadvédő kerítés építése folyamatban van, és megkezdődött a szalagkorlát építése is. A harmadik,…
Tovább olvasomMiskolcon ismét egészségtelennek minősítették a levegőt
A szálló por koncentrációja miatt Miskolcon, Sajószentpéteren, Kazincbarcikán és Putnokon is egészségtelennek minősítették a levegőt. Az adatokat a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) kedden közölte. A levegőhigiénés index rendszere négy kategóriát tartalmaz. Az első kategória az elfogadható, a második a kifogásolt, a harmadik az egészségtelen, a negyedik a veszélyes minősítés. Az NNK korábban arra figyelmeztetett: rossz levegőminőség esetén a gyermekeknél, az időseknél, a krónikus légzőszervi, illetve a szív- és érrendszeri betegségben szenvedőknél, valamint a várandós kismamáknál enyhe légzőszervi tünetek, például köhögés, légúti irritáció jelentkezhet, illetve meglévő tüneteik súlyosbodhatnak.
Tovább olvasomBorsodban megmutatta magát a tél, több helyen is havazott
Vasárnap este leginkább Edelény környéke kapott többcentis hótakarót, a téli időjárás azonban nem tart már sokáig, a hét második felében 10 fok is lehet. Hatalmas pelyhekben hullt a hó vasárnap késő este a borsodi városban. Az ország nagy részét még elkerülte az igazi téli hangulat, de északon és északkeleten már kis ízelítőt adott magából a tél. A hétvégén ezeken a tájakon több településen is havazott, helyenként átmenetileg fehérbe borult a táj, de a legtöbb helyen gyorsan el is olvadt a hó. Vasárnap késő este viszont Borsod-Abaúj-Zemplén megye több részén is téli hangulatot…
Tovább olvasomÚj menetrendek lépnek életbe, megyénkben is jócskán történnek változások a busz- és vonatközlekedésben
A döntéshozók igyekeztek jobban összehangolni az autóbuszok és vonatok indulását, a Miskolc-Ózd utazás például 13 perccel rövidül majd le. A MÁV-START 2020/2021-es menetrendje mintegy 30 vasútvonalon hoz az utasok számára jól érzékelhető változást, több vonalon csúcsidőben az eddigieknél is több és gyorsabb vonat közlekedik a pálya- és járműfejlesztések eredményeként. A MÁV és a Volánbusz integrációja révén több térségben is összehangolt vasúti és buszos csatlakozások létesültek, melyek a közösségi közlekedési rendszer versenyképességét javítják. Kelet-Magyarországon több fővonalon bővül az InterCity-hálózat, Zemplén és Borsod térsége új kétóránkénti közvetlen kapcsolatokkal kerül közelebb a fővároshoz.Tiszaújváros és Polgár…
Tovább olvasomÖt centinél is nagyobb hó hullhat Borsodban
Veszélyjelzést adott ki havazás miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) vasárnap délután. Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére elsőfokú figyelmeztetést is kiadtak. Az OMSZ tájékoztatása szerint helyenként szitálás, főként a hegyvidéki tájakon sűrű köd, ónos szitálás, szemcsés hó előfordulhat. Az Északi-középhegység keleti részében és az Észak-Alföldön általában 5 centiméternél is több hó hullhat. Az előrejelzés szerint vasárnap a leghidegebb órákban mínusz 5 és plusz 1, napközben mínusz 1 és plusz 5 Celsius-fok között alakul a hőmérséklet.
Tovább olvasomKazincbarcikán és Miskolcon is csak elővételben lehet jegyet venni a Volánbuszra az állomásokon
A koronavírus-járvány elleni védekezés hatékonyságának fokozása érdekében december 1-től bővül azon autóbusz-állomások köre, ahol megszűnik az autóbusz-vezetői jegyértékesítés – közölte a Volánbusz Zrt. szombaton az MTI-vel. A személyes érintkezések számának csökkentése érdekében a pénztári nyitva tartás időszakában kötelező elővételt vezet be december 1-től a következő autóbusz-állomásokon: Baja, Barcs, Békéscsaba, Cegléd, Debrecen, Eger, Gyöngyös, Győr, Harkány, Hévíz, Kazincbarcika, Kecskemét, Keszthely, Kisvárda, Lenti, Marcali, Miskolc, Nagyatád, Nyíregyháza – Petőfi tér 2., Salgótarján, Sopron, Szeged, Szolnok, Szombathely – Ady tér. A felsorolt autóbusz-állomásokon az érintett időszakokban kizárólag előre megváltott jeggyel, bérlettel vagy egyéb,…
Tovább olvasom