Béres József és Varga „Cigány” Zoltán versenyautója ütközött össze november 7-én, a Zemplén Rali szombati versenynapján. A mádi gyorsaságin történt baleset után mindkét páros kiesett a szezonzáró futamból. Bútor Róbert a hatalmas technikai fölényt jelentő Ford Pumával majdnem egy perccel nyerte az első napot.
A baleset a Historic mezőny harmadik gyorsasági szakaszán történt. A helyszíni beszámolók szerint Béres József (Jozef Béreš jr.) Lancia Delta Integraléja megpördült a pályán, majd frontálisan ütközött a mögötte érkező Varga Zoltán BMW M3-asával. A Borsod24 úgy értesült, hogy Varga lába beszorult, ezért a műszaki mentés során ki kellett vágni az autóból. A pilótát megfigyelésre kórházba szállították.
A futam összesítésében Bútor Róbert és Tagai Róbert zárta az élen a szombatot. A Ford Puma Rally1-gyel induló páros mind a hat gyorsaságit megnyerte, és 48,9 másodperces előnyt szerzett Turán Frigyes és Nyírfás Julianna előtt. Az országos ralibajnokság (ORB) külön értékelésében a Turán–Nyírfás páros vezetett, 14,3 másodperccel megelőzve Vincze Ferencet és Kocsis Györgyöt.

A másodosztályban az utolsó szakaszon fordította meg a párharcot az élén Békési Richárd és Bernát Martin. A kettős több mint tizennégy másodperc hátrányban volt a mádi gyors előtt, végül mégis ők pezsgőzhettek győztesként a szerencsi célban. Az örömük azonban még ettől is nagyobb volt, hiszen ennek a győzelemnek köszönhetően az éves összetettben is a Rali2 élén végeztek. A Rákóczi-várban felállított céldobogón a párosból az érzelmek is előtörtek.
A Zemplén Rally összesített állása hat gyorsasági után
| Hely | Páros | Autó | Idő / hátrány |
|---|---|---|---|
| 1. | Bútor Róbert – Tagai Róbert | Ford Puma Rally1 | 45:44,7 |
| 2. | Turán Frigyes – Nyírfás Julianna | Škoda Fabia RS Rally2 | +48,9 |
| 3. | Vincze Ferenc – Kocsis György | Škoda Fabia RS Rally2 | +1:03,2 |

Az ORB állása hat gyorsasági után
| Hely | Páros | Autó | Idő / hátrány |
|---|---|---|---|
| 1. | Turán Frigyes – Nyírfás Julianna | Škoda Fabia RS Rally2 | 46:33,6 |
| 2. | Vincze Ferenc – Kocsis György | Škoda Fabia RS Rally2 | +14,3 |
| 3. | László Martin – Zsiros Gábor | Škoda Fabia RS Rally2 | +55,8 |
A vasárnapi programban mádi és tállyai gyorsaságik szerepelnek. A futam céldobogóját a szerencsi Rákóczi-várnál állítják fel.
Friss hírek: https://www.facebook.com/zemplenrally
Fotó: Duen, Zemplén Rali
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
