Orbán bőkezű is tud lenni – éppen egy hotelt és kétmilliárdos támogatást adott az egyháznak

Vegyük észre, hogy nem mindegy, ki kéri. Ugye Miskolcon is örülnénk, ha az önkormányzat kapna és nem csak elvonnának tőlünk kormányoldalról? Orbán Viktor tavaly november végén járt Kalocsán, és azt javasolta az egyháznak, hogy vegye meg a Wellness Hotel Kalocsát. A kormányhatározat december 17-én meg is jelent, 22-én pedig be is jegyezték az adásvételt – írja az Átlátszó. A cikk szerint a miniszterelnök Bábel Balázs, a Kalocsa-kecskeméti Főegyházmegye érsek 70. születésnapja alkalmából, november 22-én személyesen látogatott Kalocsára, és ekkor konstatálta, hogy a felújításra váró Hotel Kalocsa épülete nem egyházi tulajdonban van. ORBÁN…

Tovább olvasom

289 millió forint kompenzációt kapott Mészáros Lőrinc szállodalánca, ami a lillafüredi Hotel Palotát is üzemelteti

A kormány még novemberben döntött arról, hogy a szállodák visszaigényelhetik a november 11. és december 10. közötti foglalásaikra a bevételkiesésük 80 százalékát – írja a HVG. Ennek feltétele volt, hogy a munkavállalókat ne bocsássák el, és a dolgozók megkapják a fizetésüket erre az időszakra. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) arról számolt be, hogy mintegy 3 milliárd forintra érkezett támogatási igény a szállodáktól, panzióktól, üdülőháztelepektől, közösségi szálláshelyektől és kempingektől. A 24.hu megtalálta a szálláshelyek a listáját, amelyek az elmaradt foglalásaik után állami támogatásban részesültek. Ebből kiderült, hogy a Mészáros Lőrinc-féle Hunguest Hotels szállodáinak komoly kompenzáció…

Tovább olvasom

Aukción árverezik el az Andrásy Rezidencia berendezési tárgyait

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található Andrássy Rezidencia Wine&Spa tulajdonosai felújításba kezdtek idén januárban  – közölte a travelo.hu sajtóközlemény alapján. Az 1700-as években épült kúria épületében 2008-ban megnyílt hotel helyiségeinek berendezését újra cserélik, a régieket pedig elárverezik. A megye egyetlen ötcsillagos hotelje a lecserélendő, egyedi és zömmel újszerű állapotú bútorokat egy internetes árverésen bocsájtják licitre. Vannak köztük tömör keményfa asztalok, íróasztalok, minibárok, kerti garnitúrák, ágyak, székek, pultok, éttermi bokszok, bárszekrények, lámpák, bőröndtartók, tükrök egy internetes árverésen találnak új gazdára. Licitálni egy regisztrációt követően az Intergavel Aukciószervező Kft. honlapján lehet mintegy 200 tételre. Az online árverés január 14-ig…

Tovább olvasom

Gyönyörű lesz a teljesen megújuló Hotel Tokaj

Kívül-belül látványos ráncfelvarráson esik át Tokaj emblematikus szállodája, a szobák száma is bővül. Már most látszik, hogy élmény lesz megszállni benne. A város és a borvidék déli kapujában álló, 40 éves múltra visszatekintő Hotel Tokaj 2021 decemberére megújult külsővel és új tartalommal várja a vendégeket. „Az építési engedély október végi beadásával az utolsó akadály is elhárult a felújítási munkálatok megkezdése elől” – nyilatkozta lapunknak Tarnainé Ináncsy Márta, a Hotel Tokaj Kft. ügyvezetője. Az ősz folyamán a szobák kiürítésével és a belső bontási munkálatokkal meg is kezdődött a régóta várt korszerűsítési projekt…

Tovább olvasom

Teljesen felújítják a 40 éves Hotel Tokajt

A város és a borvidék déli kapujában álló, 40 éves múltra visszatekintő Hotel Tokaj 2021 decemberére megújult külsővel és új tartalommal várja a vendégeket. „Az építési engedély október végi beadásával az utolsó akadály is elhárult a felújítási munkálatok megkezdése elől” – nyilatkozta lapunknak Tarnainé Ináncsy Márta, a Hotel Tokaj Kft. ügyvezetője. Az ősz folyamán a szobák kiürítésével és a belső bontási munkálatokkal meg is kezdődött a régóta várt korszerűsítési projekt fizikai megvalósítása. A beruházás keretében a szobák száma 42-ről 55-re nő, a bővülésre az épület tetejére emelt új lakószint ad lehetőséget.…

Tovább olvasom

Újabb részletek a leendő tokaji szuperhotelről – ez nem lesz csúnya

Nyilvánosságra került néhány fénykép a tervezésről, előre kijelenthetjük, nem lesz csúnya az új szálloda. “Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hotel Tokaj a felújítás útján. A nyár folyamán alakult ki, a most nyilvánosságra kerülő, és a beruházó tervei szerint – a hónap közepén engedélyezés céljából az ÉTDR felületen keresztül benyújtásra kerülő koncepció. A funkciók és a koncepció nem változott az elmúlt fél éves tervezési folyamat során, leginkább a külső volt amiben meg kellett találni a konszenzust a tervezők, főépítész, a tervtanács tagjai és a beruházó között. A végeredmény egy modern 21. századi…

Tovább olvasom