Mezőkövesden nem úszták meg a locsolást a néptáncos lányok. Ha csak a kapu előtt is, és nem a nagyközönség szórakoztatására, de meglocsolták a Matyó Néptáncegyüttes lányait Mezőkövesden. A hagyományos Matyó Húsvétot idén sem lehetett megtartani a járványhelyzet miatt, de néhány táncos legény úgy döntött, nem hagyja elhervadni a csoport lány tagjait. Húsvét hétfőn ezért nyakukba vették a várost, kézbe a vödröt, s az otthon lévő lányokat felkeresték, rövid vers után a kapuban megöntözték. – Nagyon örülök, hogy gondoltak rám ilyen helyzetben is és meglátogattak – mondta Tóth Éva. – Sajnálom,…
Tovább olvasomKategória: BAZ-megye
Átmeneti jellegű lehűlés érkezik a jövő hét első felére
Igazi nyári meleggel indított az április, sok helyen az országban többek között Miskolcon is elérte a hőmérő higanyszála a nyári napnak megfelelő tartományt azaz a 25 fokot, de a legmelegebbet Főnyeden regisztrálták ahol 26.9 fokig melegedett fel a levegő. Ám csütörtökön este máris érkezett egy hidegfront, ami mentén zivatarok pattantak ki az egyik legintenzívebb cella Tokaj térségében alakult ki, ott rövid idő leforgása alatt lokálisan, hirtelen több mint 80 mm csapadék zúdult le, mindezt az Országos Meteorológiai Szolgálat dokumentálta hivatalos adatként. Ami pedig a folytatást illeti, holnap átmenetileg délire fordul…
Tovább olvasomHa már az út borzalmas, legalább a kedvünk legyen jó, a kifigurázás telitalálat – képek
A magyarországi utak az utóbbi évtizedekben helyenként egészen szörnyű állapotig romlottak vissza, rengeteg olyan szakasz van, amihez 30-40 éve nem nyúltak hozzá, amikor pedig bármilyen javítás történik, az csak ideig-óráig jó. Sajnos nem stadionok, így nem kapnak elég pénzt, Borsodban különösen sokat romlottak az utak ezen a télen. Kátyú ide vagy oda, vannak, akik megőrizték a jókedvüket, pedig az Ajkát és Úrkutat összekötő szakasz láttán leginkább sírni lehetne. Ajka és Úrkút között található az az útszakasz, ahol még a magyarországi átlaghoz képest is sűrűbben fordulnak elő kátyúk. A helyzetet szatirikus…
Tovább olvasomTállai András a szűk körben való ünneplésről írt, miközben az unokáival fotózkodott
„A húsvéti ünnepek idején a családunkkal közösen eltöltött idő a legértékesebb – a helyzetre való tekintettel azonban fontos, hogy idén csak otthon, szűk körben üljük meg az ünnepet.” – írja Facebook-posztjában Tállai András, amit a 444.hu szúrt ki. A pénzügyminiszter-helyettes a szöveg mellé egy olyan képet csatolt, amin az látszik, hogy az unokáinak olvas fel a Pókemberből – kérdés, hogy az unokákat lehet-e szűk családi körként értelmezni. Tállai amúgy azzal zárja húsvéti bejegyzését, hogy „tegyük félre a munkát, konfliktusokat, forduljunk egymás felé, és teremtsünk meghitt környezetet ebben a megpróbáltatásokkal teli…
Tovább olvasomEz volt a kegyelemdöfés Ózdnak? Tömeges elmenekülésre számítanak a gyárbezárás miatt a helyiek
Villámcsapásszerű hatása volt a hétközi bejelentésnek, miszerint a Johnson Electric üzeme rövid időn belül bezárja kapuit, a többezres munkaerőnek pedig máshol kell keresnie a boldogulást. De hol? Borsod északi részén ez közel sem olyan könnyű dolog, a helyiek attól félnek, végképp szellemvárossá változik majd Ózd. Két év alatt kétezer ember veszíti el a munkáját Ózdon, az ország egyik legszegényebb térségében. A már csak 32 ezres városban és környékén évtizedek óta csökken a lakosság, a fiatalok jelentős része máshol keresi a boldogulást. A polgármester el van keseredve, szerinte ha nem sikerül…
Tovább olvasomSzőlészettel-borászattal foglalkozó egyetemet hoznak létre megyénkben
Szerda éjjel, nem sokkal éjfél előtt benyújtották a törvényjavaslatokat 11 újabb magyar egyetem „modellváltásáról” – számolt be róla a Népszava. Az eddig alapítványi fenntartásba került tíz egyetemhez augusztus elsejétől csatlakozhat a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Dunaújvárosi Egyetem, a Magyar Táncművészeti Egyetem, a Nyíregyházi Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Testnevelési Egyetem. Az egri Eszterházy Károly Egyetem pedig az Egri Főegyházmegyéhez kerül. Ami viszont megyénk szempontjából a legfontosabb, hogy létrehoznak egy új egyetemet is, méghozzá a kiemelten szőlészettel-borászattal foglalkozó…
Tovább olvasomTörött szárnyú baglyot mentettek a borsodi rendőrök
Lakossági bejelentés érkezett 2021. április 1-jén a reggeli órákban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékeny-irányítási Központjába – írja a police.hu. A bejelentő hölgy elmondta, hogy a kertje végében az árokban egy feltehetően sérült bagoly van. Az eset kapcsán a Felsőzsolcai Rendőrőrs munkatársai – Lizák Levente r. őrmester és Szoboszlai Tibor r. főtörzszászlós – lettek a helyszínre irányítva. Az egyenruhások a madarat egy megbeszélt helyszínre vitték, ahol átadták Lehoczky Krisztiánnak, a Mályi Természetvédelmi Egyesület elnökének. A madármentő állomás munkatársa a rendőröknek elmondta, hogy az állatot feltehetően a ma hajnali órákban érte baleset,…
Tovább olvasomFigyelje a közlekedési híreket, ha Sajószentpéterre vezet az útja
Sajószentpéteren jelenleg nagyszabású útfelújítási munkálatokat végeznek a város több pontján. Ma a parasznyai elágazásnál aszfaltozzák az utat a Kazincbarcikától Miskolcig tartó sávban, egy nagyjából 50 méteres szakaszon. A forgalom a maradék egy sávra terhelődik, amit egy forgalomirányító szabályoz. Emiatt mindkét irányba torlódás alakult ki a reggeli és a délelőtti időszakban. A felújításokat a következő napokban is folytatni fogják, ezért minden arra közlekedő számítson egy kis időveszteséggel az útja során. Öröm az ürömben, hogy miután lezajlottak a munkálatok, friss útburkolaton közlekedhetünk gépjárművünkkel Sajószentpéteren is.
Tovább olvasomPalkovics László: a kormány továbbra sem engedi el az ózdiak kezét
Ahogy a tavalyi gyárbezárás után eredményesen segítettek a borsodi város lakóin, úgy ezúttal is mindent megtesznek a helyi foglalkoztatás szinten tartása, a munkavállalók és családjaik érdekében – hangsúlyozta közleményében Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Johnson Electric Hungary Kft. bejelentésére reagálva kedden. A jelentős járműipari beszállítóként számon tartott elektronikai gyártó közlése szerint bezárja mintegy 800 embert foglalkoztató ózdi üzemét. A leépítéseket több lépcsőben, 2022 áprilisáig tervezik megvalósítani. A cégnek Magyarországon mintegy 1600 munkavállalója van, anyavállalata a csoport hatvani gyárát kiemelt fejlesztési területként kezeli a termékek tervezésében, tesztelésében is. A…
Tovább olvasomBezárja ózdi alkatrészgyárát a Johnson Electric
A Johnson Electric az európai gyártókapacitásának átalakítása miatt bezárja az ózdi, csaknem 800 embert alkalmazó autóipari alkatrészgyárát – közölte a vállalat kedden az MTI-vel. A gyártás leépítése a tervek szerint több lépcsőben valósulna meg és 2022 áprilisában zárulna – írták a közleményben. Kiemelték, hogy a vállalat vezetése tisztában van a bejelentés súlyával és az ózdi gyárban dolgozókra gyakorolt hatásával. Ezért szorosan együttműködik a kormánnyal, a városvezetéssel, a munkaügyi hivatallal és a térség többi munkaadójával annak érdekében, hogy az érintett munkavállalók új munkahelyet találhassanak. Az ózdi üzem bezárását azzal indokolták, hogy…
Tovább olvasom