Ismét önkéntes munkát szervezett a Miskolci Belvárosi Kör. Ezúttal a Kandia köz összefirkált falainak rendbetételén dolgoztak. A kezdeményezésben az egyesület aktív tagjai vettek részt.
A szervezet közösségi oldalán közzétett beszámoló szerint ezúttal kifejezetten a tagság számára hirdettek akciót, így a kör önkéntesei közösen ragadtak ecsetet. A munkával a belváros rendezettebbé tételéhez szeretnének hozzájárulni.
„Ezúttal egy kifejezetten tagsági önkéntes akciót szerveztünk, amelyen a Miskolci Belvárosi Kör aktív önkéntesei (a fekete öves csapat) dolgoztak együtt” – fogalmaztak bejegyzésükben.
A Kandia közi festés nem egyszerűen egy újabb városszépítő akció volt. A helyszínen ugyanis korábban rongálás történt, így helyre kellett állítani az összefirkált felületeket.

A Belvárosi Kör „feketeöves” csapata
A szervezet az elmúlt időszakban több belvárosi rongálás miatt is fellépett, ezek közül több a korábban önkéntes munkával megszépített kapualjakat érintette.
Feltehetően október 15-én éjszaka vagy hajnalban történt a rongálás, a falfirkákat pedig a jelek alapján egyetlen személy készíthette. Különösen jelentős kár keletkezhetett a Wondex üzletnek helyet adó épületen, amelynek szinte teljes felületét újra kell festeni, ennek költségét akár félmillió forintra becsülték. A Belvárosi Kör jelezte, hogy feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen, és az elkövető azonosítása esetén a helyreállítás költségeit is meg kívánja téríttetni.
Fotók: Facebook
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
