Több egység is jelezte megyénkben, szívesen látja vendégül az erejüket megfeszítve értünk küzdő mentősöket. Az embereket felháborította, hogy a fővárosban valaki feljelentette az ebédet vásárló bajtársakat. Megyénkben is egyre többen csatlakoznak az „Egy mentős sem maradhat hamburger nélkül” mozgalomhoz. Az országos akciót az indította el, hogy húsvétkor különös lakossági bejelentés érkezett a fővárosi mentőkhöz. Egy férfi azt sérelmezte, hogy a szolgálatot teljesítő bajtársak ebédet vásároltak. Erről fényképet is mellékelt a felháborodott panaszos, amin az látszik, ahogyan a mentőegység egyik tagja, a kötelező távolságot tartva, hamburgert kér elvitelre egy Szentendrei úti büfénél. Országos…
Tovább olvasomKategória: BAZ-megye
Felújítják a Rákóczi-kastélyt Tolcsván
A közbeszerzési értesítőből derül ki, hogy milyen beruházás indul Borsod megyében: bő 187 millió forintért felújítják a tolcsvai Rákóczi-kastélyt. A földszinti szobákban, helyiségekben új kiállítótereket, enteriőröket hoznak létre. Az emelet jelenleg nem a fejlesztés része, ott csak feltétlenül szükséges beavatkozásokat végeznek. Az egész terv a reprezentatív, exkluzív épület koncepcióra épít. Az építészeti koncepcióval összhangban beavatkozásokat végeznek a meglévő épületben, illetve a szükséges helyeken apró kiegészítéseket terveznek. Elbontásra kerül az épület fedése (szakaszosan és a beázások maximális kizárásával, biztonsági védőtető létesítésével) – az épület ácsszerkezete az eredeti szerkezeti rendszer logikájában helyreállításra…
Tovább olvasomMajka is megkapta a védőoltást, de nem is akárkitől
Az ózdi származású rappert személyesen Merkely Béla professzor oltotta be. Majka is megkapta a koronavírus elleni első védőoltást, ráadásul Dr. Merkely Béla oltotta be. A rapper erről közösségi oldalán, egy sztoriban számolt be. Majka „Szurkapiszka” című képén büszkén pózol a doktorral, kezében az igazolásról szóló tanúsítvánnyal. Persze joggal merülhet fel a kérdés, hogy a zenész miért pont Merkely professzor oltotta be, ám erre egyszerű a magyarázat: Majkának korábban többször volt már szívproblémája, így a Semmelweis Egyetem rektorától kapta meg a védettséghez vezető első vakcinát, aki egyben a Kardiológiai központ igazgatójaként is…
Tovább olvasomA Bükkben is komoly havazás volt, de a Bakony mindent vert – képek
Kedd este nyolc órakor már 2-3 centi vastag hólepel fedte Bánkútot, de az igazi nagy havazást most Zirc és környéke kapta. Április közepén ez nem megszokott. Így festett Bánkút kedd este nyolc óra környékén. Ahogy azt már az elmúlt hétvégén is előre megírtuk, valóban bekövetkezett és a csapadék egy része hóként érkezett meg hazánkba. A Bükk ezúttal nem kapott annyira sokat, annál inkább Zirc és környéke. A hét második felében is csak lassú enyhülésre számíthatunk, de ilyen mértékű csapadék már nem valószínű.
Tovább olvasomBorsodban is gond: A romatelepeken a vírusnál is veszélyesebb az álhírek terjedése
Bizonyos járványügyi statisztikákat ismerünk, de mekkora a probléma a kiszolgáltatottan, szegregáltan élő romák között, ahol a mélyszegénység az úr? A járványügyi statisztikák, az oltásokról és a korlátozások enyhítéséről szóló hírek mellett általában kevesebb szó esik arról, hogy milyen módon érinti a marginalizált, hátrányos helyzetű társadalmi csoportokat a koronavírus-járvány. Pedig a mélyszegénységben, szegregáltan élő romák több szempontból is kiszolgáltatott csoportnak számítanak. A Telex.hu tényfeltáró cikkéből megismerhetjük, nem túl rózsás a helyzet. A telepeken rosszak a lakhatási körülmények, túlzsúfoltak a háztartások, így a vírus villámgyorsan terjedhet ezekben a zárt közösségekben. Sok helyen…
Tovább olvasomBorsodban se lepődjünk meg, ha a nyugdíjasok hamarosan kapnak egy kis ingyen Fidesz-propagandát
Csak a szokásos, folyamatosan dolgozik a Fidesz-KDNP propagandagépezete. Most, hogy a Postát letiltották a napilapok és ingyenes kiadványok terjesztéséről, hirtelen a kormány előállt egy „Jókor” névre hallgató, elvileg szórakoztató kiadvánnyal. Már az elején Orbán Viktor köszöntője fogadja a nyugdíjasokat, majd a nyereményjátékban is vannak érdekességek. A Jókor névre hallgató kiadványban főleg szórakoztató tartalom van, de pár szó erejéig kitérnek arra, hogy a szocialista kormány elvette a tizenharmadik havi nyugdíjat. Több millió példányban kezdték ingyenesen terjeszteni országszerte egy nyugdíjasoknak szóló állami kiadvány új számát, a Jókort – számolt be az RTL Híradó. A…
Tovább olvasomKedden akár havazhat is
Keddre újra erős hidegfront érkezik, beborul, a szél északnyugatira fordul és megerősödik, helyenként az óránként 70–80 kilométeres sebességet is elérő széllökésekre lehet számítani. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hétfőn még csak eső, kedden már havas eső és eső nélküli havazás is várható. A hegyvidéki tájakon 300–400 méter felett már több centiméter vastag hótakaró, magasabban fekvő helyeken akár 10–20 centiméter friss hó is összejöhet. Kedd estétől az Északi-középhegység csúcsain is gyorsan gyarapodik majd a hóréteg – olvasható az előrejelzésben. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden a Dunántúlon 3–7, attól keletre 7–14 fok között várható.
Tovább olvasomSegítőket várnak a Bánkút-forrás újraépítéséhez
Kedves Segítők! A tavaly Bánkút forráson elkezdett újraépítési munkát április 17-én 09.00-kor folytatjuk, melyre szeretettel várunk minden segíteni szándékozó lokálpatrióta érzelmű jelentkezőt – írja a Sajószentpéteri Lokálpatrióták Facebook-oldal. Akinek dolga van délelőtt az később is csatlakozhat, ne essen kétségbe kb. 16 óráig ott leszünk. Az aznapi teendők létszám függőek. A falazat folytatása, a meder és környéke tereprendezése ill. terméskővel kirakása az elsődleges feladat amit majd várhatóan április 24. vagy 25.-én folytatnánk. Jelentkezés esetén üzenetben vagy hozzászólás formájában kérjük segítő szándékát jelezni. Várunk minden segítő kezet szeretettel.
Tovább olvasomNem poén: Keresik az év körforgalmát, akár Borsodra is adhatunk ajánlást
Pályázatot hirdettek az „Év körforgalma” becses titulusra. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Közlekedéstudományi Egyesület A Közlekedési Kultúra Napja rendezvénysorozat keretében pályázatot hirdet az „Év körforgalma” címmel – adta hírül a Minap.hu. A pályázatra április 15-ig várja a szakmai munkacsoport a javaslatokat az országos és helyi közutak, valamint a közforgalom elől el nem zárt magánutak kezelőitől, üzemeltetőitől, valamint tervezőitől. A kiválasztott 10 legjobb körforgalomra április 19-től bárki szavazhat majd. A Magyar Közút és a Közlekedéstudományi Egyesület szakembereiből álló munkacsoport célja, hogy felhívja a figyelmet az egyik legbiztonságosabb csomóponti típus…
Tovább olvasomHétfő után nagyon bezuhan a hőmérséklet, Borsodban újra havazhat is
A bolondját járatja velünk az időjárás, az első másfél nap után rengeteg eső, óriási hőmérsékletesés, de még havazás is előfordulhat. Ismét jelentős, egy nap alatt mintegy 10 fokos lehűlés várható a jövő héten. A hét nagy részén borús, esős idő lesz jellemző, nemcsak eső, de néhol havazás is lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből. Hétfőn napközben napos idő lesz a jellemző, majd délutántól nyugat felől megvastagszik a felhőzet, ezzel együtt a Dunántúlon, majd az Északi-középhegységben is elszórtan zápor, sőt a Kisalföldön zivatar is kialakulhat. Estére már mindenütt erősen…
Tovább olvasom