„Megyek, csak milyen”? – Néhány napja készült vele videó, összefogás indult érte, elhunyt a fiatal felsőzsolcai nő

Mindössze 35 évesen elhunyt Balog Klaudia, aki hét éven át küzdött egy súlyos daganatos betegséggel. A felsőzsolcai nő történetét a Roma Sajtóközpont nemrég egy videóinterjúban mutatta be, amelynek megjelenése után sokan érdeklődtek, hogyan segíthetnének neki.

Balog Klaudia a csecsemőmirigyből kiinduló daganattal küzdött, betegsége hét év alatt fokozatosan felemésztette a szervezetét. A Roma Sajtóközpont beszámolója szerint hétfőn rosszullét miatt kórházba került, szerdán azonban hazaengedték.

Pénteken délelőtt ismét vissza kellett volna térnie a miskolci kórházba, erre azonban már nem kerülhetett sor. Hajnalban kómába esett, majd reggel 9 órakor meghalt.

A vele készült film múlt vasárnap került nyilvánosságra, és rövid idő alatt sokan megnézték. A története számos embert megérintett, többen arról érdeklődtek, miként tudnának segítséget nyújtani a fiatal nőnek.

A Roma Sajtóközpont közleményében részvétét fejezte ki Klaudia szüleinek, testvéreinek és mindazoknak, akik ismerték és szerették őt.

Nyugodjon békében!

Fotó: Roma Sajtóközpont/Facebook

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek