A csökkenő eladás ellenére is összes dolgozóját megtartotta tavaly a Borsodi Sörgyár

Az előző, rendkívül sikeres évtől ugyan elmaradtak tavaly a Borsodi Sörgyár eredményei, de a társaság minden munkavállalóját meg tudta tartani a koronavírus-járvány okozta kihívások ellenére – közölte a cég az MTI érdeklődésére. A nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint a Borsodi Sörgyár Kft. nettó árbevétele 2019-ben 44,6 milliárd forint volt (ebből a belföldi 41,7 milliárd, az exportértékesítés 2,89 milliárd forint), mintegy 10 százalékkal haladta meg az előző évit. A cég üzemi eredménye 828 millió forint volt 2019-ben az előző évi 202,5 millió forint után. A 420 embert foglalkoztató társaság tavalyi adatait egyelőre…

Tovább olvasom

Megosztja a közvéleményt Tiszafüred új, beton főtere – mi hogy gondoljuk?

Van, aki szerint az új, „kötelező” trend szerint épülő betonsivatag, szinte zöld terület nélkül. Szabó Tímea kritikájára azonban rögtön lecsapott a kormánypárti polgármester és egy kellemes kis ellenzéket ekéző válasszal vágott vissza. Kinek van igaza? Ujvári Imre a Facebookon tette közzé felháborodását. „KÖZLEMÉNYTiszafüred nevében visszautasítom azt a lekezelő hangnemet, amellyel Szabó Tímea, az 1 százalékos Párbeszéd országgyűlési képviselője szeretett városunkról nyilatkozik. Képviselő asszonynak, aki valószínűleg sosem járt Tiszafüreden, de talán még a Tisza-tónál sem, nem tetszik Tiszafüred új főtere! Fanyalogva és nagyképűen szólja le – Budapestről szemlélve – az új…

Tovább olvasom

Zsombi állapota máris javul és egyre ügyesebb a mozgásban

Még csak egy hónapja kapta meg a génterápiás kezelést és máris érezhető a javulás. Csak így tovább, Zsombi! Egy hónap telt el azóta, hogy Zsombi megkapta a világ legdrágább génterápiáját, de mozgásában máris látszanak az eredmények. Bizonyára emlékeznek rá olvasóink, Burinda Zsombor az a másfél éves, kazincbarcikai kisfiú, aki SMA1-ben, azaz gerinceredetű izomsorvadásban szenved, annak is a legsúlyosabb formájában. A részletekről a Boon.hu számolt be. Több mint egy percig Zsombi egyelőre Budapesten tartózkodik az édesanyjával, egészen júniusig, erre a kórház kérte őket, hiszen ha bármi történik, jobb, ha közel vannak.…

Tovább olvasom

Gyász: Fiatalon elhunyt Köteles László közgyűlési tag, egykori borsodi polgármester

A halál okáról egyelőre nem tudni részleteket. Az LMP B.A.Z. megyei szervezete szombat reggel a Facebookon jelentette be a szomorú hírt. „Elhunyt Köteles László, az LMP-UK 2018-as országgyűlési képviselőjelöltje, a megyei kozgyűlés tagja, Komlóska volt polgármestere.Egy igaz emberrel kevesebb maradt a Földön, nyugodjon békében. „

Tovább olvasom

Járvány ide vagy oda, idén is több ezren zarándokolnak Borsodba a csodarabbi halálának évfordulóján – videó

A héber naptár szerinti ijár hónap harmadik napján kezdődik a híres bodrogkeresztúri csodarabbi, Reb Sájele halálozási évfordulója, amikor is évek óta ezrek látogatnak el a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településre, a rabbi sírjához zarándokolni, előadásokat, közös istentiszteleteket hallgatni – számolt be róla a minap a Telex. Noha tavaly ez elmaradt, mert a polgármester különleges rendelete értelmében az érintett napokon csak a településen élők tartózkodhattak, illetve csak a 15 km-es körzetben lakók mehettek be oda vásárolni, idén ez másképpen van, sőt, a zarándoklatot szervező alapítvány állítólag 4500 főt vár. „A járvány előtt ez…

Tovább olvasom

Segítsünk! Nem tűnt el, mégis nagyon keressük ezt az ötezres bankjegyet – különleges okból

Más számára csak egy ötezres, az eredeti tulajdonosnak hatalmas eszmei értékkel bír, segítsünk felkutatni és visszajuttatni ezt a különleges jelzéssel ellátott bankjegyet. Az egyik miskolci Facebook-csoportban találkoztunk a következő bejegyzéssel. „Kedves hatvaniak és környékbeliek! A képen látható ötezrest keresem. Ha minden igaz, tegnap reggel (2021.04.13-án) fizethettünk vele a Gondolat melletti dohányboltban. A kislányom firkálta össze az egyik oldalát rózsaszínnel (visszafelé írta rá a nevét – LOTTI) és szerettük volna emlékbe megtartani, de véletlenül fizettünk vele. A dohányboltban már jártam, sajnos ott már nem találtam. Ha esetleg valaki megkapta és megtenné,…

Tovább olvasom

Kábítószert találtak Borsodban

A kazincbarcikai kollégák jelzése kapcsán tartottak házkutatást a tiszaújvárosi rendőrök egy ingatlanban, ahol kábítószert találtak – írja a rendőrség honlapja. Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egyik eljárása során került a hatóság látókörébe egy igrici férfi, aki feltehetően kábítószert termeszt otthonában. A nyomozók jelzéssel éltek a területileg illetékes kollégáik felé, akik 2021. április 13-án az esti órákban kutatást tartottak a jelzett ingatlanban. A rendőrök a ház több helyiségében találtak kábítószergyanús növényeket, melyeket lefoglaltak és szakértők bevonásával vizsgálnak. Az elsődleges szakértői vélemény alapján a lefoglalt növények cannabis származékok. A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 32 éves…

Tovább olvasom

Bicskával követeltek cigarettát az ózdi állomáson

Az Ózdi Járásbíróság rablás és személyi szabadság megsértése miatt javítóintézeti nevelésre ítélte azt a két fiatalkorú vádlottat, akik tavaly ősszel az ózdi buszpályaudvaron támadtak áldozatukra. A rendelkezésre álló adatok szerint az egyik vádlott és a kiskorú sértett ismerték egymást, korábban ugyanabba az iskolába jártak. 2020. október 13-án Ózdon az autóbusz pályaudvaron találkoztak. A vádlottak egyike cigarettát kért a sértettől, azonban a sértett a kérést elutasította. Ekkor a másik vádlott egy bicskát vett elő, azt maga előtt tartotta, miközben azt mondta a sértettnek, hogy „bajok lesznek”. A sértett távozni akart, azonban…

Tovább olvasom

A legkisebb magyar falvak közül kettő is Borsodban található

A legkisebb lélekszámú magyarországi falvak lakossága már a húsz főt sem éri el. Kettő közülük megyénkben található, ahol hivatalosan már csak tízen laknak. Bár a most következő törpefalvak mindegyike több száz éves múltra tekinthet vissza, mára alig néhány lakosuk maradt. A részleteket az Nlc.hu cikkéből ismerhetjük meg. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, 2020-as adatai alapján Magyarországon mintegy félszáz olyan település van, ahol már 50 ember sem él, a legkisebb lélekszámú falvak népessége pedig a 20 főt sem éri el… Tornabarakony – Lélekszám: 10 fő A lista élén Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tornabarakonyt találjuk, melynek…

Tovább olvasom

Borsod: Bedrogozva rendőrt hívtak kocsilopás okán, de őket vitték be drogkereskedelem miatt

Igen furcsa történet Edelényből. A kocsi a közelben volt, a történet pedig egészen más fordulatot vett. Az Edelényi Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 24 éves nővel és 30 éves élettársával szemben. Az edelényi Miklós Gyula utcából kedden, a reggeli órákban autólopás miatt érkezett bejelentés a rendőrségre. De a police.hu azt írja, hogy a „helyszínre érkező járőrök kikérdezték a sértetteket, akikkel kapcsolatosan felmerült a kábítószer-fogyasztás gyanúja, illetve az ellopottnak hitt kocsit is megtalálták a közelben”. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak Edelényben és a környező településeken kábítószerrel kereskedtek. A…

Tovább olvasom