Négy évre felfüggesztett, kétéves szabadságvesztésre ítélte a Kazincbarcikai Járásbíróság azt a nőt, aki kábítószeres levéllel próbálta megörvendeztetni a rácsok mögött lévő élettársát. A Miskolci Törvényszék közleménye szerint az elkövetőt rendvédelmi szerv létesítményében elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében találták bűnösnek az ügyben tartott előkészítő ülésen.
Tovább olvasomCímke: drog
Bódítókkal indult kocsikázni, lebuktatott egy évek óta árusító ‘barcikai dílert
Egy közúti ellenőrzés vezetett el egy feltételezett kábítószer-kereskedőhöz Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság nyomozói egy helyi férfit vettek őrizetbe, aki a gyanú szerint hosszú időn keresztül rendszeresen értékesített kábítószert, és ebből biztosította megélhetését.
Tovább olvasomMég a női intimtermékek közé is kábítószert rejtettek Ózdon
Sikeresen felszámolt egy regionális kábítószer-terjesztő hálózatot az Ózdi Rendőrkapitányság. A hatóságok hat helyi díler ellen fejezték be a nyomozást, akik nemcsak a városban, hanem a környező kistelepüléseken is aktívan kereskedtek a tiltott szerekkel. Az elkövetők kreatív, ám sikertelen módszerekkel próbálták elrejteni az illegális árut a vizsgáló egyenruhások elől.
Tovább olvasomSikeresen felszámoltak egy megyénkbeli, helyi kábítószer-terjesztő hálózatot
Összehangolt akció zajlott Kazincbarcikán, a terjesztő egy eredetiségvizsgálót üzemeltetett és „mellékesen” drogot terjesztett. Most mindkét foglalatosságnak jó időre vége.
Tovább olvasom„A szavazat ára”, így uralkodik a hatalom a vidéki emberek életén” – új film bemutatója következik csütörtökön (videóval)
Érdemes lesz követni az oldalt, csütörtökön kora este ugyanis új film premierjét láthatjuk, ami a vidéki emberek életének és szavazatának kormányzat általi befolyásolását láthatjuk. Ebben élünk másfél-két évtizede, Borsod-Abaúj-Zemplén megye nagyon erősen érintett a témában. Már az előzetes is rémisztő.
Tovább olvasomCannabisültetvényt számoltak fel Ózdon – lezárult a nyomozás
Az Ózdi Rendőrkapitányság befejezte annak a 46 éves helyi férfinak az ügyében folytatott nyomozást, akit kábítószer birtoklása bűntettével gyanúsítanak. A rendőrök még 2025-ben, a DELTA Program keretében azonosították és fogták el az elkövetőt.
Tovább olvasomElképesztő: drogautomaták a szomszédban, ígéretek voltak, cselekvés semmi – egyre több a fiatal vásárló (videóval)
Szülőként és egyszerű állampolgárként is ijesztőnek tartja, hogy mennyire könnyen és lazán szerezhetünk be drogot közvetlen szomszédunknál. És nem a „hanyatló nyugat” részén, hanem a volt keleti blokk területén.
Tovább olvasomVita alakult ki, hogy a BAZ megyei rendőrség 10 grammnyi drog miatt bilincsben vitt el egy nőt, de Matolcsyék most is szabadlábon
A rendőrök lecsaptak Mezőkövesd közelében egy harmincas évei közepén járó hölgyre, aki 50 kis csomagocskában összeadva 10 grammnyi kábítószert osztott volna ki egy családi összejövetelen. A dílert bilincsben vitték el, ám az olvasókat az az apróság zavarja, hogy a fideszes MNB-botrányban, a 650 milliárd eltűnésében főszereplők vígan élik világukat.
Tovább olvasomEzúttal Ózdon fogtak el egy drogterjesztőt, őrizetbe vették a 30 éves férfit
Az akció a DELTA Program keretében zajlott. Az Ózdi Rendőrkapitányság nyomozói a megyei kommandósokkal közösen csaptak le a feltételezett dílerre, akit a hatóságok őrizetbe vettek.
Tovább olvasomRengeteg, köztük egy miskolci koncerthelyszín is nyilatkozatot adott ki a klubok vegzálása ellen
Külön érdekesség, hogy az aláírók között olyan helyeket is találunk, amelyek a NER-rel jó viszonyt ápolnak. Miskolci csatlakozót is köszönthetünk a sorban.
Tovább olvasom