Ezüsttálcán kínálja fel Miskolcot a Fidesznek a DK? – Farkas András jegyzete

Megtörtént a hivatalos bejelentés, amit csak kevesen tudtak elképzelni Miskolcon: maga Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke tájékoztatta a helyi sajtót, hogy a párt saját jelölttel vág neki az önkormányzati választásnak és jövőre Hegedűs Andreát szeretné a polgármesteri székben látni. A döntést azzal indokolta, hogy szerinte Veres Pál nem elég konfrontatív a kormánypártokkal szemben. A kiállással nincs teljesen egyedül a DK, mert az LMP társelnöke, Schmuck Erzsébet is bejelentette, hogy Hegedűs Andreát alkalmasabbnak tartják városvezetőnek, mint Veres Pált, mert a jelenlegi polgármester „nem elég zöld” és pártja számára fontos, hogy minél…

Tovább olvasom

Eljött a téli gumicsere ideje – iPhone 15-öt nyerhet, aki nem hagyja az utolsó pillanatra az abroncsváltást

A téli és nyári abroncsok szerkezeti összetétele és mintázata alapvetően más, hiszen a gumiknak is különböző kihívásoknak kell megfelelniük. A téli abroncs anyaga lágyabb, mint a nyárinak, ennek köszönhetően a gyorsan változó időjárási körülmények között, nedves vagy jeges utakon és alacsonyabb hőmérsékleten is jobb tapadást biztosít, így a járművek a téli hónapokban is biztonságosabban irányíthatóak és kevesebbet fogyasztanak.

Tovább olvasom

Miskolcon 25 ezer virág díszíti a köztereket

A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kertészei az elmúlt hetekben ismét bevirágosították a várost. Összesen 17 ezer darab kétnyári és nyolcezernél is több hagymás növényt ültettek el a város különböző részein. Árvácskák színes sorai virítanak az őszi hidegben. A tulipánok egyelőre még észrevehetetlenek, de a hagymák már a földben vannak és a tavasz beköszöntével elárasztják a várost a gyönyörű virágok. A következő ültetést tavasz közepén tervezi a városgazda, hogy Miskolc napjára minden közterület a virágoktól díszelegjen. A kertészeti teendők hideg beköszöntével sem érnek véget, munkálatok hosszú sora várja a szakembereket. A…

Tovább olvasom

Lámpás felvonulással tiltakoztak az alsózsolcai akkubontó ellen

Ismét tiltakoztak Alsózsolcán a településre tervezett akkubontó ellen. Ezúttal az  Alsózsolcáért Környezetvédelmi Egyesület hirdetett meg demonstrációt „Lámpás felvonulás a tiszta vízért” címmel. A menetbe a település több pontján is be lehetett csatlakozni. A felvonulók, ahogy a rendezvény nevéből is adódik, mécsesekkel és lámpásokkal vonultak végig a településen. A felvonulás célállomása az akkubontó épülete volt, ahol a többszáz tiltakozó egyértelmű üzenetet küldött a cégnek és a térség országgyűlési képviselőjének, Csöbör Katalinnak is. A tiltakozók határozottan elutasítják a településre tervezett akkubontót és jelentős egészségügyi veszélyforrásként tekintenek az üzem lehetséges működésére. Különösen nagy veszélyt…

Tovább olvasom

Mancsra emlékezett Lehoczki László és Veres Pál

Miskolc leghíresebb mentőkutyája 17 évvel ezelőtt pusztult el, az évfordulóról Lehoczki László és Veres Pál polgármester is megemlékezett. Az 1994-ben született Mancs, Lehoczki Lászlóval és a Spider Mentőcsapattal számtalan mentésben vett részt. Hősi tetteiért, mentőakciókban való sikeres részvételéért emeltek neki szobrot 2004-ben a Szinva terasz mellett. Teljesítményei és sok-sok bevetése minden idők egyik legjobb magyarországi mentőkutyájává tette. 2006-ban tüdőgyulladásban pusztult el. A Mancs szobornál gyakran helyeznek el gyertyákat és virágokat, az emlékmű Szanyi Borbála szobrász alkotása. A körülötte lévő, eddig névtelen közterület lett a Mancs tér, miután májusban miskolci közgyűlés…

Tovább olvasom

A karbantartást követően újra kinyitott a Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő

Az idén 25 éves Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő történetének legnagyobb karbantartásán esett át. Emiatt három héten keresztül vendégeket sem tudtak fogadni, de most újra kinyitott a fürdő és megújulva várja vendégeit. Az újranyitásnak kedvezett a kellemes nyárias idő is, így sokan látogatták meg 3 hét szünet után a megújult fürdőt. – Az elmúlt napokban, hetekben a fürdőt felkészítettük a téli szezonra – nyilatkozta la Tiszaujvaros.hu-nak Szénégető István, a Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő üzemvezetője.  – Közel 3 hétig voltunk zárva, ez volt eddig a leghosszabb leállás, amikor is a szokásos őszi karbantartási…

Tovább olvasom

Hosszú idő után kijavítják a Pisztrángtelep melletti útszakaszt

Az útszakaszon még 2018-ban csúszott meg a töltés, ezért lámpás irányítás mellett csak az útpálya felén közlekedhettek az autók, a másik, völgy felőli forgalmi sávot lezárták. Hosszú idő után, most elkezdődhet a szakasz javítása. Az út töltésének meggyengülését még 2018-ban észlelték a szakemberek. A pályaszerkezet cseréjével a hiba már nem volt orvosolható, így a völgy felőli forgalmi sávot lezárták, hogy a felújítás kezdetéig legalább a fél pályán továbbhaladhasson a forgalom. Azóta jelzőlámpa irányította a területen az autókat, ez szűnhet meg a közelmúltban indult munkákat követően. A Magyar Közút Nonprofit Zrt.…

Tovább olvasom

Halloween Estet tart a Miskolci állatkert

Izgalmas programokkal várja a látogatókat október utolsó vasárnapján a Miskolci Állatkert. Haloween alkalmából tematikus programokkal készülnek. Évente csak néhány alkalommal van lehetősége a látogatóknak betekintést nyerni az állatkert éjszakai életébe. Most erre ismét lehetőség lesz, hiszen immár kilencedik alkalom rendezi meg tematikus Halloween esti programját a Miskolci Állatkert. Töklámpások? Fáklyák? Sötét erdő? Ragadozó nagymacskák? Ez mind-mind megtalálható lesz 2023. október 31-én kedden a 17 órától 21 óráig tartandó Halloween Esten a Miskolci Állatkertben. E régi kelta eredetű ünnep alkalmával egy igazán borzongató hangulatú programon vehetnek részt a bátor látogatók. Az…

Tovább olvasom

Hol van a nő helye – előadás és beszélgetés Miskolcon Oltai Katával

Újabb izgalmas előadáson és beszélgetésen vehetnek részt a miskolciak. Ezúttal Oltai Kata művészettörténész és kurátor látogat városunkba. A beszélgetést Dr. Szabó-Tóth Kinga szociológus, a Miskolci Egyetem Alkalmazott Társadalomtudományi intézetének vezetője moderálja majd. Oltai Kata művészettörténetből és francia nyelvből diplomázott az ELTE-n, 2008-ban kezdett dolgozni a Ludwig Múzeum kurátoraként. 2011-ben Nánási László fotográfussal együtt létrehozták az ÁTLÁTÁS projektet. A kezdeményezés sikerét mutatja, hogy 2014-ben ÁTLÁTÁS 2 címmel ismét elindították a programot. Az ő munkája az Arcok című Déri Miklós-könyv, illetve a MissionArt Galériával közösen kiadott, Ujj Zsuzsi fotográfiai munkásságát feldolgozó kötet. 2016-ban Konfekció néven butikot…

Tovább olvasom