Feltúrták fél Miskolcot, rengeteg helyen változott a forgalmi és parkolási rend

Útfelújítás, forgalomkorlátozás, hibaelhárítási munkálatok, valamint parkolási rend változás a városban, nem egy, hanem egyszerre számtalan helyen. Ezt tekinthetjük most át, érdemes előre felkészülni.

Tovább olvasom

Figyelmeztetés: megszűnik egy miskolci parkoló, le is zárják jó időre

A megszűnés egyelőre csak ideiglenes, ha minden jól megy, akkor a város tulajdonában levő, egyébként fizetős parkoló augusztus végén újra fogadhat járműveket. Addig is érdemes ismerni a részleteket.

Tovább olvasom

Rengeteg a kritika, hogy ilyen rekordforróságban és vízhiányban miért nem állítják le a miskolci szökőkutakat – íme a magyarázat

Rossz nyomon járunk, ha úgy véljük, hektoliterszámra pazaroljuk a vizet Miskolcon azzal, hogy nem állítják le a városban található szökőkutakat. Pedig a jelek szerint még jobban is járunk azzal, ha folyamatosan működnek. Íme a szakszerű magyarázat.

Tovább olvasom

Nagy nyomással zúdult, de már csak csordogál a víz – a Városgazda munkatársa elmondta, mi történt a Jézus kútjával

A közösségi médiában hamar terjedni kezdett a napokban a hír, miszerint a miskolci Jézus kútja nevet viselő miskolci attrakció csakúgy zúdítja magából a vizet éppen akkor, amikor a leginkább szükség volna a takarékoskodásra. Kedden délelőtt a helyszínen jártunk, hogy szemügyre vegyük a szökőkutat, legnagyobb szerencsénkre pedig összetalálkoztunk a Városgazda munkatársával is, aki megosztotta velünk, mi is történt valójában.

Tovább olvasom

A Bükk városának hirdetett Miskolc lemondott 32 hektár erdőről: félmillió eurót nyertek rá, aztán nem nyúltak hozzá

tölgy, makk

Talán ezen a nyáron érezte meg mindenki igazán, mit jelent a klímaváltozás egy olyan városban, ahol a beton uralja a tereket: hogy hány fokkal hűvösebb egy lombkorona alatt, mint egy parkoló közepén, és arról is, hogy egy közeli erdő hogyan tudja egy város vagy városrész levegőjét is javítani. Miskolcon három éve pontosan erről szólt volna egy bejelentés – csak azóta nem történt semmi.

Tovább olvasom

Hogyan kezeli a miskolci kátyúk bejelentését a Városgazda? – Közel egy hónap után választ kaptunk

A június 19-én megjelent, a komlóstetői úthibáról és az azt követő csőtörésről szóló cikkünk kapcsán még június 17-én több kérdéssel fordultunk a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.-hez, hogy kiderítsük, valójában mennyi lakossági bejelentés érkezik az úthibák miatt, és mi történik ezekkel. A válasz július 15-én, szerdán futott be, ebből pedig kiderül, hogy idén eddig 262 bejelentés érkezett kátyúk és egyéb úthibák ügyében. Ennek alig több mint fele van lezárva, a maradék pedig még mindig feldolgozás alatt áll.

Tovább olvasom

A közösségi média ereje Miskolcon? November óta hozzá sem nyúltak az úthibához, ám most, hogy széleskörű nyilvánosság tudta meg a problémát…

Természetesen lehet meghökkentő véletlen is, hogy november óta egyáltalán hozzá sem nyúltak egy miskolci úthibához, amikor pedig ezt polgártársunk a közösségi médiában szóvá tette, képekkel illusztrálva, hirtelen három nap sem telt bele és kijavították az úthibát. Lehet összefüggés?

Tovább olvasom

Több helyszínen zajlik az útjelzések festése Miskolcon

A következő napokban több forgalmas útszakaszon is újrafestik a gyalogátkelőhelyeket, kerékpáros nyomvonalakat és más lekopott jelzéseket. A munkálatokat a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. végzi saját kivitelezésben, alvállalkozók bevonásával.

Tovább olvasom