Hamarosan lezárulnak a nagyobb szabású miskolci útfelújítások – egy időre

Leginkább az Avason volt nagy szükség a közlekedők türelmére, de úgy tűnik, a hét végére rendeződhet a helyzet. A polgármester azt ígéri, az Avasi lakótelep három útjának felújítása péntekre befejeződik. A helyiek azonban rengeteg kritikát fogalmaztak meg a munkával és annak tempójával kapcsolatban.

Tovább olvasom

Valóban átveszik ezt a munkát? Egy BAZ megyei község ilyen csodás, felújított utat kapna – a helyiek nem hisznek a szemüknek

Sok érdekeset láttunk már útfelújítás és infrastruktúra címszó alatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, de ez alighanem a legfurcsább tíz közé biztosan bekerülhet. A község lakói a kifizetett közpénzmilliókért cserébe minőségi munkát várnának el, nem ilyet. Erre az önkormányzat figyelmét is felhívták, az átvétel az ő felelősségük.

Tovább olvasom

„A városért? Ugyan! Láttam, hallottam mindent…” – Czinkné Sztán Anikó is beszállt a közösségi médiás üzengetésbe

A miskolci politikusok között a közösségi médiában folyik vita. Czinkné Sztán Anikó független önkormányzati képviselő hosszú bejegyzésben reagált Tóth-Szántai József miskolci polgármester egyik posztjára. A képviselő több, a város működését és gazdálkodását érintő ügyet sorolt fel, amelyekkel kapcsolatban komoly kifogásokat fogalmazott meg.

Tovább olvasom

Autósok, figyelem: újabb sávlezárások jönnek Miskolcon

Október közepéig több útszakaszon is forgalomkorlátozásra kell számítani Miskolcon az útburkolat felújítása miatt. A Magyar Közút tájékoztatása szerint a munkálatok ütemezetten haladnak, a teljes munkaterületen várhatóan október 12-én fejeződik be a kivitelezés.

Tovább olvasom

Autóval a városban – így állnak most az útfelújítások és eddig tartanak a dugók Miskolcon

Egyszerre zajlanak nagyobb állami útfelújítások, önkormányzati beruházások és kisebb hibaelhárítások Miskolcon. A 3-as és a 26-os főút munkálatai komoly torlódásokat okoznak, péntek este pedig az Avason is éjszakai korlátozásokra kell készülni. Összegyűjtöttük, hol tartanak a beruházások, és milyen határidőket ígérnek.

Tovább olvasom

Hónapok óta kerülgetik a lezárásokat az avasiak – a város szerint október közepére véget ér a türelempróba

Dugók, terelések és folyamatosan változó forgalmi rend nehezíti hónapok óta az Avason élők mindennapjait. A közösségi oldalakon egyre több elégedetlen hang jelent meg, sokan pedig attól tartanak, hogy a csaknem három kilométeres útfelújítás elhúzódik. A miskolci városháza szerint azonban nincs késés: a kivitelező tartja az eredeti ütemezést, a munkálatok teljes befejezési határideje október 17.

Tovább olvasom

A Városháza ígéri, ekkorra fejeződnek be a miskolci úfelújítások

Még közel másfél hónapon át szembe kell nézniük a mindennapos közlekedés nehézségeivel az avasi lakótelepen élőknek, arra autózóknak. Az 26-os és 3-as útnak a megyeszékhelyen keresztülhaladó szakaszain (Pesti út, Csaba vezér, Szentpéteri kapu) zajló állami útfelújítási beruházás végét pedig év végére várhatjuk.

Tovább olvasom

Újra járható a Pattantyús utca, de több miskolci útszakaszon is korlátozásokra kell számítani

Megszűnt a teljes útlezárás a Pattantyús utcában, így az érintett útszakasz ismét használható Miskolcon. A munkálatok azonban még nem fejeződtek be, ezért időszakos forgalomkorlátozásokra továbbra is számítani lehet.

Tovább olvasom

Feltúrták fél Miskolcot, rengeteg helyen változott a forgalmi és parkolási rend

Útfelújítás, forgalomkorlátozás, hibaelhárítási munkálatok, valamint parkolási rend változás a városban, nem egy, hanem egyszerre számtalan helyen. Ezt tekinthetjük most át, érdemes előre felkészülni.

Tovább olvasom