Péntek 13 – A miskolci “fekete bárány” története és a félelem valódi forrása

Borsod megyében tavaly sikerült megcáfolni a szerencsétlen nap teóriáját, hiszen a Miskolci Állatkertben éppen ekkor jött világra egy igazán kedves kis állat. Az aranyos rackajuh bébi január 13-án pénteken született. Aznap persze mindenki, aki csak hallott az esetről, nagyon örült az új jövevénynek, de természetesen a jeles esemény nem adott elég okot arra, hogy félredobjuk a balszerencsés nap legendáját. Felmerül tehát a kérdés: mi késztethet bárkit arra, hogy sötét jóslatokkal és negatív érzelmekkel kössön össze egy számot és egy napot?

Tovább olvasom

Tavaszi nagytakarítás volt az állatkert madarainál

A napokban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bükki Helyi Csoport önkéntesei révén az állatkertben lévő odútelepen is megtörtént a tavaszi nagytakarítás – számolt be a hírről a Miskolci Állatkert Facebook-oldalán. A nagytakarítás során meglepő dolgok is előkerültek az odúkból. Az odútisztítás célja, hogy a szakemberek eltávolítsák az előző évi fészekanyagokat, ezzel biztosítva a megfelelő körülményeket az idei fiókák számára. Ilyenkor a tavalyi fészekanyagok mellett eltávolítják az üregből a különböző élősködőket is, amelyek nehezítenék a fiókák egészséges fejlődését. A folyamatnak köszönhetően az üreg használható mérete is nagyobb lesz, ami pedig…

Tovább olvasom

Új egyedekkel bővült a Miskolci Állatkert madárvilága

Új, fokozottan védett madarak érkeztek a Miskolci Állatkertbe, így a legtöbb hazai vizes élőhelyen honos madarat megtekinthetjük az állatkert madártaván. Ismét különleges állatokkal gazdagodott a Miskolci Állatkert. Legutóbb arról számolhattunk be, hogy fekete ikerbáránykák születtek, azelőtt pedig 9 indiai antilop költözött Nyíregyházáról Miskolcra. Most arról számolt be az állatkert a Facebook-oldalán, hogy öt fiatal cigányréce érkezett az ostravai állatkertből, ezzel tovább bővítve a madárvilágot. “Állatkertünk madártaván igyekszünk a hazai vizes élőhelyek madárvilágát bemutatni, éppen ezért fehér gólya, nyári lúd, tőkés réce és cigányréce is bemutatásra kerül itt – az egyetlen…

Tovább olvasom