Hazánk patriarchális politikai kultúrája – interjú Sikoparija Lujzával, az aHang aktivistájával

Magyarországon a női politikusokat gyakran passzív szerepekben ábrázolják, míg a férfiakat aktív és határozott figurákként jelenítik meg. Az erősebbik nem képviselőit többször mutatják be vezetőként, míg a nőket érzelmes vagy gondoskodó szerepekben láttatják. De vajon a magyar politika miért és hogyan maradhatott meg egy szexista sztereotípiákat sem nélkülöző “macsó” környezetnek? Erről faggattuk az aHang civil szervezet helyi aktivistáját, aki bár nem politikus, azonban jelentős eredményeket harcolt ki társaival a lakosságnak, miközben számos alkalma nyílt arra, hogy közelről láthassa miként működik hazánkban a nők háttérbe szorítása a szakmában.

Tovább olvasom

A nők hatékonyabban tudnák kezelni a világ nagy konfliktusait, mint a férfiak?

Az Európai Parlament a nemzetközi nőnap alkalmából márciusban „A nők jogainak érvényesítése a védelemben, a biztonságpolitikában és a béketeremtésben” címmel sajtószemináriumot rendezett Brüsszelben, ahová lapunk munkatársát is meghívták. Az esemény egy sor olyan tényre világított rá, amely megerősítette azt a régen ismert igazságot, miszerint a nők – kevés lehetőségük ellenére is – gyakran hatásosabban tudnak dolgozni az említett folyamatok megoldásain, mint férfitársaik. A nagy nemzetközi konfliktusok kezelésének egyik legismertebb szereplőpárosa, az izraeli Dr. Yael Admi és a palesztin Reem Hajajra online jelentkezett be az eseményre és interjút is adtak a…

Tovább olvasom

Megérkezett a fideszes képviselőnő, meglátta a Lúg című könyvet és megvetően hátrahajította

A parlamenti ülésen helyezték a könyveket a kormánytagok asztalára, amikor egyszer csak jött a fideszes Illés Boglárka – korábban fiatalokért felelős helyettes államtitkár is volt – és hátradobta az ellenzékiek közé. Döbbenetes, ismerve a lúgos orvossal kapcsolatos botrányt.

Tovább olvasom

Nők a politikában: Hegedűs Andrea országgyűlési képviselőt kérdeztük a parlamenti kihívásokról

Hazánkban a legtöbb ember számára világos és egyértelmű, hogy a nők munkaerőpiacon történő szerepvállalása és bérezése a mai napig könnyen észrevehető egyenlőtlenségeket mutat. De vajon mi a helyzet a politika terén? A Borsod24 szerkesztősége a közelgő nőnap alkalmából arra volt kíváncsi, hogy mennyi és milyen minőségű hatáskör jut valójában az ünnepelteknek a közéletben. Egy négy részből álló sorozatban vizsgáljuk a politikával foglalkozó nők munkáját az Európai Parlamenttől az Országgyűlésen és a megyei jogú városok közgyűlésein keresztül egészen a kisebb települések önkormányzatáig. Az egyes cikkekben megszólaltatjuk azokat az érintetteket, akik képviselőként…

Tovább olvasom

Hiányzó iskolások és szégyenkező hajléktalanok – megoldások a menstruációs szegénység visszaszorítására

Megyénkben is bőséggel akadnak olyan lányok és asszonyok, akiknek gondot okoz a női higiéniás termékek megvásárlása. Sokaknak könnyebb ítélkezni vagy tudomást sem venni a problémáról, de egyre több magányszemély és szervezet küzd a téma tabusítása ellen. Ők hangsúlyozzák: érdemes legalább elgondolkozni azon, hogy mit tennénk, illetve hogyan éreznénk magunkat, ha nekünk kellene megküzdeni a helyzettel.

Tovább olvasom

Miskolcon is egyre gyakoribb, hogy karácsonyra testékszert hoz a Jézuska

Elsőre minden bizonnyal egy teletetovált, erős testalkatú férfi jutna eszünkbe, ha megpróbálnánk elképzelni egy hivatásos body piercert. A magyarul talán legjobban testékszer-készítőnek fordítható szakma rejtelmeibe azonban nem ő, hanem egy fiatal lány vezette be a Borsod24 munkatársait, aki arról is mesélt lapunknak, kik, miért, hogyan, mennyiért és mennyi pirszinget vállalnak be manapság Miskolcon és környékén.

Tovább olvasom

Nőként az építőiparban – egy valódi történet Borsodból

Manapság a reklámok és a nyugati trendek azt sugallják, hogy a nők részvétele az eddig férfiasnak vélt munkakörökben is egyre elfogadottabb, ahogy fordítva, a férfiak is végeznek nőiesebb feladatokat megélhetés céljából. Az egyik építőipari segédanyagokat és eszközöket forgalmazó nagy cég például egy fiatal női burkolót alkalmaz reklámjaiban, aki mára kilencezer követővel rendelkezik a Facebookon. A női szerepvállalás a területen azonban hazánkban igen ritka és a teljes igazság merőben eltér ettől az idilli képtől. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint Emma története, aki Borsod-Abaúj-Zemplén megyében próbált egyedül érvényesülni a hideg-meleg burkoló…

Tovább olvasom

Rendkívül erőszakos férfi rabolt ki két nőt Miskolcon, az áldozatok komolyan megsérültek

A két hölgy nyolc napon túl gyógyuló sérülést szerzett az egymástól független két támadástól. Szerencsére a rendőrség beazonosította és elfogta, nem volt már ismeretlen a hatóságok előtt, rengeteg korábbi bűncselekmény szárad már a lelkén.

Tovább olvasom

Egy kezdeményezés, ami csökkentené a hölgyek külön kiadásait

A menstruációs szegénység egy régóta létező fogalom és egyben megkerülhetetlen problémája hazánk mai társadalmának. Ennek kapcsán indult el július elején egy kampány, amely a hazai üzlet- és áruházláncok bevonásával kíván eredményeket elérni az ügyben. A jelenlegi gazdasági helyzet sokak életét teszi küzdelmessé és a nők egy jelentős része még nehezebben tudja fedezni rendszeres kiadásait, így minden forint számít. Szerencsére a Tesco nem hagyta figyelmen kívül a kérdést, és 2024. június 27-től a sajátmárkás egészségügyi és tisztasági betéteinek, tamponjainak, valamint menstruációs bugyijainak árából elengedi azok ÁFA díját. Az aHang civil szervezet kampányában…

Tovább olvasom