Közleményben tudatta Miskolc önkormányzata, hogy halottak napján a megnövekedő forgalom miatt rendőrök és rendészek is segítik majd a közlekedőket. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a közelmúltban megkezdte a Búza téri gyalogos aluljáró felújítási munkálatait. A kivitelezés jelenleg olyan fázisában tart, hogy a gyalogos létesítmény megnyitása a gyalogosok veszélyeztetése nélkül még ideiglenes módon sem lehetséges. A halottak napjához kapcsolódó megnövekedett forgalomra való tekintettel Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatával egyeztetetten, a Rendőrség és a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai folyamatosan jelen lesznek a területen, a közeli gyalogátkelőhelyeken segítve a balesetmentes és gördülékeny átjutást.…
Tovább olvasomSzerző: borsod24.hu
Halálos munkahelyi balesetek Sajóbábonyban – nem tartották be a szabályokat a mérgező anyagokkal dolgozó üzemben
A HVG.hu kikérte a a Miskolc melletti sajóbábonyi ipari parkban történt balesetek dokumentumait. Az esetekben közös szál, hogy a sok esetben tragikus kimenetelő balesetekben sem a munkáltató, sem a munkavállalók nem tartották be a szabályokat. Januárban mi is beszámoltunk arról a tragikus esetről, amikor mérgező gázt lélegzett be, amelynek következtében életét veszítette. Az eset kapcsán készült jegyzőkönyvekből kiderült, hogy a férfinek egy műszerrel a konténerből kiáramló gáz nedvességtartalmát kellett volna megmérnie, valamiért úgy döntött, hogy az egyik tartályt felbontja, és bemegy a belsejébe. Az őt segítő munkatárs vallomása szerint még…
Tovább olvasomNincsen egyetértés a DK-ban Hegedűs Andrea bejelentésével kapcsolatban
Előző héten mi is beszámoltunk róla, hogy a Demokratikus Koalíció saját jelölttel vág neki az önkormányzati választásnak és Hegedűs Andreát indítja Veres Pál polgármesterrel szemben. Az már a bejelentést követően egyértelművé vált, hogy az ellenzéki szavazók többsége nem lelkesedik a döntésért, de most úgy tűnik, hogy a DK-ban sem támogatja mindenki az országgyűlési képviselő ambícióit. A napokban a boon.hu számolt be róla, hogy a polgármesterjelölti bejelentés nem aratott osztatlan sikert a DK tagjai között, akad, aki nem ért egyet az ellenzék megosztásával. Borkuti László, a párt önkormányzati képviselője Hegedűs Andrea…
Tovább olvasomEgész évben érdemes meglátogatni a Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdőt
Tiszaújváros könnyen elérhető az M3-as autópályán – Miskolctól 40 kilométerre, de Kassától is csak egy órányi autózásra található. Vonzereje a csendes, családias környezet, a vidék nyugalma. A város fürdő-komplexumának gyógymedencéi egész évben, a strandfürdő pedig a nyári szezonban várja a vendégeket. A legtöbb termálvizes történet úgy kezdődik, hogy „olajat kerestek, de meleg vizet találtak”. Tiszaújvárosban viszont más a sztori, itt 1976-ban az akkori városvezetés specifikusan azért fúratott kutat, hogy termálvizes fürdőt nyisson. Tudták, hogy nincs messze Hajdúszoboszló, és ha elég mélyre mennek, legalább olyan jó vizet találnak. Bejött a számítás,…
Tovább olvasomÍgy öltözködhetsz fenntarthatóan
Elsőre nagy kihívásnak tűnik a fenntartható és etikus ruhatár összeállítása, de némi odafigyeléssel könnyedén megvalósítható. Cikkünkben szakértők tippjeit osztjuk meg olvasóinkkal, hogy könnyebb legyen elérni a fenntartható ruhatár összeállítását. 1. Viseld 30-szor, vagy egyszer sem! Livia Firth, az Eco Age alapítója kezdte el a #30Wears kampányt, amely arra ösztönöz bennünket, hogy csak olyan darabokat vásároljunk meg, melyeket biztos, hogy legalább 30-szor viselni fogunk. Ahogy ő mondja, biztosan meg fogunk lepődni, hogy hány ruhadarab megrendelése/megvétele előtt merjük kijelenteni azt, hogy „igen, ezt biztos, hogy legalább 30-szor viselni fogom”. A kampány üzenete és…
Tovább olvasomVáltozik a forgalmi rend, új szakaszba érkezik a Dayka-átkötés
Újabb állomásához érkezett a Dayka-átkötés. A kivitelező hamarosan azon a szakaszon kezdi meg a munkálatokat, ahol eddig a forgalom haladt. Ennek értelmében a forgalmat pedig átterelik a már megújult szakaszra. Újabb fázisába lép november 6-án a Dayka-átkötés projekt: a Petőfi utcán és a Kálvin János utca megmaradt, kétsávosított szakaszáról a Dayka Gábor utca meghosszabbításaként elkészült új útszakaszra terelik át a forgalmat – mondta el a Minap.hu-nak a polgármesteri hivatal pályázati főosztályának vezetője. Miklós Viktor kiemelte, a változtatásra azért van szükség, hogy a kivitelező megkezdhesse a Petőfi utca 1-3. valamint az 5. és…
Tovább olvasomHogyan lehet helyrehozni egy megromlott kapcsolatot?
A tönkrement kapcsolatok a modern társadalom járványává váltak. Sok pár kerül válaszút elé, és sokan döntenek úgy, hogy pár hónap vagy év után feladják, nem akarnak küzdeni. Ha azon tűnődsz, hogyan lehet helyrehozni és tartóssá tenni egy megromlott kapcsolatot, akkor jó helyen jársz, mert létezik rá megoldás. Az elején minden kapcsolat átmegy a „nászút fázison”, amikor minden varázslatosnak tűnik, amikor minden percet együtt töltenétek. De sajnos ez a szakasz nem tart sokáig. Néhány hónap elteltével beléptek egy reálisabb zónába – egy olyanba, ahol már megjelennek a különféle kapcsolati problémák. Ebben…
Tovább olvasomMindenszentekre is kitart a kellemes, enyhe idő
Vasárnap és a hét elején is marad az enyhe idő, bár néhány fokos lehűlés azért várható. Vasárnap még váltakoznak a napos és felhős időszakok, a hőmérséklet csúcsértéke 17 fok körül alakul majd. Holnaptól azonban csapadékosra fordul időjárásunk, de ennek ellenére az idő tovább melegszik. Hétfőn és kedden a legmagasabb hőmérséklet akár a 24 fokot is meghaladhatja. Az éjszakák sem ígérkeznek igazán hidegnek, a minimumok 10 fok körül alakulnak majd. Szerdán egy kisebb lehűlés érkezik. A csapadékos enyhe időt hűvösebb, szára, szeles idő váltja fel. Nem kell azonban jelentős lehűléstől tartanunk,…
Tovább olvasomHalálos motoros baleset történt Hercegkútnál
Tragikus kimenetelű baleset történt Hercegkútnál. A motoros egy menetrendszerinti autóbusznak ütközött. Menetrendszerinti buszjáratnak ütközött egy motoros Miskolc irányába Hercegkútnál a 37-es főúton szombaton este. A helyszínelés késő estig tartott. Emiatt célszerű volt lehetőség szerint kerülő útvonalat választani. A baleset pontos körülményei egyelőre nem ismertek. A mentők szakszerű beavatkozása ellenére nem sikerült megmenteni a balesetet szenvedett motoros életét. Ennek következtében a rendőrség közigazgatási eljárás keretében halálos kimenetelű közúti baleset ügyében folytat eljárást. Tegnap az M3-as autópályán három autó volt érintett egy balesetben, ott csodával határos módon nem történt személyi sérülés. Ha…
Tovább olvasomA közönséget is bevonják a bűnügyi „társasjátékba” a Miskolci Nemzeti Színház igazgatójának rendezésében
„Amióta színház van a világon, minden nézőben felmerül olykor a vágy, hogy beleavatkozzon a színpadi cselekménybe. Most Ön is megteheti!” – olvasható a kedvcsináló ajánlóban, ami valóban nem hazudik: a Hajmeresztő című komédia egy innovatív kísérletezés, ami olyannyira bevonja a közönséget, hogy a nézők aktív alakítói és részesei lesznek az előadásnak. Feltehetnek kérdéseket a gyanúsítottnak és a cselekményszál végét, a befejezést is együtt döntik el, szavazással.
Tovább olvasom