Cikádafibula. Tulajdonképpen mit is jelent ez a szó? Mire használták elődeink? És miért olyan értékesek, érdekesek? A különleges ékszerek – melyek mellett míves övcsatokat is találtak – és egy borsodi homokbányából bukkantak elő, és arról tanúskodnak, hogyan élhetett a hun korszak vezető rétege másfél ezer évvel ezelőtt ezen a vidéken. BAZ megye régészeti kincseit bemutató sorozatunk ötödik része következik.
A kistokaji homokbányában nagyban folyt a kitermelés 1971-ben, ahonnan Gál András egy nagy, agyag orsógomb töredékét vitte be a Herman Ottó Múzeumba. Ezek után Hellebrandt Magdolna vezetésével gyorsan lezajlott a mentőakció. A több korszakot átfogó leletek között a legjelentősebbek szórványként előkerült két csat, valamint a bánya leomlott külső szélén feküdt egy teljes csontváz, mellette 2 cikádafibula, 1 gyűrű és 2 szegecsdísz, állatcsontmellékletek és egy besimított nyakú, füles hun korsó. A cikádafibula-pár aranyozott öntött ezüstből készült és 3,7 cm hosszú. A 4,7 centiméteres rekeszdíszes csatot ugyanebből az anyagból alakították ki, de aranylemezzel vontak be. A foglalatok követik a gránátbetétek alakját, vagyis a kivitelezés alapján kijelenthető, hogy a Barbaricumban készültek. (Az i. u. III. századtól ez a Római Birodalom határain kívül eső területek egységes elnevezése.)
De tulajdonképpen mi is az a fibula? A több ezer éven át a legkülönbözőbb formákban előforduló lelet egy biztostűre emlékeztető, ruhát összefogó ruhakapcsoló. Meglepő, de az ókori ember még nem ismerte a gombokat, azok híján ilyen eszközökkel rögzítette a magára csavart ruhát.
A fibulák megjelenése összefüggésbe hozható az öltözködés és a társadalom késő bronzkori átalakulásával. Időszámításunk előtt 1400-1300 körül jelennek meg az első ruhakapcsoló tűk, a méretes daraboktól a pár centisig sokféle változat előfordult. A nagyobbak, értékesebbek, díszesebbek valószínűleg már ekkor a reprezentációt, rangjelzést is szolgálták. A vaskorban és a római korban elterjedt és a 6. századig használt ruhakapcsoló tűk a mindennapi viselet alapvető részét képezték.
A ruhakapocs testét szerkezetileg három részre oszthatjuk fel: fej, kengyel és láb, amihez a tű kapcsolódott. A tűt a lábnál található tűtartóba fogták be. Koronként és népenként, területenként eltérő kialakítású, díszítésű, anyagú típusaik alakultak ki. A régészek ezeket részletesen rendszerezték. Mára egy-egy fibula alapján a szakember legalább olyan pontosan meg tudja mondani, milyen régi, honnan származik, akár egy pénzérméről a numizmatikus.
Az egyszerű ruhakapcsok mellett sokszor használtak különféle, tárgyakat, állatokat, madarakat mintázó darabokat is. Ebbe a sorba tartozik cikádafibula is. Latinul cicada (ejtsd: cikáda), vagyis kabóca az a rovar, amelynek különleges énekét a mediterrán tájakon hallani. Felismerhető nagy, kerek szeméről és színes pompájú szárnyáról. Az ókori Kínában és a görög-római kultúrában is tisztelték e rovart. Bajelhárító hiedelmek tartoztak hozzá. A korszak női előkelői és gyermekeik általában nemesfémből, bonyolult ötvöstechnikákkal készült, polikróm stílusú, vörös gránát berakásos, a szegényebbek egyszerűbb, bronzból öntött változatát hordták.
A legkorábbi formáik még a hun kor előttiek. A pátyi, 2. századi római és szarmata sírokból származnak Öcsödről, Tiszaföldvárról és Rákóczifalváról a 3. század közepéről. A legnyugatibb cikádafibulát az alsó-ausztriai Untersiebenbrunnban találták, és tucatnál több darab ismert hazánk számtalan vidékéről.
A hunok nomád, szállásterületek között vándorló életmódjuk miatt legfontosabb, könnyen mozdítható használati tárgyaikat maguktól kéznyújtásnyira tárolták. Presztizstárgyaik legtöbbjét magukon viselték, ezzel bizonyítva gazdagságukat, méltóságukat. Amikor a szomszédos bizánciak tonnányi csengő arannyal váltották meg tőlük az ideiglenes békét, számunkra elképzelhetetlen gazdagság szakadt a hunokra, ami mind rajtuk, mind szövetséges népeik (gepidák, gótok, szvébek, alánok, szarmaták) elitjének öltözködésében visszatükröződik. Hogy az értékes leletek mellett fekvő elhunytnak mi lehetett az anyanyelve, azt az egységesedő divat miatt nehéz megmondani, hiszen a IV. század végétől 455-ig tartó, két emberöltőnyi hun uralom alatt valóságos etnikai kavalkád jött létre a Kárpát-medencében. (Még görögök és rómaiak is csatlakoztak a hun elithez.)
A korszakból származó sírok alapján az V. századi divat elemei a férfi csontvázak mellett az öltözetek nemesfém csatjai, a fegyverek díszítése, a nőknél a karkötők, nyakláncok, fülbevalók, fejdíszek, púpos hátú csont fésűk, fémtükrök, öv és lábbelikhez tartozó csatok, fibulák ezüst, arany, drágaköves és féldrágaköves változatai tobzódnak.
A sírokon túl a korszak végén elrejtett kincsek is nagy számban tartalmazzák ezeket az ékszereket. Ennek egyik legismertebb példája a szilágysomlyói két kincslelet, melyet a gepida királyi családhoz kötnek. Az ékszerek és az öltözködés stílusa a korábbi fél évszázad római, kelta, illír, germán, szarmata és végül a hun együttélésnek az eredménye. A termékek, gondolatok, technikák hol ellenségként, rabolva, hol Rómával békében, ideiglenes szövetségben, kereskedve jutottak el a Barbaricumnak hívott területre.
Az újfajta hun stílus divathullámként söpört végig Európán, a Brit-szigetektől Észak-Afrikáig elterjedt. A nemesfém ékszereken rekeszeket alakítottak ki. A zártrekeszes technikával készült féldrágakő- és üvegberakásos tárgyak a Római Birodalom műhelyeiben, sokuk a Fekete-tenger menti egykori görög gyarmatvárosokban, míg a szórt rekeszes, szabálytalan alakú köves formáik már barbár területen készültek. A vörös gránátköveket Dél-Indiából és Sri Lankáról szerezték be.
A kistokaji cikádafibulák és övcsatok ugyan nem adnak térképet a hun fejedelmi temetkezésekhez, és azt sem árulják el, merre keressük Attila sírját, de rávilágítanak az ókor végének és a középkor kezdetének fényes gazdagságára, izgalmas kapcsolataira.
Szerző: Safranka János
Szerkesztő: Bethlen Tamás
(A sorozatban megjelenő további írásaink itt olvashatóak.)
Borsod-Abaúj-Zemplén megye csodás régészeti leletei
Mondhatnak és írhatnak bármit BAZ megyéről, az észak-keleti régió csodás tájai, szépséges vidékei, fantasztikus látnivalói utánozhatatlan élményeket kínálnak az ide érkező kíváncsi turistáknak. Aki csak egy kicsit is fogékony a történelem tanulságaira, elképesztő mennyiségű emléket talál a területen. Ezek nagy részét az itt élő régészek tárták fel és értékelték, elemezték, hogy a mai kor emberei megcsodálhassák azokat a helyi múzeumok és kiállítások vitrinjeiben. Sok idő eltelt és sok minden történt a Bársony János ügyvéd házának 1891-es alapozásakor előkerült szakócák felfedezése és az M30-as autópálya ásatásai között, szinte felsorolhatatlan leletet és értékes kincset ástak ki a föld alól a szakemberek. A Borsod24 sorozata a legszebb, legkülönlegesebb, legjelentősebb 10 tárgyat igyekszik bemutatni jelen sorozatában, reménykedve abban, hogy még inkább ráirányítja a helybéliek figyelmét arra tényre, mennyire szerencsések is vagyunk, hogy ezen a vidéken éljük mindennapjainkat.
