Mezőkövesden is nagyon meg kell húzniuk a nadrágszíjat, még az óvodában is jóval hidegebb lesz

Megosztás

Természetesen Mezőkövesd sem maradhat ki az önkormányzatok kötelező és erőteljes spórolásából.

Ezt az egyik helyi Facebook-csoportban olvashattuk.

Spórolniuk kell az intézményeknek, cégeknek

Drágultak az élelmiszerek, nő az intézményi térítési díj, spórolásra készülnek az intézmények, az önkormányzat az áramra árajánlatot sem kapott. Új házi gyermekorvos érkezik Dunai doktornő korábbi praxisába.

Ülésezett szerdán a város önkormányzatának képviselő-testülete. Először az aktuális költségvetési módosításokat fogadták el, majd a szociális étkezés térítési díjait módosították. A teljes díj október elsejétől napi 990 forintra, kiszállítással 1490 forintra emelkedik, ez a jövedelemtől függően lehet alacsonyabb, de a nyugdíjminimum 250 százalékát meghaladó jövedelem felett már a teljes összeget kell fizetni. Emelték az oktatási-nevelési intézmények nyersanyagnormáját is, mivel júliusban és augusztusban az élelmiszer alapanyagok átlagos áremelkedése 50 százalék volt. A nyersanyagnorma a kisebbeknél bő hatvan százalékkal emelkedett, a kollégisták, középiskolások esetében 40 százalék körül. A gyermekétkeztetés szabálya alá nem tartozó étkezés nyersanyagnormái nagyjából ötven százalékkal növekedtek. A képviselők módosítottak két rendeletet annak érdekében, hogy a diákok továbbra is igénybe tudják venni a helyi autóbuszokra szóló ingyenes bérletet, ez esetben a jövedelemhatárt kellett megemelni.

Írásbeli beszámolókat kaptak a képviselők az oktatási intézmények évkezdetéről. Ezekből kiderül, az állami iskolában idén 861-en tanulnak, 81 pedagógussal. Nem terveznek szénszünetet és digitális oktatást sem, energiatakarékossági tervet készítenek. Minden tagiskolával ökoiskolává szeretnének válni. A katolikus általános iskolában 377 tanuló dolgozik 35 főállású pedagógussal, ők is igyekeznek spórolni a rezsin. A művészeti iskolában 427-en tanulnak, velük 29 pedagógus foglalkozik. Megvédenék Akkreditált tehetségpont státuszukat. A gimnáziumban összesen 683-an tanulnak nappali tagozaton, 43 pedagógus és 9 oktató tanítja a diákokat. Az intézmény is törekszik az energiafogyasztás csökkentésére. A Széchenyiben 501 tanuló kezdte meg az évet.

Az önkormányzat a hivataltól és saját intézményeitől is energiatakarékossági intézkedéseket kért. Az előterjesztés szerint pontos árak nincsenek, de több tízmilliós kiadásnövekedéssel lehet számolni, aminek még nincs meg a forrása. Az áramnál háromszoros, a gáznál hétszeres áremelkedéssel számolnak.

A hivatalnál a hőmérséklet 18 Celsius fokon tartásával, klímák, fűtőtestek használatának tiltásával, az okmányirodai épület kiürítésével, egyéb takarékoskodással készülnek. Az Élelmezési Központban szintén 18 fok lesz, az óvodában minimum 20 fok lesz (az irodákban kevesebb), a bölcsiben nem változtatják. Több párnát használnak, gyakrabban, kevesebb ideig szellőztetnek. Hétvégén minimális lesz a fűtés. A László Károly utcai oviban a felső szintet használják majd. A városgazdálkodásnál spórolnak a klímával és a fűtéssel, kezdeményezték a hálózatcsatlakozási szerződések módosítását. A tanuszoda hétköznap 8-16 óra között üzemel. A Zsóryban nem üzemel a wellness, számos kinti medencét korábban leállítottak, növelték a termálenergia hatásfokát. Ezentúl csak hétvégenként, illetve ünnepekkor, az őszi szünetben tart nyitva a fedett élményfürdő, hétköznap nem gazdaságos az élményelemek üzemeltetése. Spórolnak a munkaerő-költségen is. A Közkincstárnál a Hadnagy úti sportcentrum keddtől szombatig 9-15 óra közt tart nyitva, a Kisjankó Bori emlékház hamarabb téli üzemmódra áll át. A civileket igyekeznek délelőtt, kora délután fogadnák klubfoglalkozásokra. A Közösségi Házban és a Sportcsarnokban is spórolni kell a világítással. Mindenhol alacsonyabb lesz a hőmérséklet, kivéve a sportcsarnokban, ahol eddig is 15 fok volt. A Rendezvényközpont bezárhat. A sportcsarnok bérleti díja megemelkedik, a pályahasználat 12,5 ezer forintra óránként, az egész csarnoké 40 ezerre óránként, illetve egy napra 300 ezerre. A konditerem használati díja két-háromszorosára nő, az MKC is drágábban kapja a csarnokot.

A szociális intézményekben is takarékoskodnak, az idősek gondozóházában konvektoros fűtés van és nem jó nyílászárók, itt figyelnek majd, hogy ne állítsák el a fűtést, adnak plusz takarót, plédet. Az idősek otthonában sem zárnak rendesen a nyílászárók. Az irodákban spórolnak. Az SZTK-ban betartják a központi utasításokat.

Dr. Fekete Zoltán polgármester szerint ezek a tervek csak a kezdetet jelentik, gondolatébresztők. Arról szólnak, hogy a következő hónapokban az ésszerűség határain belül hogyan alkalmazkodnak, anélkül, hogy ebből a külvilág minél kevesebbet érzékeljen. De lehet, hogy komfortzónán kívül kell lépni.

Csiger Lajos azt kérdezte, milyen nagyságrendű költségnövekedéssel kell számolni, ki tudják-e ezt gazdálkodni? Még nem lesznek korlátozások, de ha nőnek a költségek, újabb beavatkozás kell.

A polgármester azt mondta, a kristálygömbje nem mutatott semmit, ezért epedve várják a számlákat. Pár hónapja kértek ajánlatot az MVM-től, de nem kaptak. Nem terveznek drasztikus intézkedéseket, mint amilyeneket az újságokban lehet olvasni, mert ezek még nem szükségesek. Jó, hogy az elmúlt években szintem inden közintézményt korszerűsítettek energetikailag több százmillió forint értékben.

Az 1956-os megemlékezést október 21-én tartják majd. 10:30-tól koszorúzást tartanak, 11 órától kezdődik a gimnazisták ünnepi műsora a Közösségi Házban.

Januártól betöltik a III-as gyerekkörzet praxisát, dr. Kiss Dóra csecsemő-gyerekgyógyász szakorvos látja majd el dr. Dunai-Kovács Éva korábbi körzetét, addig is dr. Nyéki Gabriella helyettesít.

Volt egy településrendezési terv módosítási kérelem, a volt szeméttelep közeli területen létesül újabb kisebb napelempark.

Közbeszerzést írtak ki a következő két tél hóeltakarítási, síkosságmentesítési munkáira, ennek értékét 60 millió forintra becsülik.

Elfogadták a képviselők a város környezeti állapotáról szóló 2021-es jelentést. Ebben szó van az új csapadékvíz-elvezető árkokról, medertisztításról, csatornázottságról, szennyvíz-tisztításról, közvilágításról, energetikai korszerűsítésekről, közlekedésfejlesztésről, hulladékgazdálkodásról, zöldterületekről.

Az Ügyrendi Bizottság határozott arról, hogy az őszi szünetre (október 31-november 4) a gyerekfelügyeletet október 10-ig, a télire (december 22-január 2) december 9-ig kérhetik a szülők az óvodánál, bölcsődénél – írja a Mezőkövesd képekben.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Related posts