Az identitásunk meghatározása meglehetősen nehéz feladat, hiszen az emberek jelentős része mások tükrében tudja csak meghatározni önmagát. De mi történik, ha lecsupaszítják magukat, és elveszik tőlük a fogódzót? Sokan itt kerülnek a legnagyobb zavarba.
A munka mindenek felett
Főleg manapság rengeteg olyan ember van, aki azonosítja magát a munkájával, adott esetben olyan, mintha ő is a cég szerves részét alkotná. Ilyen esetben könnyű átesni a ló túloldalára, azaz a céget érintő elismerést és kritikát önmagára venni, ebből kifolyólag pedig elmosni a határvonalakat a magánélet és a munka között.
Ennek nagy hátránya, hogy könnyen szerepet téveszthet az azonosulásnak köszönhetően, azaz ha népszerű a munkahelye, akkor azt akár a saját népszerűségeként is elkönyvelheti. Pedig gyakran éppen ellenkezőleg van, vagyis az emberek a hátuk közepére sem kívánják az adott személyt, csak azért viselkednek vele kulturáltan és figyelmesen, mert érdekük úgy kívánja, vagy mert csak ezen a platformon tudnak csak kommunikálni az adott vállalattal. Ez remek táptalajt nyújt az érdekkapcsolatoknak. Hiszen ha valaki nemtetszését fejezi ki az illető irányába valamilyen módon, akkor annak a kérése, szükséglete, ügye negatív elbírálás alá esik, esetleg hátrébb sorolódik a sorban.
A társtól, avagy emberektől való függés
Ugyanilyen gyakori, hogy sokan elvesznek a társuk nélkül, azaz olyan, mintha nélkülük nem lenne identitása az egyénnek. Korábban nem volt véletlen, hogy a házasság kapcsán a nő felvette a férje nevét, de ebben az esetben is fontos, hogy ettől függetlenül legyen meg az egyénisége. Tehát ő hiába Xy-né, attól még legyen tudatában, hogy önálló, gondolkodó, érző lény, akinek vannak SAJÁT szükségletei is.
Ugyanilyen változás áll be abban az esetben is, ha valakinek gyermeke születik, mert azonnal többes számban kezd beszélni, “most ettünk, aludtunk” és egyéb, majd a saját igényeiről megfeledkezik. Ez egy darabig teljesen normális jelenség, de nem szabad túlzásba vinni és hosszú távon fenntartani, hogy teljes mértékben háttérbe szorítsa a saját dolgait, mivel az elfojtások idővel utat törnek maguknak.
Ezekben az esetekben a leggyakrabban az Én határok nincsenek a helyükön. Ez legtöbbször gyermekkorra vezethető vissza, amikor nem tudott kiállni önmagáért, vagy ha mégis megpróbálkozott vele, akkor annak negatív következményei voltak. Ezt általában magabiztossággal próbálják leplezni, esetleg agresszió is felütheti a fejét.
Éppen ezért mindenképp érdemes fejleszteni önmagunkat, és megismerni a saját határainkat, identitásunkat. Ne feledjük, ez a későbbiekben meg fogja hálálni magát, hiszen kiegyensúlyozottak leszünk, olyanok, akik tisztában vannak a saját értékeivel, vágyaival, vagyis önmagával.
