A kormány feleslegesnek tartja a maszkviselést, a virológus pedig kifejezetten biztonságosabbnak gondolná – videó

Ember legyen a talpán, aki ki tud igazodni ezeken az ellentmondásokon. Jelenleg alig néhány helyen kötelező a maszk, Gulyás Gergely szerint is “felesleges” az oltottaknak a maszk viselése. A virológus, laborvezető azonban totálisan más állásponton van, ahogy több külföldi, igen jól átoltott országban is inkább ezzel értenek egyet. „Bár Magyarországon az átoltottság aránya a lakosság körében nagyon jónak mondható, mégis azt gondolom, hogy a járványügyi intézkedések betartása, a kézfertőtlenítés, a távolságtartás és természetesen elsősorban a maszkhasználat rettenetesen fontos lehet a mostani, negyedik járványhullám leküzdésében” – mondta Jakab Ferenc, a Virológiai…

Tovább olvasom

Virológus: Már most látszik az adatokból, hogy a huszadikai népünnepély megtette nem kívánt hatását

Rusvai Miklós szerint a hatalmas tömegek összezsúfolása nem meglepő, hogy jócskán rontott a járványhelyzeten, ez hamarosan a fertőzöttek számán is meg fog látszódni. Rusvai Miklós virológus a Blikknek azt mondta, a legideálisabb az lett volna, ha augusztus 15-ig a gyerekek megkapták volna a második oltást is, így kialakult volna a teljes immunitás az iskolakezdésre. De jobb később, mint soha, mert még azelőtt indítják az oltási kampányt, hogy a járvány bedurvulna. Szerinte októberben fut fel a vírus (és korábban azt mondta, novemberben tetőzhet), de „már most látjuk a szennyvízadatokból, hogy a népünnepély megtette…

Tovább olvasom

Így változott a kormányzati kommunikáció oltásügyben – a szakemberek sarlatánok, a miniszterek jobb virológusok

Gyakran még egymásnak is ellentmondanak, csak várni kell néhány hetet. Orbánék fantasztikusan kommunikálnak, csak teljesen össze-vissza. A szakemberek véleménye semmit nem ér a szemükben, elképesztő elszólások gyűjteménye a kormánytagok “igazságairól” Juszt László gyűjteményében. Az egykori műsorvezető szedte össze és tette közzé saját Facebook-oldalán csak az idei tavasztól a legfontosabb, egymásnak teljesen ellentmondó dolgokat, döntsük el, kinek hiszünk. Gulyás Gergely szerint: “A kínai vakcina még bizonyos adatokat illetően jobb is, mint mondjuk a Pfizer. Hozzátette, nem lesz szükség harmadik oltásra. Több, mint félmillió embert beoltottak már a második adaggal is, az…

Tovább olvasom

A virológus szerint plusz két oltás is kellhet azoknak, akiknél nem alakult ki immunitás

Akinek egyáltalán nem alakult ki védettség a szervezetében az első két oltás hatására, arra úgy kell tekinteni, mintha egy oltást sem kapott volna – mondta Duda Ernő virológus az ATV-nek. Szavai alapján tehát nemcsak a harmadik, de a negyedik oltásra is szükség lehet. „Azoknál az embereknél akiknél semmiféle védettség nem mutatható ki, függetlenül attól, hogy kaptak-e szúrásokat vagy sem ezeknek az embereknek két oltásra lenne szükségük, tehát pontosan ugyanúgy mint akit még nem oltottak be.” – fogalmazott a Híradóban a szakember. Orbán Viktor pénteken jelentette be, hogy augusztustól lehetővé teszik a…

Tovább olvasom

A jelek szerint, aki túlesett a Covidon és mRNS-oltást kapott, legalább egy évig védett

De honnan kezdődik az az egy év? A fertőződéstől, vagy az oltástól? Esetleg a második oltástól? A koronavírus-betegségen átesettek 93 százalékánál a szervezet 12 hónap után is képes megkötni a vírust, de ezt még javítani képes, ha az illetőt mRNS-vakcinával beoltották – írta a Facebookon egy, a Nature-ben megjelent tudományos publikáció alapján Kemenesi Gábor virológus. A tanulmány elsődlegesen a B sejtek működésével, illetve az általuk termelt antitestek kötőképességével foglalkozik, olyan páciensek esetében, akik már átestek a betegségen. De olyanokat is vizsgáltak, akik korábban fertőzöttek voltak, majd erre kértek egy oltást. A…

Tovább olvasom

Virológus: Az indiai variáns most ágyaz meg a szinte biztos negyedik hullámnak, még beoltva sem lehetünk teljes biztonságban

A védetteknél nagyobb az esély, hogy megfertőződés esetén megússzuk a súlyosabb tüneteket, a kórházi kezelést, de sajnos kerek perec biztosan kijelenteni ezt sem lehet. Nem túl szép kilátások. Anglia most Európa járványlaborja – írta Facebook-posztjában Kemenesi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem virológusa. A szakember szerint Anglia már a járvány korai fázisában kiépítette a világ egyik legnagyobb tesztelési és elemzési rendszerét, így valós időben látni, hogy éppen melyik variáns áll az esetszámok növekedésének hátterében. Jelenleg az új esetek kilencven százalékát az elsőként Indiában azonosított Delta variáns okozza. Kemenesi Gábor szerint ezzel együtt születik meg…

Tovább olvasom

Virológus: Nem lehet megúszni a negyedik hullámot, de már jövőre lehet magyar vakcina

Egy szezonális betegséggé alakulhat át, mint a normál influenza. Ettől függetlenül, alighanem nem ez az a hír, amit hallani szerettünk volna. Igaz, amennyi mutáció már most van a világban tavaly ilyenkorhoz képest, ne lepődjünk meg, hogy hosszabb távra kell berendezkednünk a koronavírus világában. Vajon mikor lesz újra normális életünk? Jankovics István virológus az Atv Heti Napló című műsorában arról beszélt, mennyire kell megijednünk, ha az oltás után nem mutatható ki elegendő antitest a szervezetünkben. Hangsúlyozta, hogy az ellenanyag hiánya nem jelenti a védettség hiányát. A védekezőképesség három lábon áll: van a velünk született,…

Tovább olvasom

Rusvai Miklós: “A koronavírus nagy valószínűséggel örökre velünk marad” – videó

A Jövő TV mai vendége Rusvai Miklós virológus volt akivel többi között a hétvégi enyhítésekről, a vakcinákról és a koronavírus variánsairól is beszélgettek. A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely bejelentette, mivel szombatig elérjük a 3,5 millió beoltottat – amelyet már el is értünk – ezért hétvégétől kinyithatnak a bárok és kocsmák teraszai a vendégek előtt. Ennek csak örülni lehet, viszont aggasztó, hogy lakosságarányosan Magyarország világelső lett a koronavírus miatti elhalálozások számában. Rusvai Miklós közölte, hogy a járványtani mutatók annyira kedvezőek az enyhítéshez, a tendencia viszont igen. A kórházban ápoltak, a lélegeztetőgépen levők és…

Tovább olvasom

Most először említik reálisan a negyedik hullámot, a nyári hamis biztonságérzet visszaüthet

A magyar víruskutató szerint a legkevésbé sem zárható ki, hogy ősszel újra fellángol a koronavírus egy újabb hulláma, a nyári szabadságok megalapozzák az újabb gócpontokat, miközben a sok új variáns is a vakcinák ellen dolgozik. Nem hangzik túl jól. „Beszélnünk kell a negyedik hullámról, ugyanis egyáltalán nem zárható ki, hogy be fog következni” – olvasható Kemenesi Gábor biológus, víruskutató Portfolión megjelent írásában. A kutató szerint a vírus szezonalitása egyre biztosabb, a globális vakcinációs program pedig aligha éri el addigra a kívánt hatást. „Nem mindegy azonban, hogy miként várjuk majd! Így nem tehetünk…

Tovább olvasom

Virológus: Elképzelhető, hogy túl vagyunk a járvány harmadik hullámának csúcsán

Erről Rusvai Miklós beszélt az RTL-nek. A szakember ezt a lassan, de biztosan csökkenő járványügyi adatokból következtette ki. “Folyamatosan csökkenni fog valamennyi kedvezőtlen statisztikai adat” – mondta Rusvai Miklós, akit az Index idéz. Hozzátette: vélhetően a halottak száma lesz az, ami a leglassabban és a legalacsonyabb mértékben fog visszaesni az eddigiekhez képest. Emellett hangsúlyozta azt is, hogy lehetnek megtorpanások a csökkenésben – különösen a húsvéti ünnepek miatt. Ennek következményei körülbelül két hét múlva jelenhetnek meg a statisztikában. De ettől függetlenül javuló tendenciákra lehet számítani. Rusvai hozzátette: megakadást okozhat az iskolák…

Tovább olvasom