Így változott a kormányzati kommunikáció oltásügyben – a szakemberek sarlatánok, a miniszterek jobb virológusok

Megosztás

Gyakran még egymásnak is ellentmondanak, csak várni kell néhány hetet. Orbánék fantasztikusan kommunikálnak, csak teljesen össze-vissza. A szakemberek véleménye semmit nem ér a szemükben, elképesztő elszólások gyűjteménye a kormánytagok “igazságairól” Juszt László gyűjteményében.

Az egykori műsorvezető szedte össze és tette közzé saját Facebook-oldalán csak az idei tavasztól a legfontosabb, egymásnak teljesen ellentmondó dolgokat, döntsük el, kinek hiszünk.

Gulyás Gergely szerint: “A kínai vakcina még bizonyos adatokat illetően jobb is, mint mondjuk a Pfizer. Hozzátette, nem lesz szükség harmadik oltásra. Több, mint félmillió embert beoltottak már a második adaggal is, az ő védettségük még jobb, mint azoknak, akik Pfizer-vakcinát kaptak.” (Kormányinfó 2021. 04.15.)

Erdei Anna immunológus, az Magyar Tudományos Akadémia főtitkár-helyettese: “Immunológusként ki merem jelenteni, hogy akinek nincs antitestje, az nem is védett.” (Akadémiai honlap 2021. 07. 12.)

Gulyás Gergely: “Az egyetem egyértelműen cáfolja, és az egyetem egy kicsit komolyabb hely. Kifejezetten felelőtlen az immunológus nyilatkozata, ami megjelent a Tudományos Akadémia honlapján. Az antitestmérésnek nincs értelme.” – mondta Gulyás egy kardiológus véleményére hagyatkozva.(Kormányinfó 2021. 07. 16.)

Orbán: “Nagyon fontos, hogy a politikusok ne képezzék át magukat járványügyi szakembereknek, mert a legnagyobb bajt azzal tudják a politikusok tenni, hogyha össze-vissza beszélnek járványügyi szakkérdésekben.” (MR. 2021. 07.02.)

Fideszes körökben amúgy nagy hagyománya van a szaktudás lebecsülésének. Parlamenti bizottsági ülésen “gyalázta le” Cseresnyés Péter államtitkár – volt biztosítási ügynök – Lovász László, Abel-díjas (ez a matematikai Nobel-díj) matematikust, az MTA egykori elnökét mondván, hogy “nem jók a számai, rosszul számol”.

A Fidesz-KDNP tagjai biztosan sokkal jobban tudják, higgyük nekik…

Kapcsolódó cikkek