A védetteknél nagyobb az esély, hogy megfertőződés esetén megússzuk a súlyosabb tüneteket, a kórházi kezelést, de sajnos kerek perec biztosan kijelenteni ezt sem lehet. Nem túl szép kilátások. Anglia most Európa járványlaborja – írta Facebook-posztjában Kemenesi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem virológusa. A szakember szerint Anglia már a járvány korai fázisában kiépítette a világ egyik legnagyobb tesztelési és elemzési rendszerét, így valós időben látni, hogy éppen melyik variáns áll az esetszámok növekedésének hátterében. Jelenleg az új esetek kilencven százalékát az elsőként Indiában azonosított Delta variáns okozza. Kemenesi Gábor szerint ezzel együtt születik meg…
Tovább olvasomCímke: indiai mutáció
Nem tette közzé az operatív törzs, pontosan melyik indiai mutáció jelent meg itthon, pedig nagyon nem mindegy
Mint megírtuk, az operatív törzs pénteken bejelentette, hogy hazánkban is felbukkant a koronavírus indiai mutánsa, pillanatnyilag azonban nem ítélhető meg, hogy mindez mekkora veszélyt jelent, az operatív törzs ugyanis nem hozott nyilvánosságra ehhez elegendő információt – írja a Népszava. A lapnak nyilatkozó Duda Ernő virológus szerint jelenleg három variációja is ismert már az indiai törzsnek, s ezek közül az egyik, az úgynevezett indiai tripla mutáns a szokottnál is fertőzőképesebb. Az Egyesült Királyságban is ez a variáns, okozza most a fertőzések felét-kétharmadát. Az indiai mutáns másik verziója az első vizsgálatok alapján feltételezhető, hogy képes…
Tovább olvasomMit kell tudni az indiai mutánsról és mennyire kell félni tőle?
Az Operatív Törzs ma bejelentette, hogy két koronavírusos betegnél is az indiai mutánst diagnosztizálták – egyikük meggyógyult, másikuk kórházban van, de szerencsére nem szorul lélegeztetésre. Erről a vírusfajtáról már régóta azt hallhatjuk, olvashatjuk, hogy minden korábbinál halálosabb – de mit is jelent ez? A koronavírusnak szinte hetente jelenik meg újabb mutációja. Ezek nagy része ártalmatlan, sőt életképtelen. Néhány változat azonban fokozott figyelmet igényel. Ilyen volt például a brit variáns, ami a súlyos magyarországi harmadik hullámot okozta. A vírus indiai variánsát már 2020 októberében azonosították. Azóta a világ legtöbb országában megjelent.…
Tovább olvasomAz operatív törzs bejelentette: megjelent Magyarországon is az indiai mutáns
Magyarországon is jelen van a koronavírus indiai mutációja – jelentette be az országos oltási munkacsoport vezetője, György István az operatív törzs pénteki tájékoztatóján, amelyről az Index tudósított. Hozzátette: emiatt nem lehet kizárni, hogy lesz egy újabb járványhullám itthon is. Ezután felidézte, hogy december 26-án érkezett az első vakcinaszállítmány Magyarországra, majd február 4-én létrehozták az oltási munkacsoportot és a megyei oltási munkacsoportokat a megyei védelmi bizottságokkal. Március 8-án értük el az egymillió beoltottat, március 31-én a kétmillió beoltottat, április 13-án a hárommilliót, május 22-én átléptük az ötmilliót. “Nagyon közel járunk ahhoz,…
Tovább olvasomNem jó hír: Az indiai vírusvariáns a kisebb gyerekekre igazán veszélyes
Több országban a lazítási elképzeléseket is befolyásolhatja, reméljük, nem kell máris újabb korlátozásokra kényszerülni. Nagy-Britanniában katasztrófára számítanak, a szakértő szerint helyes lenne a távoktatás ismételt bevezetése legalább addig, amíg megfelelő mennyiségű és minőségű adat áll rendelkezésre arról, hogy a jelenlegi vakcinák védenek-e az indiai kettős mutáns ellen. A koronavírus indiai kettős mutánsa aggasztó mértékben terjed az Egyesült Királyságban. Az elmúlt egy hétben 160 százalékos növekedést észleltek a szigetországban a variáns által okozott esetek számában. Ez természetesen önmagában is aggodalomra ad okot, de ami ennél is rosszabb, az az a megfigyelés, hogy ez…
Tovább olvasomVálságstáb Angliában: Nagy az ijedség, egy hét alatt megháromszorozódott az indiai mutánssal fertőzöttek száma
Ez nem hangzik túl jól így nem sokkal a nyári szabadságolások előtt. Robbanásszerűen terjed az indiai kettős mutáns vírus, ezért Nagy-Britanniában a kormány már azt latolgatja hogy sokkal óvatosabb lesz a nyitással, mint tervezték. Egy hét alatt megháromszorozódott az indiai kettős mutáns vírussal megfertőződött britek száma – közölte az egészségügyi minisztérium alá tartozó közegészségügyi szervezet, a Public Health England. A fertőzés már olyanok körében is javában terjed, akik az utóbbi években egyáltalán nem jártak külföldön, tehát lakóhelyükön kapták el a betegséget. Az aggasztó jelek miatt mára összehívták a a brit kormány vészhelyzeti…
Tovább olvasomKutatások: A Pfizer oltása az indiai mutáns ellen is hatékony védelmet nyújt
A sok rossz hír mellett végre egy jó is, ami az igen veszélyes, indiai variánssal kapcsolatos. A Jokohamai Egyetem legújabb vizsgálata szerint a Pfizer-BioNTech-féle oltóanyag a brit, a dél-afrikai és az indiai variáns ellen is működik. A Pfizer és a BioNTech közösen kifejlesztett, koronavírus elleni oltóanyaga hatékony védelmet nyújt a vírus Japánban eddig kimutatott variánsai, egyebek közt a brit, dél-afrikai és indiai mutánsa ellen is – áll a Jokohamai Egyetem szerdán közzétett tanulmányában. A kutatás során 105, a vakcina mindkét adagjával beoltott, a víruson korábban át nem esett embernél vizsgálták hét…
Tovább olvasomOperatív törzs: Nem dőlhetünk hátra, az indiai mutáns már a szomszédban van
Nem dőlhetünk hátra, az indiai vírus már itt van a szomszédban, és okozhat meglepetéseket – jelentette be György István államtitkár, az országos oltási munkacsoport vezetője az operatív törzs keddi tájékoztatóján, amelyről az Index tudósított. Mint mondta, elérkeztünk az oltásoknál az egyéni felelősségek szakaszába. Az államtitkár, majd bejelentette, hogy hamarosan 200 ezer Szputnyik V vakcina is elérhető lesz az interneten foglalók számára, de csak azok kaphatják meg az orosz vakcinát, akik a foglalásról SMS-t kapnak. Ismertette, hogy több mint 330 ezer Pfizer-vakcina is érkezett, ennek nagy része a második körös oltáshoz…
Tovább olvasomMár Svájcban is azonosították a vírus pusztító, indiai variánsát, a szupergazdagok már menekülnek onnan
A brit variáns után hamarosan átveheti az uralmat a még sokkal fertőzőbbnek mutatkozó indiai mutáció. Már meg is jelent Európában, ráadásul egy olyan utazónál, aki más európai országot is érintett fertőzöttként. Svájcban március végén azonosították a koronavírus indiai variánsát egy beutazóban, aki nem közvetlenül Indiából, hanem átszállással egy másik országból érkezett Svájcba – közölte a svájci közegészségügyi hivatal. Azt nem árulták el, melyik európai országról van szó. A hivatal szóvivője szerint egyelőre nincs megbízható információ arról, hogy a koronavírus legújabb, indiai variánsa magasabb arányban fertőzne vagy bármilyen más szempontból veszélyesebb…
Tovább olvasom