A virológus szerint plusz két oltás is kellhet azoknak, akiknél nem alakult ki immunitás

Megosztás

Akinek egyáltalán nem alakult ki védettség a szervezetében az első két oltás hatására, arra úgy kell tekinteni, mintha egy oltást sem kapott volna – mondta Duda Ernő virológus az ATV-nek. Szavai alapján tehát nemcsak a harmadik, de a negyedik oltásra is szükség lehet.

„Azoknál az embereknél akiknél semmiféle védettség nem mutatható ki, függetlenül attól, hogy kaptak-e szúrásokat vagy sem ezeknek az embereknek két oltásra lenne szükségük, tehát pontosan ugyanúgy mint akit még nem oltottak be.” – fogalmazott a Híradóban a szakember.

Orbán Viktor pénteken jelentette be, hogy augusztustól lehetővé teszik a harmadik oltást, míg Kásler Miklós később részleteket is elárult ezzel és az egészségügyi dolgozók kötelező vakcinálásával kapcsolatban.

via ATV, Portfolio

Kapcsolódó cikkek