Egy orosz diák helyretette Putyint beszédje történelmi pontatlansága miatt, az igazgató azonban nagyon nem örült ennek – videó

Sztálinnál már eldőlt volna a tanuló sorsa, Putyinnál azért még vannak esélyei. Egyszerre kínos és aranyos jelenet zajlott egy vlagyivosztoki iskolában, ahol az első tanításai napon magát az orosz elnököt, Vlagyimir Vlagyimirovics Putyint látták vendégül. Putyin előadást tartott a diákoknak, amiben egyebek közt a történelemtanulás fontosságáról beszélt, és ekkor történt, hogy összekevert két régi háborút, az egyik diák pedig kijavította őt – írja a Moscow Times. Az orosz elnök a hétéves háborúról beszélve említette Nagy Péter cárt és a poltavai csatát. A hétéves háború a 18. század közepén zajlott, azonban Nagy Péter…

Tovább olvasom

Erős autóhoz gyenge vezetési tudás, nagyot égett a Mercedesét próbálgató sofőr – videó

Úgy gondolta, megmutatja mindenkinek, milyen ügyesen tudja táncoltatni ötszáz lóerős autóját a vizes aszfalton. Aztán a gépkocsi ereje meghaladta vezetője tudását és kontrollt veszítve a fák közé csapódott. Szinte minden héten történik ilyen jellegű butaság, legalább annyit tudhatna, hogy esőben, hátsó kerekes autóval nem feszegetjük a határokat… A Mercedes-AMG C 63 teljesítménye a választott kiviteltől függően 500 lóerő körüli, ez ráadásul a hátsó kerekeket hajtja. Egy ausztrál tulajdonos esőben próbálta táncoltatni a kocsija hátulját, de eléggé elszámította magát: addig próbálkozott, amíg a fák között kötött ki. Az autó vezetője nem…

Tovább olvasom