Szeptember 1-jétől leköszön a Miskolci Egyetem fenntartó alapítványának kuratóriumi elnöki posztjáról Veres Pál. Az egykori polgármester korábbi hivatásában találhatja meg ismét a helyét.
Tovább olvasomCímke: igazgató
Diákoktól veszik el a lehetőséget Kazincbarcikán – hiába a röplabda klub ajánlata, a tankerület köti az ebet a karóhoz
Hivatalosan a tankerület – melynek igazgatója információink szerint az egykori fideszes országgyűlési képviselő, Demeter Zoltán unokatestvére – részéről nem érkezett indoklás arra, hogy miért nem engedik a tanulókat a röplabda klub felújított csarnokában végezni a testnevelés órát. A helyiek egy petíció indításával igyekeznek kiállni a diákok mellett.
Tovább olvasomDöntött a Tisza kormány minisztere, újabb nagy változások a közoktatásban – például az iskolaigazgatók visszakapják munkáltatói jogaikat
A Fidesz által felépített torz rendszerben ugyanis egyáltalán nem az intézményvezetők döntötték el, hogy kineveznek-e, esetleg menesztenek egy-egy kollégát, hanem a tankerületek. Az új kormányzat teljesen meg akarja szüntetni a tankerületei politikai jellegét, ami eddig jellemző volt.
Tovább olvasomÚjabb jeles egészségügyi szaktekintélytől búcsúzik Miskolc – elhunyt a Szent Ferenc Kórház korábbi igazgatója
Elhunyt Dr. Kása Miklós, aki hosszú éveken át meghatározó szerepet töltött be a miskolci egészségügy irányításában. A szakember neve összeforrt a megújulással, a következetes intézményvezetéssel és a betegközpontú szemlélettel, amely munkásságát végigkísérte.
Tovább olvasomÚjabb hatalmas botrány körvonalazódik, megtaposta a gyereket, lemondatták a Szőlő utcai intézet megbízott igazgatóját is
Ebből is csak azért lesz óriási botrány, mert kiderült, több felvétellel is alátámasztva, hogy a Juhász Péter Pál utódjaként megtalált megbízott igazgató is minősíthetetlen módon bánt a rábízott gyermekekkel. Az eddigieknél is nagyobb, a Fideszre nézve még rosszabb gyermekvédelmi botrány indult útjára.
Tovább olvasomHová kerül a szemét a borsodi kukákból? – B24 Podcast
A MiReHu ügyvezető igazgatóját láttuk vendégül, Ladányi Roland válaszolt kérdéseinkre, például arra is, hogy mi és hogyan történik a miskolci és környékbeli vegyes hulladékkal azok után, hogy a kukába helyeztük.
Tovább olvasomDVTK: Sántha Gergely az egyik legnagyobb NER-cégnél vállalt vezető tisztséget, de a Diósgyőrtől sem válik meg
A jelek szerint a klub ügyvezető igazgatója úgy véli, menni fog az, hogy egyszerre helyt áll mindkét munkahelyén. Sántha Gergely a 4iG-hez szegődött, nem is akármilyen beosztásban.
Tovább olvasomGyász: elhunyt az ózdi kórház korábbi igazgatója, elismert kardiológusa
Dr. Tóth Istvánt hetvenötödik életévében érte a halál, hosszan tartó, méltósággal viselt betegség következtében.
Tovább olvasomA borsodi kötődésű, büszke DPK harcos sikere – Nemcsák Károly még öt évig a József Attila színházcsinálója
A Szomszédok Vágási Ferijének vasárnap adta át kinevezési oklevelét Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter, a Shrek, a Musical előadás előtt. Így már biztos, hogy a következő ötéves ciklusban is Nemcsák Károly marad a József Attila Színház igazgatója. A borsodiak talán még emlékeznek rá, a színész-igazgató egy templomot is építtetett Mocsolyástelepen, melynek átadásán Orbán Viktor üzenetét közvetítette. Az eseményen Tállai András is tiszteletét tette, hogy külön köszönetét nyilváníthassa a színművész felé.
Tovább olvasomMagyar: politikai tisztogatás a mentőknél – a leváltott igazgató Miskolcon folytatja
A TISZA Párt vezérétől megtudhattuk, hogy azért rúgták ki – „váltották le” – a májusban még kitüntetést kapott, magasan képzett regionális igazgatót, mert egy baráti szalonnasütésen politikai véleményt kifejező pólót viselt. De ezek szerint a Miskolci Egyetem rektora nyugodtan lehet Digitális Polgári Kör tagja.
Tovább olvasom