A DVTK szurkolói véleménye: A másodosztályra szerződtetett labdarúgók valóban NB2-es szintet is képviselnek

Az idénynyitó győzelem után egy hatalmas vereség és egy döntetlen következett, a diósgyőri szurkolók pedig a jelek szerint elkezdték kapiskálni, hogy ezen szezon végén valóban nem nagyon beszélhetünk másodosztályú bajnoki címről, vagy éppen osztályozóról. Abból kell főzni, amink van és a szurkolók azt szűrték le, minőségi erősítésre már ne számítsunk.

Tovább olvasom

DVTK: Négygólos döntetlen az Újpest elleni edzőmeccsen

A hazai pályán megrendezett szombat esti találkozón a szakmai stábok megegyezése alapján a megszokott játékidő helyett kétszer 60 perces, maratoni csatában tesztelhette keretét a Diósgyőr és az Újpest vezetőedzője, Takács Péter, valamint Szélesi Zoltán. A piros-fehérek kétszer is vezetéshez jutottak, a vendégek végül döntetlenre mentették az összecsapást.

Tovább olvasom

Napokon belül kezdi a felkészülést a DVTK, már a nyári edzőmeccsek időpontja is megvan… de milyen csapattal?

A szurkolók egyik legnagyobb kérdése ugyanis, hogy kik fogják lejátszani ezeket az összecsapásokat és milyen kerettel vágunk neki az NB II-nek? A távozókkal ugyanis már tele lenne egy A4-es lap, ám minőségi érkezők valahogy nemigen akarnak szállingózni, pedig már júniusban is lenne meccsünk. Külön érdekesség a felkészülésben, hogy július közepén egy nap két helyszínen két mérkőzés is lesz.

Tovább olvasom

Úgy tűnik, sokkal nagyobb a baj és a bizonytalanság a DVTK futballcsapatánál, mint hittük

Két hét múlva kezdenék a felkészülést, de még nincs jóvá hagyott költségkeret, nincs játékoskeret, inkább csak a távozókról hallani egyre-másra. Sokan úgy gondolják, hogy ami most körvonalazódik, az még a másodosztályhoz is karcsú lesz.

Tovább olvasom

Kevesebb mint 20 perc alatt kimerült a gyármentő program kerete

Felfüggesztették a regisztrációt a gyármentő programba – olvasható a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) honlapján. A lépésre elmondásuk szerint a beérkezett regisztrációs űrlapok jelentős száma és forrásigénye miatt volt szükség. A regisztráció szerda reggel 7:30-kor indult, de az Index szerint 7:48-kor le is zárták, vagyis 18 perc alatt elfogyott a program 150 milliárdos kerete. A lap szerint ugyanakkor nem kizárt, hogy a program számára további forrásokat szabadítanak fel. A Gyármentő Programmal energiahatékonyságot növelő nagyvállalati beruházásokat támogat a kormány. Olyan cégek jelentkezhettek, amelyek legalább 200 millió forint értékben növelik az energiaellátási kapacitásukat…

Tovább olvasom