Az Oktatási Hivatal (OH) értékelése szerint az általános iskolákban a végzős évfolyamon tesztelt mintegy 90 ezer diák 40 százaléka, országosan körülbelül 36 ezer gyerek alapszinten sem képes szöveget értelmezni. Többek között ez derült ki a tavaly végzett kompetenciamérés nemrég nyilvánosságra hozott eredményeiből.
Tovább olvasomCímke: matematika
Százalék- és valószínűségszámítás, de logikai példa is akad a matekérettségin
Szokás szerint két részből álló feladatlapot kellett megoldaniuk a középszinten vizsgázó diákoknak.
Tovább olvasom“Akik átnézték az alapfogalmakat, idén is meg tudták szerezni a kettest”
Így vélekedik a szaktanár, aki szerint egy dologra kellett az átlagosnál jobban odafigyelni. Szerdán tovább folytatódnak az érettségi vizsgák. „Az a diák idén is meg tudta szerezni a ketteshez szükséges pontokat az első és a második részből, aki átnézte az alapfogalmakat, és a vizsgán ránézett a függvénytáblára. Bár igaz, hogy láttunk már könnyebb első részt is, mint a 2022-es” – mondta a HVG oktatási szakportáljának, az Eduline-nak Rubovszky Cecília, a Studium Generale matematikaszekciójának vezetője az érettségi első feladatlapjáról. Rubovszky szerint voltak olyan feladatok a teszten, amelyeknél elég volt egy „nagyon alapfokú…
Tovább olvasomÓriási siker: magyar diák a győztese az egyetemisták nemzetközi matematikaversenyének
Az olimpia teljesen elhomályosíthatja ezt a kiemelkedő sikert, 51 ország 160 egyeteméről érkeztek diákok a versenyre, de Gáspár Attila mindenkinél jobbnak bizonyult. AZ ELTE MATEMATIKA ALAPSZAKÁNAK VÉGZETT DIÁKJA NYERTE A 28. INTERNATIONAL MATHEMATICS COMPETITION FOR UNIVERSITY STUDENTS (IMC) ELNEVEZÉSŰ, EGYETEMISTÁK SZÁMÁRA MEGRENDEZETT NAGY NEMZETKÖZI VERSENYT – derül ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem kari honlapján közzétett közleményéből. Gáspár Attila egyedüliként vehette át a verseny kiemelt első díját, a Grand Grand First Prize-t. 589 diáktársát előzte meg öt kontinens 51 országának 160 egyeteméről. Az augusztus 7-én szombaton véget ért versenyen a lehetséges 80…
Tovább olvasom