A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el augusztus 25-én 19 órától augusztus 28-án délig. Az indok: kosárlabdameccs, futballmérkőzés – lehetséges szurkolói rendbontások.
Tovább olvasomCímke: szurkolók
A DVTK szurkolói véleménye: A másodosztályra szerződtetett labdarúgók valóban NB2-es szintet is képviselnek
Az idénynyitó győzelem után egy hatalmas vereség és egy döntetlen következett, a diósgyőri szurkolók pedig a jelek szerint elkezdték kapiskálni, hogy ezen szezon végén valóban nem nagyon beszélhetünk másodosztályú bajnoki címről, vagy éppen osztályozóról. Abból kell főzni, amink van és a szurkolók azt szűrték le, minőségi erősítésre már ne számítsunk.
Tovább olvasom„Nem akartunk senkit megbántani, hálásak vagyunk a lehetőségért” – a Hapoel szurkolóival beszélgettünk (VIDEÓVAL)
Második alkalommal látta vendégül a tel-avivi klub csapatát Miskolc városa augusztus 6-án, pénteken. A helyiek számára az első mérkőzés emlékezetes maradt, ugyanis az izraeli szurkolók látványos pirotechnikával és ünnepléssel alapozták meg a hangulatot, jelentős felfordulást hagyva maguk után. A GKS Katowice elleni megmérettetés előtt többek között erről kérdeztük az ultrákat, akik számos egyéb érdekességet is megosztottak velünk.
Tovább olvasomKisebb bunyó a pálya szélén, de az utcák megúszták – balhés meccs volt megint Miskolcon
Megint rendbontás zavarta meg a DVTK Stadionban rendezett nemzetközi mérkőzést: a Hapoel Tel-Aviv – GKS Katowice Konferencialiga-selejtezőn a 75. percben egy félmeztelen izraeli szurkoló szaladt ki a gyepre, és nekiállt hergelni a lengyel és magyar szektort.
Tovább olvasomFokozott rendőri jelenlét Miskolcon a csütörtöki Hapoel–Katowice meccs miatt
Négy napra rendelt el fokozott ellenőrzést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság: augusztus 4-én déltől augusztus 7-én délig a megye teljes közigazgatási területén erősített jelenléttel készülnek a csütörtöki nemzetközi kupamérkőzésre.
Tovább olvasomTóth-Szántai: A miskolciak nyugalma, a közterületek rendje, a tisztaság, valamint a helyi szurkolói közösség tisztelete számunkra nem másodlagos kérdés
A miskolci polgármester kiemelte az újabb nemzetközi focimeccs előtt, hogy a külföldi vendégeket szívesen fogadjuk, de a legutóbbi események ne ismétlődjenek meg. Az ideérkező szurkolótáborok tartsák tiszteletben Miskolcot, a közterületeinket és leginkább az itt élőket.
Tovább olvasom„Ez belefér egy rangadóba” — videotonos szurkoló védte a bíróságon az elítélt diósgyőrieket
„Semmilyen erőszakot nem tapasztaltam” — mondta el lapunknak az a Videoton-szurkoló, aki tanúskodott is az első fokon elítélt diósgyőri ultrák mellett a bíróságon. Úgy véli, egyes vidéki kluboknál kettős mércét alkalmaznak a szurkolókkal szemben.
Tovább olvasomTóth-Szántai József szerint elfogadhatatlan, ami a nemzetközi mérkőzés után történt, a takarítást megtérítteti, de a rendőrökkel sem elégedett
A miskolci polgármester is kiakadt azon, amit csütörtökön a Hapoel Tel-Aviv – PFK Ludogorec Razgard nemzetközi selejtezőmérkőzés előtt és után történt a városban, a két gárda szurkolótábora által. Tóth-Szántai a rendőri biztosítást is teljesen más alapokra helyezné, valamint a rendkívüli takarítás költségeit is meg akarja téríttetni a felelősökkel.
Tovább olvasomKisebb háborús övezet lett Miskolc több városrésze a két külföldi futballcsapat szurkolói miatt
A DVTK stadionban fogadta „hazai” pályán az izraeli Tel-Aviv a bolgár Ludogorec gárdáját, mivel a közel-keleti háború miatt a tel-avivi együttes nem léphetett pályára hazai környezetben. A szurkolók azonban nem kímélték Miskolcot, robbantak a petárdák és folyamatos a szemetelés.
Tovább olvasomNapokon belül kezdi a felkészülést a DVTK, már a nyári edzőmeccsek időpontja is megvan… de milyen csapattal?
A szurkolók egyik legnagyobb kérdése ugyanis, hogy kik fogják lejátszani ezeket az összecsapásokat és milyen kerettel vágunk neki az NB II-nek? A távozókkal ugyanis már tele lenne egy A4-es lap, ám minőségi érkezők valahogy nemigen akarnak szállingózni, pedig már júniusban is lenne meccsünk. Külön érdekesség a felkészülésben, hogy július közepén egy nap két helyszínen két mérkőzés is lesz.
Tovább olvasom