Rokonuk vitt fürdeni nemrég a Tiszához egy testvérpárt Benken, az erős sodrás azonban elragadta a 9 és 12 éves lányokat. Több mint egy kilométerrel arrébb egy férfinak sikerült kimentenie a kisebbik gyermeket, a másik nem került elő. A partszakaszon hirtelen mélyül a víz, ahol az erős sodrás és az örvények miatt sem biztonságos a fürdőzés, a kánikula miatt mégis sok helyi hűsölt a Tiszánál. A közeli Eperjeskéről érkeztek a kislányok rokonukkal a vízhez, a szemtanúk szerint először csak bokáig mentek a vízbe, percekkel később már elragadta őket a folyam. A…
Tovább olvasomCímke: tragédia
Gyalogosgázolás Ózdon – ítéletet hozott a bíróság
Jogerősen befejeződött az Ózdi Járásbíróság előtt az a büntetőeljárás, amely egy 2020 októberében történt gyalogosgázolás ügyében indult. A megállapított tényállás szerint az I. rendű vádlott személygépkocsijával a megengedett 50 km/h-ás sebességet jelentősen túllépve, 75-80 km/h-val közlekedett Ózdon és azt nem csökkentette a kijelölt gyalogátkelőhely felé közeledve sem, ezért az ott szabálytalanul, ferde irányban, futva áthaladó ittas sértettet fékezés nélkül elütötte. Az I. rendű vádlott ezután megállt és segítségnyújtás céljából odaszaladt a sértetthez, aki azonban az elszenvedett súlyos sérülései miatt a helyszínen életét vesztette. Az utasként jelen lévő II. rendű vádlott észlelve az…
Tovább olvasomEgészen elképesztő okból zuhanhatott le a magyar honvédségi helikopter
Korábban csak annyit lehetett tudni, hogy ismeretlen okból lezuhant egy magyar katonai helikopter Horvátországban szerdán, legalább két halálos áldozatról érkezett jelentés. Most már viszont nagyon úgy tűnik, annak okát is tudják, ami egészen elképesztő, ha ez valóban így történt.
Tovább olvasomTragikus hirtelenséggel elhunyt egy utas a Füzesabonyból induló vonaton
A MÁV adta ki a tájékoztatást, hogy a délután öt órakor induló szerelvényen rosszul lett egy férfi, akit végül nem sikerült megmenteni.
Tovább olvasomJótékonysági koncertet szerveznek az autóban bennégő tardonai pár családjáért
Juhász Marci az első szóra elfogadta a szervezők meghívását. Az esemény teljes bevételét a családnak adják oda.
Tovább olvasomAdományozást szerveznének a tragikus balesetben elhunyt tardonai házaspár árváiért
A Miskolc és Én Facebook-csoportban vetették fel, hogy „segítsünk, ahogy tudunk” a két- és ötéves gyermekeken.
Tovább olvasomTragikus fordulat az eltűnt miskolci hölgy ügyében
Néhány nappal ezelőtt mi is beszámoltunk róla, hogy eltűnt Kollárné Angyal Erika. Sajnálatos módon Erika azóta sem került elő, pedig a közösség nagyon aktívan keresi. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy egész Miskolc összefogott az eltűnt hölgy megtalálása érdekében, a mi cikkünket is több mint ezren osztották meg, hogy ezzel is segítsék a megtalálását. Most a Boon.hu számolt be egy tragikus fordulatról. Információik szerint Kollárné Angyal Erika férje az éjszaka során öngyilkosságot követett el. Az eset pontos körülményei egyelőre tisztázatlanok, így azt sem lehet tudni, hogy mi áll a tragikus esemény hátterében.…
Tovább olvasomHáromgyermekes 17 éves anyuka fiának holttestét találták meg a csomagtartóban
Újabb részletek derültek ki a borzalmas nyíregyházi tragédiában érintett családról. A fiatal anya másik két gyerekét kiemelték a családból.
Tovább olvasomTragikus baleset végezhetett az utcán holtan talált fiatal miskolci férfivel
Korábban mi is több cikkben beszámoltunk a fiatal miskolci férfi rejtélyes és tragikus haláláról, amelyeket itt és itt olvashat. Most új fejlemény látott napvilágot, ami szerint egy tragikus baleset következtében veszthette életét Zoltán. Még március végén tett közzé bejegyzést egy miskolci csoportban Zoltán nővére, amelyben szemtanúk segítségét kérte, hogy sikerüljön kideríteni öccse rejtélyes halálának körülményeit. A bejegyzéshez több ezer hozzászólás érkezett, sokan biztosították együttérzésükről a családot. A kommentekből az is kiderült, hogy Zoltánt sokan ismerték és szerették a városban. A nagy nyilvánosságnak köszönhetően új fejlemények is napvilágot láttak. Az egyik…
Tovább olvasomTragikus tévedés miatt halt meg egy nő az egyik vidéki kórházban
A Szigetvári Járási Ügyészség közleménye szerint két személy a baranyai kórházban, mint műtőssegédek, míg a harmadik, mint szakorvos dolgozott. 2020 májusában nőgyógyászati laporoszkópiás műtétre került sor, melyet megelőzően a két műtőssegéd a műtő takarításához szükséges fertőtlenítő szert vitt a műtőbe. A raktárban azonban csak 5 literes kannában állt rendelkezésre a szer, ezért a két műtőssegéd a fertőtlenítő szert egy kisebb, eredetileg fiziológiás sóoldatot tartalmazó felülcimkézett üvegbe töltötte át. Ezt követően a két férfi a fertőtlenítő szert tartalmazó, eredetileg sóoldatos üveget a műtő előterébe vitte, ahol a műtéthez szükséges eszközöket tartalmazó…
Tovább olvasom