Márciusban új frakció alakult Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésében „DK-LMP-Nép Pártján Frakció” néven. A csoport vezetésével Dr. Mokrai Mihályt, a Demokratikus Koalíció képviselőjét bízták meg, míg tagjai között találjuk Mezei Attilát, az LMP , valamint Lehoczki-Spider Lászlót, a Nép Pártján képviselőjét.
Tovább olvasomCímke: Lehoczki-Spider László
Hamarosan visszatérhet a munkába Lehoczki-Spider László
Miskolc életmentője egy Facebook bejegyzésben osztotta meg követőivel a jó híreket, amelyek szerint nem csak az állapota javult jelentős mértékben, de hosszas küzdelem után a “Mancs” mellett most már a “Spider Mentőcsoport Miskolc” név is a tulajdonába került.
Tovább olvasomLehoczki-Spider László napról napra erősödik a sikeres műtétje után
Bizakodásra ad okot Lehoczki-Spider László legfrissebb egészségügyi állapota – derül ki a Spider Mentőcsoport alapítójának közösségi média bejegyzéséből.
Tovább olvasomLehoczki László megosztotta a teljes történetet, valóban daganata volt
Szerencsére már a gyógyulás útjára lépett Miskolc életmentő hőse, de mégis igaznak bizonyultak a korábbi értesülések, miszerint Spider Lászlónak daganata volt. Most megköszönte mindenkinek, aki segített és segít neki, már túl van a nehezén.
Tovább olvasomHope és Mancs szerepelnek a könyvben, melynek bemutatóján Lehoczki-Spider László is részt vett
A közismert miskolci életmentő állapota szerencsére javul, méghozzá olyannyira, hogy pár órára kijöhetett a klinikáról, és személyesen is tiszteletét tehette annak a könyvnek a bemutatóján, amelyben két novella is említi hűséges négylábú társait.
Tovább olvasomKeresik az év hőskutyáját, Hope-ra is lehet szavazni
Az Év Hős Kutyája nevű verseny döntőjébe bejutott a miskolci négylábú, Hope is. Lehoczki-Spider László kutyájára október 15-ig lehet szavazni.
Tovább olvasomLehoczki-Spider László visszaadja a díszpolgári címet, az önkormányzat közleményben reagált
Szerdán tüntetést szervezett Lehoczki-Spider László a miskolci Városháza elé. A több mint kétórás eseményen felsorolta követeléseit, bejelentette, visszaadja a várostól kapott díszpolgári címét. Mindezekre az önkormányzat közleményben reagált.
Tovább olvasomHope ismét bizonyított, avagy melyik Spider az igazi?
Lehoczki László meglehetősen indulatos posztban kelt ki a napokban a nevüket használó támogatói egyesület ellen. Valószínűleg az is kiverte nála a biztosítékot, hogy kutyáit minősítették. Pedig a hármas tokaji halálesetnél ismét bizonyított Hope.
Tovább olvasomKiderülhettek a tokaji hármas Tiszába fulladás okai
Hétfőn három ember vesztette életét Tokajban a Tiszánál, két fiatal és egyikük nagybátyja. A fiatalok nagy valószínűséggel a bajba került rokonukat akarták kimenteni.
Tovább olvasomA Spider Mentőcsoport sem tudott már segíteni
Már csak az idős nő holttestét tudták megtalálni.
Tovább olvasom