Még tovább dagad a botrány a BAZ megyei horgásztónál, nemcsak a tiltó tábla a baj

Még január első hetében olvashattuk, hogy megtiltották a horgászatot az Arlói-tónál. Már ez is komoly ellentétet okozott, most pedig a pecások azt mondják, emberi fekália szivárog a tóba. Egyre csak éleződik a konfliktus.

Tovább olvasom

Kiszáradt a népszerű tó, 50 év után megszűnik a horgászat

Annak ellenére, hogy tavaly történt egy lehalászás, maradtak még halak a vízben, amelyek sajnos elpusztultak. Lehangoló fotók készültek a bátorterenyei Halda-tóról, mely 50 év után kiszáradt. Tavaly még horgásztak rajta, idén már nem, írta a Pecaverzum. A tavat a Fűtőber Horgász Egyesület működtette 1972-től 2021 végéig. Az 1,5 hektáros Halda-tó kiszáradásának következményei már tavaly ősszel látszódtak, ezért a halállomány egy részét lehalászták, és idén már nem is adtak ki engedélyeket – tudta meg a Pecaverzum Susán Balázstól, a Fűtőber Horgász Egyesület gazdasági vezetőjétől. Annak ellenére, hogy tavaly történt egy lehalászás, maradtak még…

Tovább olvasom

Horgászat: rekordfogás Borsodban, 29 kilós pontyot fogott egy horgász Hejőkeresztúron

Akkora a tükörponty, mint egy kisebb borjú. 29,2 kilós tükörpontyot fogott egy horgász a Hejőkeresztúri Horgásztóban. Még augusztus elején sikerült megszákolni a tóban rekordernek számító pontyot, írja a Pecaverzum című horgászújság. Költő Géza egy egyhetes horgásztúrára érkezett Hejőkeresztúrra, és a felszerelés felállítása után rögtön az első kapása volt a hatalmas ponty, amit a kristálytiszta tóban azonnal felismert, hiszen évek óta jár ide annak a reményében, hogy a tóbeli nagyhalakat elkaphassa egy fotó erejéig. Géza álma végre teljesült, negyedórás fárasztás után sikerült a partra emelni a 29,2 kilós, azaz egy kisebb újszülött…

Tovább olvasom