Egyetlen játszótér jelenti a nyári kikapcsolódást az aprócska borsodi zsákfaluban élő gyermekek számára, ahol jellemzően alacsony jövedelemből és nehéz körülmények között tengetik mindennapjaikat a helyiek. Az RTL stábja Gagybátorba látogatott, és a gyermekek mellett a felnőtteket is arrról faggatta, hogyan telnek a szünidő napjai a kevés lehetőséget kínáló településen.
Tovább olvasomCímke: gyerekek
Remek ötlet volt: megnyitotta a gyerekeknek egy férfi az utcai tűzcsapot, de elzárni már nem tudta, el is folyt ezzel 110 köbméter víz (VIDEÓVAL)
Természetesen mindezt a harmadfokú hőségriadó idején sikerült összehoznia, amikor egyébként is mindenkit arra kértek, hogy spóroljanak a vízzel. A közeli gyerekeket szerette volna szórakoztatni a tűzcsap erős sugarú vízével, de elzárnia már nem sikerült, ezzel pocsékba ment rengeteg tiszta ivóvíz.
Tovább olvasomGyerekek települnek a vasúti sínekre és a peronra BAZ megyében, kaviccsal is dobálóznak
Ezúttal legalább nem utassal teli szerelvényeket vagy gépkocsikat dobálnak a fiatalok BAZ megyében, de így is elég veszélyes szabadidős elfoglaltságot találtak Sajókeresztúron. A sínek között letáborozni saját maguk, míg mások számára a megálló tábla dobálása jelent veszélyt.
Tovább olvasomMagyarosra sikeredett: máris lerobbant a MÁV adventi fényvonata, hiába várták az állomáson a gyerekek (videóval)
Mivel a mindennapos forgalomban napi szinten lassítják, illetve akadályozzák órákra a tömegközlekedést a MÁV műszaki hibái, furcsa is lenne, ha éppen az ünnepi díszbe öltöztetett szerelvényeket kerülnék el a meghibásodások. Egyen már túl is vagyunk. Emellett vasárnap kétszer is elromlott a biztosítóberendezés egy BAZ megyei vonalon.
Tovább olvasomCsöbör Katalin újabb szülői engedély nélküli gyermekfotó-ügybe keveredett
Alig néhány nappal azután, hogy Csöbör Katalin országgyűlési képviselő kénytelen volt törölni egy bejegyzését, mert szülői engedély nélkül tett közzé gyermekfotókat, újabb hasonló eset merült fel. Ezúttal egy alsózsolcai édesanya jelezte szerkesztőségünknek, hogy a fideszes politikus a december 4-i mikulásünnepségen a gyermekekkel fotózkodott és tették közzé a képeket a szülő hozzájárulása nélkül.
Tovább olvasomFideszes belharc, Lázár János kegyetlenül beszólt a miskolci Varga Judit visszatérésére: „Szegény gyerekek!”
A közlekedési miniszter azt is hozzátette Varga Judit újabb közéleti szerepvállalásához kapcsolva, hogy reméli, nem lesz még egy kegyelmi ügy. Jó ideje látható, hogy a Fideszen belül egyre nagyobb repedések vannak, de ez az eddigi egyik legdurvább odaszólás egy korábbi minisztertársnak.
Tovább olvasomÖsszefogott az iskola és a szülők – teljesen megújult a Kistokaji Általános Iskola
Fontos munkálatokat végeztek a szülők kezdeményezésére és aktív részvételével az iskolán. Az önkormányzat is kivette részét a segítségből. Nézzük, milyen lett az iskola a nyári felújítások során.
Tovább olvasomMegmenekült: sikeres volt a gyűjtés, összejött az összeg, tovább működhet a Sütni jó! Alapítvány
Az utolsó mozaik is a helyére került, megvan az áhított hatmillió forint, Galamb Alexék tovább dolgozhatnak és segíthetnek a gyermekeknek.
Tovább olvasomNégy napon át Tiszaújvárosban élvezhetjük a Triatlon Fesztivált – íme a teljes program
A triatlonosok és a fesztiválozók fővárosa négy napon át Tiszaújváros. Remeknek ígérkező programok sokaságát kínálják számunkra.
Tovább olvasomHatalmas baleset az M3-ason kedd reggel
Egy gyerekekkel teli busz átszakította a szalagkorlátot, óriási a torlódás.
Tovább olvasom