Péntek estétől vasárnap estig Erdőbényén tanácskozott a kormány, méghozzá egy meglehetősen különleges bázison. A kabinet a Magyar Honvédség 7. számú Kiképzési, Oktatási és Regeneráló Központját választotta a többnapos kihelyezett ülés helyszínéül. A településtől mintegy hat kilométerre fekvő, hegyekkel körülvett komplexum egyszerre szolgál katonai képzési, rekreációs és pihenési célokat. A Borsod24 a helyszínre autózott, hogy közelebbi információkat szerezzen az aktuális döntésekről, de a szigorúan őrzött komplexum portáján nem jutott túl. Ennek ellenére összefoglalja, amit a kétnapos kitelepülésről tudni érdemes.
Tovább olvasomCímke: Tokaj-Hegyalja
Ezekről a BAZ megyei ügyekről döntött úgy a kormány, hogy a határozat nem került a Magyar Közlönybe
Nyilvánosságra hozta a kormány a 2010 és 2026 között született, úgynevezett 2000-es kormányhatározatok teljes éves listáját. A korábban a Magyar Közlönyben nem publikált döntések között számos Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ügyre bukkantunk: szerepel közöttük a Diósgyőri Acélművek egykori területe, a miskolci Y-híd folytatása, a Miskolci Egyetem fejlesztése, Tokaj-Hegyalja, valamint a BorsodChem, a Hell, a Bosch, a MOL Petrolkémia és az Ózdi Acélművek támogatása is. Néhány határozat címe több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. Összesen 3598 olyan kormányhatározat született 2010 és 2026 között, amelyet annak idején nem tettek közzé a Magyar Közlönyben.…
Tovább olvasomBor, mámor, kormányülés? A miniszterelnök és csapata a zempléni kistelepülést választotta a hétvégére
Úgy hírlik, megyénkben látogat október 3. és/vagy 4-én Magyar Péter és kormánya, kihelyezett kormányülés keretében. A konkrét célpont: Erdőbénye, amely az utóbbi években talán legfőképp a Bor, Mámor, Bénye elnevezésű kulturális fesztiváljáról híres közel s távol. Miért éppen ezt a községet választotta az országot május óta irányító testület? Erre egyelőre nem találni választ. Kérdésként teszi fel mindkét, jelen cikkünk forrásaként szolgáló helyi hírportál is. A találgatások odáig mennek, hogy „egyelőre nem világos, mi a döntés oka”. (Ennél többet cikkünk végén.) A miniszterelnök a napokban egyébként újrakezdte országjárását és a hétvégén…
Tovább olvasomMásfél milliárdot hozott az uszodára, most a neve is eltűnt róla – Wáberer György sátoraljaújhelyi története
Kevesebb mint két évvel azután, hogy Sátoraljaújhelyen Wáberer Györgyről nevezték el a jelentős részben az ő támogatásával megújított városi uszodát, fizikailag is eltávolították a nevét az épületről. A milliárdos vállalkozó a választások előtt nyíltan bírálta az Orbán-rendszert, százmillió forintot utalt a Tisza Pártnak, amely azonban visszaküldte a pénzt. Nem sokkal később a sátoraljaújhelyi képviselő-testület megszavazta az uszoda átnevezését, a döntés pedig tüntetést és aláírásgyűjtést is kiváltott.
Tovább olvasomPénteken indul a Kerekdomb Fesztivál!
Quimby, Parno Graszt és Bongor is a fellépők között. Koncertek, színház, bor- és gasztro programok, futás, evezés, bányalátogatás, túrák, várják szeptember 18–20. között Tállyán a 11. Kerekdomb Fesztivál közönségét. A három nap alatt reggeltől hajnalig követik egymást a programok: pénteken többek között a Parno Graszt, a Bohemian Betyars, Kale Lulugyi, Lenkee_ és Bongor, szombaton a Blahalouisiana és a Quimby lép színpadra, valamint Udvaros Dorottya, Für Anikó és Hrutka Róbert is velünk lesznek. Vasárnap futással, családi programokkal, Bodor Áron intim hangulatú koncertjével, valamint Csuja Imre és Hámori Gabriella közös előadásával folytatódik…
Tovább olvasomA borsodi térség is felkerült a Wanderlust fenntarthatósági toplistájára
Bekerült Miskolc és a Tokaj-hegyalján található Bodrogkeresztúr is a brit Wanderlust utazási magazin 2026-os „Green List” elnevezésű nemzetközi ajánlásába. A globálisan ismert szaklap évente gyűjti össze azokat a turisztikai célpontokat, amelyek a helyi közösségekre támaszkodva, hiteles és környezetileg fenntartható kezdeményezésekkel mutatnak példát a világban.
Tovább olvasomZarándoklat a tokaji szőlők védőszentjéért
A Monoki Sarlós Boldogasszony Plébánia és a Szent Orbán 1771 Egyesület május 22-én és 23-án rendezi meg idén a Tokaji Szent Orbán Zarándoklatot, amelynek helyszínei Mád és Monok lesznek.
Tovább olvasomKeresik Miskolc folyékony nagyköveteit
A megyeszékhely önkormányzata a Miskolczi Borbarátok Társaságával és a helyi szakmai szervezetekkel összefogva ismét meghirdette a „Miskolc Város Bora” pályázatot. A térség legkiválóbb borait szeretnék reflektorfénybe állítani, megőrizve a történelmi Avashoz kötődő szőlészeti hagyományokat. A győztes tételek a város hivatalos reprezentatív ajándékaiként és a kiemelt rendezvények állandó szereplőiként is bemutatkozhatnak az idei évben.
Tovább olvasomWáberer György kitálalt arról, mi folyik Tokaj-Hegyalján (VIDEÓVAL)
Sárospatakon látta vendégül stábunkat Wáberer György, aki a Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztosként rálátott a rendszer működésére. Az üzletember most őszintén beszélt arról, miért tartja árulónak a Fidesz felső vezetését, hová tűntek a Tokaj-Hegyaljának szánt források, és miért látja a megoldást a Tisza Pártban.
Tovább olvasomÚjra FURMINT FEBRUÁR MISKOLC – az exkluzív sétálókóstoló
A Furmint Február Miskolc sétálókóstoló újra az év kiemelkedő helyi eseményei között szerepel. A program a szokásosnál is több csemegét tartogat. Az exkluzív rendezvényen a Városháza Dísztermében 2026. február 13-án szombaton 17 órától négy borvidék nedűi sorakoznak fel. Mintegy negyven borászat lesz jelen és közel kétszázféle bor kerül terítékre Tokaj-Hegyalja, Somló és a Mátra dűlőiről. A program szervezője a Sándor Zsolt Organikus Pincészet és a BluePixel Kommunikációs és Produkciós Iroda.
Tovább olvasom