A miskolci városháza szerint húsz évnél is tovább tarthat a DAM-terület újjászületése

Miskolc állami támogatásból megszerezte az egykori Diósgyőri Acélművek területének többségi tulajdonát, és már nemzetközi befektetőknek is bemutatta a fejlesztési lehetőségeket. A városvezetés a Borsod24 kérdéseire válaszolva most részleteket közölt a megszerzett, 7,1 milliárd forintra értékelt ingatlanvagyonról, a fenntartási költségek finanszírozásáról és a következő évek terveiről.

Tovább olvasom

Ezekről a BAZ megyei ügyekről döntött úgy a kormány, hogy a határozat nem került a Magyar Közlönybe

Nyilvánosságra hozta a kormány a 2010 és 2026 között született, úgynevezett 2000-es kormányhatározatok teljes éves listáját. A korábban a Magyar Közlönyben nem publikált döntések között számos Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ügyre bukkantunk: szerepel közöttük a Diósgyőri Acélművek egykori területe, a miskolci Y-híd folytatása, a Miskolci Egyetem fejlesztése, Tokaj-Hegyalja, valamint a BorsodChem, a Hell, a Bosch, a MOL Petrolkémia és az Ózdi Acélművek támogatása is. Néhány határozat címe több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. Összesen 3598 olyan kormányhatározat született 2010 és 2026 között, amelyet annak idején nem tettek közzé a Magyar Közlönyben.…

Tovább olvasom

Élet az acélmű után – így változott vadonná a diósgyőri gyártelep

Mi történik egy monumentális ipari komplexummal, miután az ember kivonul belőle? Sokan azt gondolnák, a csend és az enyészet veszi át az uralmat, ám a diósgyőri acélmű elhagyatott területe rácáfol erre. Molnár Marina fotográfus Sebzett jelenlét című diplomamunkájában hónapokon át kutatta és dokumentálta a gyártelep rejtett zugait. Objektívjével nem a múltba révedő ipari romantikát kereste, hanem azt a nyers, olykor brutális, de megállíthatatlan ökoszisztémát, amely a romok között talált otthonra. Vaddisznók, rókák, őzek és a beton repedéseiből feltörő burjánzó növényzet – az alkotóval a veszélyes bejárásokról, a természet kiszámíthatatlanságáról és…

Tovább olvasom

Új ökoszisztéma születik a Diósgyőri Acélművek romjain

A National Geographic magazin Molnár Marina fotográfus elképesztő képeivel mutatja be, hogy az ember távozása után a Diósgyőri Acélművek egykori ipartelepe egy teljesen egyedülálló ökológiai átmeneti területté alakult át.

Tovább olvasom

Tóth-Szántai József nyilvánosságra hozta a titkosított DAM-tanulmányt

Tóth-Szántai József miskolci polgármester csütörtökön reggel váratlan lépésre szánta el magát: közösségi oldalán bejelentette, hogy a DAM területének megvásárlását megalapozó szakmai tanulmányt – amelynek titkosságát az illetékes minisztérium mindeddig fenntartotta – a városvezető egyoldalúan nyilvánosságra hozza.

Tovább olvasom

Diósgyőri Acélművek: 150 milliós urbanisztikai mesekönyv, 480 milliárdos álom

Nemrégiben eljutott szerkesztőségünkhöz egy, a nyilvánosság elől eddig jórészt elzárt, több mint száz oldalas tanulmány az egykori Diósgyőri Acélmű (DAM) mintegy 130 hektáros területének jövőjéről. A dokumentum egy ambiciózus, vegyes funkciójú – ipari, technológiai, kulturális és rekreációs elemeket ötvöző – városrész vízióját rajzolja fel. A számok és a részletek azonban egy szakértő szerint azt mutatják: a 150 millió forintból készült anyag sokkal inkább egy urbanisztikai mesekönyv, mintsem egy ténylegesen megvalósítható üzleti terv – ami azért is aggasztó, mert a Miskolc városa ennek a tanulmánynak az alapjain indult el, amikor milliárdokért…

Tovább olvasom

Furcsa lakossági konzultáció indult az egykori DAM jövőjéről Miskolcon

Megnyílt a Vasgyári Kör elnevezésű lakossági konzultációs felület, amelyen keresztül a miskolciak elmondhatják véleményüket arról, mi legyen a Diósgyőri Acélművek egykori területével – tudatta a borsodi megyeszékhely polgármesteri hivatala. Ugyanakkor hogy miért csak egy egészen furcsa, leginkább a nemzeti konzultációra hasonlító felületet talál az az interneten, aki véleményt szeretne nyilvánítani, az rejtély.

Tovább olvasom

Érdekes képek az évtizedek óta pusztulásra ítélt DAM területéről

A miskolci ipari terület az elmúlást és a szennyezettséget jellemzi, egykor több tízezer környékbeli ember munkahelye volt, ám hosszú évek óta üresen áll, a rajta levő épületek pedig amortizálódnak. Most a gyár területén belülről sikerült egészen friss képeket kapnunk. Így néz ki most a DAM.

Tovább olvasom

Ajándék vagy mérgező örökség a DAM Miskolcnak?

A volt Diósgyőri Acélművek területének megszerzése kapcsán – amiért Miskolc összesen 6,5 milliárd forintos állami támogatást kap – Kovács Imre István, a Jobbik 2026-os parlamenti választási jelöltje komoly kritikákkal állt elő. A politikus szerint miközben a városvezetés sikertörténetként kommunikálja a fejleményt, alapvető információk hiányoznak a projekt körül.

Tovább olvasom