Rendezvényt szerveznek szeptember 6-án, vasárnap Miskolcon a BAZ 02 Tisza Szigetek kezdeményezésére. A program egy, a Budapesten megrendezett eseményhez kapcsolódó akció részeként valósul meg, amelynek középpontjában a bántalmazás áldozataira való figyelemfelhívás és az Isztambuli Egyezmény ratifikációjának szorgalmazása áll.
Tovább olvasomCímke: esemény
A súlyos választási vereség óta először vett részt nyilvános eseményen Csöbör Katalin
A tusványosi beszélgetőcsoport tagja volt még Koncz Zsófia is, bár az érdeklődés a képek alapján nem sikeredett túlságosan nagyra, talán ezért sem számolt be róla maga Csöbör Katalin, aki először mutatkozott nyilvános, nagyobb létszámot megmozgató párteseményen.
Tovább olvasomMindannyian mások vagyunk: közel 30 hazai előadóval készült új feldolgozás a Bródy-dalhoz
Videóklip készült a Mindannyian mások vagyunk című Bródy-slágerhez, amely augusztus 9-én, a Sziget Fesztivál mínusz egyedik napján megrendezésre kerülő Bródy Dalok Napjának mottója lett. A felvételen a hazai zenei és színházi élet több generációt képviselő előadói szólaltatják meg közösen a legendás dalt.
Tovább olvasomGenerációk találkoznak a Szigeten? Koncz Zsuzsa és Azahriah is elénekli a ‘Ha én rózsa volnék’-ot
Különleges zenei időutazásra és stílusok ötvözésére készül a Sziget Fesztivál augusztus 9-én. A rendezvény mínusz egyedik napján megrendezendő Bródy Dalok Napja elnevezésű megakoncerten több mint 50 fellépő, köztük Azahriah, Beton.Hofi és Koncz Zsuzsa is tiszteleg a magyar könnyűzene egyik legnagyobb alakjának munkássága előtt.
Tovább olvasomMiskolc-Con Miskolcon – szerepjátékok, cosplay bemutató, társasjátékok és kiállítások – helybe érkezik a show
A főszervező maga is képregény-rajongó, a programok java délelőtt 10 és délután öt óra között zajlik. Május végén lesz a Con MiskolCon. Bázis a Tudomány és Technika Háza.
Tovább olvasomAmikor egy család három teljesen külön világot képvisel
Van az a klasszikus kérdés családi ebédeknél: „Na és te mivel foglalkozol mostanában?” Általában udvarias mosolyok és rövid válaszok követik. De mi történik akkor, ha ugyanebben a családban egy rákkutató, egy színművész és egy főszerkesztő ül egymással szemben – ráadásul a közönség előtt?
Tovább olvasomEgy nyári mulatsággal kevesebb Borsodban – idén „nem olyan boldog a kisfalud”
A szervezők közösségi oldalán közzétett bejelentés szerint a 2026-os rendezvény elmarad, miután a fesztivál költségvetése jelentősen visszaesett, és a szükséges forrásokat nem sikerült előteremteni. A döntést – mint írják – nehéz szívvel hozták meg, hiszen a legkevésbé sem szerettek volna csalódást okozni a közönségüknek.
Tovább olvasomVályi István: A hallgatás normalizálja a hazugságot
Vályi István szerint nem Magyar Péter megjelenése volt az a pont, amely „betette nála az ajtót”, hanem az elmúlt években egymásra rakódó botrányok, ügyek és ellentmondások. A 24.hu beszélgetésében az autós újságíró, a The Zone alapítója arról beszélt: benne hosszú ideje gyűlt a feszültség, a kegyelmi botránytól kezdve a közpénzek felhasználásán át a gyermekvédelmi ügyekig. Úgy fogalmazott, mindig a gyengébbek oldalára állt, és ma sem önmagáért szólal meg, hanem azok helyett, akik nem tudják hallatni a hangjukat.
Tovább olvasomSalkaházi Program – Nótár Mary-vel kedveznének a miskolci nyugdíjasoknak
A miskolci Salkaházi Sára Program következő kulturális rendezvényére már jövő héttől lehet regisztrálni. Az esemény célja, hogy a város nyugdíjasai számára jó hangulatú, közösségi kikapcsolódást biztosítson, a kínálat színvonalát azonban többen vitatják.
Tovább olvasomPár nap múlva érkezik Dorosz Dávid új könyve: A hatalom árvái
Négy évvel az orosz-ukrán háború kitörése után, február 24-én mutatják be Dorosz Dávid legújabb, A hatalom árvái című regényét. A kötet amellett, hogy egy feszült kriminek ígérkezik, egy kíméletlen korrajz is, amely a rendszerváltás elszállt illúzióitól a jelen korrupciós hálózatáig von mérleget.
Tovább olvasom