Összesen 54 220 695 forintot költöttek el október 10. óta a kormánypárt közösségi médiás kommunikációjára a Facebook hirdetési összegzése szerint. A hirdetések közötti átfedések egyértelműek, minden kormánypárti politikus és influenszer ugyanazt a két üzenetet igyekszik hívei fejébe verni: Az egyik szerint a hódmezővásárhelyi polgármester tulajdonképpen Gyurcsány Ferenc embere. A másik szerint Márki-Zay Péter valójában nem is jobboldali-konzervatív politikus. Mindkét üzenetet erős gyurcsányozással magyarázzák. A fenti két narratívát gombnyomásra kezdte el ismételgetni a kormánypropaganda minden közreműködője: az ingyenesen osztogatott Metropol kedden címlapján azt írta, hogy „Márki-Zay nyilvánosan hitet tett Gyurcsányék és a baloldal mellett”, az Origo szerint pedig „Márki-Zay Péter…
Tovább olvasomCímke: propaganda
Borítékolni lehetett: azonnal gyurcsányozással támad a Fidesz-propaganda, az összes győztes ellenzékire máris kormányzati össztűz zúdul
A fideszes aktivisták nem tétlenkedtek, már az eredmények ismeretének másnapján beindult a támadógépezet, természetesen ismét a gyurcsányozással a főszerepben. Valószínűsíthető, hogy előre elkészítették már ezeket a „műalkotásokat”, csak még várniuk kellett a startpisztoly eldördülésére és azonnal, komoly mennyiségű hirdetéssel nekiugorhattak a kormányváltást óhajtó ellenzéki jelölteknek. Csütörtök és péntek közötti késő éjszaka lezárult az ellenzéki előválasztás első fordulója, és pár órával később, péntek reggel kiderült: a Fidesz propagandistái nem lógatták a lábukat, szép sorban gyakorlatilag mind a 106 egyéni körzethez külön-külön legyártottak egy online hirdetést, ami pártállástól függetlenül megpróbálja alaposan összegyurcsányozni az előválasztás…
Tovább olvasomNincs határ: a közmédia déli híradójában fél órán át csak Gyurcsány és az ellenzék sározása, valamit a kormányzati intézkedések fényezése zajlott
A piszkos rossz Gyurcsány, a rossz ellenzék, a kiváló, nemzetmegmentő Orbán és Fidesz-KDNP tett ki a 35 percből majdnem harmincat. Tombol a közszolgálatiság, érezhetően közeledik a választás. A 444.hu vállalta a szenvedést és nemcsak végignézte, de elemezte is a köztévé híradóját. Nem csalódtunk. Másodpercről másodpercre követjük végig az M1 déli híradóját 2021. szeptember 17-én. 12:00 Elhangzott a déli harangszó, kezdődik a híradó, lássuk, mi hírek vannak a nagyvilágból. 12:02 Az első hír az, hogy az őszödi beszéd után véresre verték az embereket, és becsapták őket. Erről beszélt Orbán Viktor a…
Tovább olvasomJön a következő kiadás, közpénzből 2,1 millió példány totális kormánypropaganda a nyugdíjasok postaládájában landol
A JóKor magazin már tavaly is bemutatkozott, kicsit sem arról szól, amiért elvileg létrehozták. Helyette tökéletesen mantrázza alákérdezős interjúkkal Orbánék propagandáját, kegyetlenül lehúzza a baloldalt, folyamatos mocskolódás az ellenzék felé, totális istenítés a kormányoldal irányába. Tehát egy igazi, „független” lap, hasonlóan független, politizáló Orbán-szimpatizánsokkal. A 2,1 millió példányban megjelenő magazin úgy ingyenes, hogy nincs rajta ár feltüntetve. Hogy mennyi közpénz megy el rá, azt viszont konkrétan nem tudni. A Magyar Államkincstár adja ki, de a tartalmat – mint a Magyar Hang tavalyi cikkéből kiderül – Rogán Antal propagandaminisztériuma szállítja. Ezt le sem…
Tovább olvasomA Magyar Nemzeti Múzeum új fideszes főigazgatója szerint tudományosan cáfolt legendákat is be kell mutatnia az intézménynek
Hétfőn tartották L. Simon László beiktatási ünnepségét, ugyanis augusztus elsejével a fideszes országgyűlési képviselőt és kultúrpolitikust nevezték ki a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) új főigazgatójává. A Telex szerint L. Simon ellentmondásos beszéddel vázolta fel, milyen jövőt képzel el az intézménynek: A múzeumnak tudományosan cáfolt legendákat is be kell mutatnia, ha a nemzeti identitást ezek építik – mondta Megközelítésemben a Magyar Nemzeti Múzeumnak az a legfontosabb feladata, hogy minél szélesebb körben járuljon hozzá történeteink újabb és újabb nemzedékeknek történő átadásához, s mindezen túl nemzetünk hiteles történelmének, valamint történelemformáló mondáinak, mítoszainak és hiedelmeinek bemutatásához…
Tovább olvasomA Fidesz és „támogatói” három hónap alatt 130 milliót költött a közösségi médiában Karácsony lejáratására
Egy olyan elemzés jutott a Telex birtokába, amely a Fidesz és holdudvara közösségi médiás hirdetéseit vizsgálta, egészen pontosan a YouTube-reklámok és a facebookos szponzorált posztok tartalmát. A megfigyelt időszakban (három hónap május közepe és augusztus közepe között) a Fidesz és a hozzá köthető csatornák a Facebookon 125,7 millió forintot, a Youtube-on pedig 52,5 milliót költöttek politikai hirdetésre. A YouTube esetében a teljes összeget, Facebookon pedig nagyjából annak kétharmadát (77 millió forintot) Karácsony Gergely ellen kampányoló, karaktergyilkos és lejárató tartalmakra költötték el. A Fidesz és holdudvara három hónap alatt majdnem 130…
Tovább olvasomUszító hirdetések Miskolc város lapjában
A Miskolci Napló, a város hivatalos hetilapjának július végi száma váratlan meglepetést tartogatott annak a több tízezer olvasónak, akikhez a megyeszékhely pénzén minden szombaton eljuttatják az ingyenes kiadványt: egy hatalmas, egészoldalas Soros Györgyöt támadó, a nemzeti konzultációt népszerűsítő kormányreklám nézett szembe mindenkivel, aki a 10. oldalra lapozott. A Fidesz-KDNP propagandagépezete által kreált „ellenség”, az augusztus 12-én már a 91. életévébe lépő filantróp (Orbán Viktor és sok más párttársa külföldi tanulmányainak egykori finanszírozója) nemrégiben került ismét a figyelem középpontjába, amikor közpénzmilliárdokból finanszírozott emojis óriásplakátok, tv-s és online hirdetések, illetve nyomtatott reklámok…
Tovább olvasomEgy átragasztott emojis kormányplakátról vett ujjlenyomatot a rendőrség
Átragasztottak Pécsen egy kormányzati emojis plakátot, amin a nemzeti konzultáció kitöltésére buzdítanak. Az ügyben ismeretlen személy bejelentést tett a rendőrségen, aminek eredményeképp elindult a nyomozás – számolt be a Szabad Pécs. A lap egy képet is kapott egy olvasójától, amin szerintük egy rendőr épp ujjlenyomatot vesz az átragasztott szívplakátról. A Szabad Pécs azzal a kérdéssel kereste meg a rendőrséget, hogy milyen okból vettek ujjlenyomatot a pécsi Kórház tér közelében álló hirdetőoszlopról, és hogy milyen jogcímen indult a nyomozás. A rendőrség annyit válaszolt: A megkeresésében szereplő eset kapcsán a Pécsi Rendőrkapitányság…
Tovább olvasomTöbb mint 5 milliárd forintot költött el a kormány egyetlen kampányra
Összesen 5 milliárd 730 millió 758 ezer 371 forintot költött a kormány az „Újraindítjuk a gazdaságot” kampányára – írta Kassai Dániel XVIII. kerületi önkormányzati képviselő Facebook-oldalán. A februárban zajló kampány egy 7 kérdésből álló online kérdőív kitöltésére biztatott. Kassai fél éve fordult közérdekű adatigényléssel a Miniszterelnöki Kabinetirodához, hogy megtekinthesse kampány költségvetését, erre csak most, hónapokkal később kapott lehetőséget. Kassai elmondása szerint a Miniszterelnöki Kabinetirodába csak telefon nélkül mehetett be, a megtekinthető dokumentumok egy részét pedig kitakarták, így nem jutott hozzá minden információhoz. Ettől függetlenül kiderült, hogy a megrendelést a Miniszterelnöki Kabinetirodától ismét…
Tovább olvasomReformátus lelkész osztott meg egy homofób grafikát, amiről kiderült hogy egy régi kommunista plakát átszerkesztve
Sok mindent megcsináltak az utóbbi években a kereszténységre hivatkozva Magyarországon, amiről az igaz hívők pontosan tudják, hogy semmi köze nincs a bibliában leírtakhoz. Bikádi László Károly lelkész botrányos megnyilvánulásai nem először verik ki a biztosítékot minden jóérzésű hívőnél és ateistánál egyaránt. Nem kis botrányt kavart és több református egyházi vezető is megdöbbent és tiltakozott a Dunántúli Református Egyházkerület püspökénél amikor 2016-ban a Veszprém melletti falucska, Hajmáskér lelkésze Bikádi László Károly a szószékről elhangzott beszédben azt mondta: „Nem állíthatjuk, hogy fehér emberként felebarátként kezelnénk a színes bőrűeket, legyen az arab, legyen…
Tovább olvasom