A kovácsvágási János-vára kilátó nyerte el Az Év Kilátója 2026 címet. Tíz döntős közül kapta a legtöbb szavazatot, a versenyben összesen 50 229 voks érkezett, ebből több mint 20 ezret gyűjtött be a zempléni építmény.
Tovább olvasomCímke: győztes
Egy felmérés szerint a Bükk két kisvasútja vezeti az országos népszerűségi listát
A Csodásmagyarország.hu több mint ötezer válaszadó részvételével készült kutatása szerint a Lillafüredi Állami Erdei Vasút bizonyult a legnépszerűbbnek, míg a második helyet a Szilvásváradi Állami Erdei Vasút szerezte meg.
Tovább olvasomMegvalósítja a Tisza, amit megígért? Az új BAZ megyei képviselő máris összefogna a nem rá szavazókkal is (VIDEÓVAL)
A Tisza Párt egyik legfontosabb ígérete, hogy minden követ megmozgatnak azért, hogy sikerüljön a 2002-ben a Fidesz által ásott árkot végre részben vagy egészben betemetni és egységesíteni a nemzetet. Efelé tett most egy lépést Hatala-Orosz Csaba, megválasztott tiszás képviselő.
Tovább olvasomNem lehet legyőzni a miskolci Adventi Villamost, újra a miénket választották a legszebbnek
Az adventi villamosok szépségversenyén évek óta tarol Miskolc, idén sem lett ez másképp. Még három napig utazhatunk az újabb győztes MVK-s járművel, mielőtt pihenőre vonul.
Tovább olvasomLillafüred nyerte el idén az „Év Kastélyszállója” címet
A szálló 1929-ben készült el, a Palotaszállót mutató látképek, különösen a Hámori-tóval együtt még világszinten is egészen kiemelkedő élményt nyújtanak. A hotel pedig újabb díjat zsebelt be.
Tovább olvasomÚj világ: modern eszközzel egy „újonc” nyerte az eljutási versenyt Miskolcon
Némileg meglepő, hogy a személyautó ezúttal legyőzte a villamost és a buszt is, de az első helyezett rögtön egy olyan jármű lett, amely most indult először. A közlekedés többi résztvevője általában nemigen kedveli, de a jelek szerint igen hatékony és gyors.
Tovább olvasomElképesztő új pályacsúccsal nyerte Bódis Tamás a Tisza tavi futást
Az ultrahosszú távot alig több mint négy óra alatt teljesítette, ami ilyen melegben még inkább megsüvegelendő teljesítmény.
Tovább olvasomÚj bajnok született Zemplénben, már év végi győztesként nyilatkozott Velenczei
Csomós és Német hibáztak a háromesélyes bajnoki zárás során, Velenczei Ádám és Bán Viktor azonban elbírták a terhet és kitűnő teljesítménnyel a ralifordulót és a bajnokságot is megnyerték.
Tovább olvasomMegvan a 2024-es év fagylaltja – ön kipróbálja?
Ismét egy különleges ízkombináció nyerte el legjobban a zsűri tetszését, így ez lett az év fagyija. Felkeltette érdeklődését, vagy inkább maradjanak a hagyományos ízek?
Tovább olvasomÁtvette nyereményét a Borsod24 fotópályázatának közönségdíjas győztese
Rozgonyi Milán Kocsonyafesztiválon kattintott képe tetszett a legtöbb olvasónknak, így ő vehette át a városháza által felajánlott ajándékcsomagot.
Tovább olvasom