Az óvoda pedagógusát bántalmazta a borsodi nő, mert nem hozták egyből oda a beteg gyerekét

A Tiszaújvárosi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a girincsi nőnek az ügyében, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket okozott egy óvodában dolgozó pedagógusnak – írja a Miskolci Törvényszék honlapja. A megállapított tényállás szerint a vádlott óvodás gyermeke 2022 áprilisában beteg lett, mely tényről az intézmény értesítette a szülőket kérve őket, hogy menjenek a gyermekért. A vádlott házastársával megjelent az óvodánál és a zárt főbejárati ajtónál csengettek. A sértett résnyire kinyitotta az ajtót, türelemre intette a szülőket és közölte, hogy azonnal hozzák a felöltöztetett kisfiút. A terhelt feldúlt lett, sérelmezte, hogy…

Tovább olvasom

Megújult az egyik miskolci óvoda

Kibővítették és megújították a Miskolci Batsányi János Óvoda Szeder Úti Tagóvodáját. Többszörösen ünnepelhetnek Komlóstetőn. Ünnepi díszben, családias hangulatban telnek a hétköznapok a komlóstetői oviban. Hatalmas és gyönyörűen feldíszített karácsonyfa áll a megújult közösségi tér fő helyén, a szobákban pedig díszek, kiegészítők idézik meg karácsony szellemét. Mindezek nélkül is jó lenne azonban körülnézni a megújult épületben, hiszen egy komplex felújításon esett át az óvoda. A részletekről a Minap.hu számolt be. – 1992-ben négy csoporttal kezdte meg a működést az intézmény, de idővel szűkössé vált a hely, leromlott az épület állapota –…

Tovább olvasom

Elszabaduló energiaárak: két óvodát is bezártak Miskolcon

A folyamatosan csökkenő gyermeklétszám és a brutálisan elszabaduló rezsiárak miatt kellett meghozni ezt a döntést. A MIÓVI Zsolcai Kapui Tagóvodáját a Selyemréti Tagóvodába költöztették november elsejei határidővel, a MIÓVI Lorántffy Zsuzsanna Tagóvodának pedig a Nyitnikék Tagóvodában (Andrássy utca) lett új helye. Az intézkedés a miskolci önkormányzat azon lépései közé tartozik, amelyekkel a város költségeit akarják csökkenteni. A fiókkönyvtárak, a múzeumi telephelyek és egyéb városi intézmények szüneteltetéséről már korábban döntött a Városvédelmi Egyeztető Testület, és a polgármesteri hivatal dolgozói is egy épületben folytatják a munkát.  A testületi ülésen elhangzottak szerint az óvodai…

Tovább olvasom

Aggasztóan romlik a köznevelési rendszerben lévő gyermekek pszichés állapota

Erről írnak közös szakmai állásfoglalásukban az óvoda- és iskolapszichológusok, akik szerint a súlyosabb mentális zavarok is egyre gyakoribbak. „Intézményi munkánk során azt tapasztaljuk, hogy a köznevelési rendszerben lévő gyermekek pszichés állapota aggasztóan romlik. Az óvodákban a szorongás, a viselkedés- és figyelemzavar, az iskolákban ezek mellett a depresszió, pánik, önsértés vagy akár a súlyosabb mentális zavarok megjelenése rendszeresen előforduló jelenség lett” – olvasható abban a Telex által szemlézett szakmai állásfoglalásban, amit közel 300 iskola- és óvodapszichológus írt alá azért, hogy a közoktatás problémái miatt felhívják a figyelmet a gyermekek romló mentális…

Tovább olvasom

Beleállnak az óvodák is? Több intézmény polgári engedetlenséget hirdetett péntekre, nem nyitnak ki

Egy erről szóló közleményt osztanak a közösségi oldalakon, de hivatalos forrásból egyelőre nem erősítették meg, hogy egy budapesti kerületben egyetlen óvoda sem nyit ki pénteken. Az információk szerint az óvodai dolgozók rá akarnak világítani a közoktatás lehetetlen helyzetére, mentesen minden politikától. Igaz, a Gyurcsány-szálat vélhetően gyorsan „fel fogja ismerni” a kormányzati oldal, mert ha valaki tiltakozik, ott kizárólag „Gyurcsányék lehetnek a háttérben”. Polgári engedetlenséget hirdettek a Budapest XV. kerületi óvodák dolgozói most péntekre. Mint egy, a közösségi oldalakon terjedő közleményben írják: minden politikai állásfoglalástól elhatárolódva – szeretnénk felhívni a törvényhozók…

Tovább olvasom

Fertőző májgyulladás Miskolcon, az egyik óvoda gyermekei máshol kezdik a tanévet

Az intézmény egyik munkatársa fertőződött meg ‘Hepatitis A’ vírussal, így a Bársony utcai óvoda kisgyermekei egy időre elköltöznek. Fertőző megbetegedés miatt más feladatellátási helyen kezdik meg a 2022/2023-as nevelési évet a Miskolci Integrált Óvodai Intézmény (MIÓVI) Bársony János Úti Tagóvodája gyermekei – írja közleményében a miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztálya. A közlemény szerint szerdán igazolódott be, hogy „Hepatitis A” vírussal fertőződött a MIÓVI Bársony János Úti Tagóvoda egyik dolgozója. „A protokollnak megfelelően azokat a munkatársakat, akik fertőzött kollégájukkal a tünetek megjelenését megelőző napokban érintkeztek, szükséges beoltani. A kontakt személyek esetében megfigyelési…

Tovább olvasom

Hol a pénz? 200 milliós uniós támogatásból építik az óvodát, de inkább mégis lebontják

Az EU-s támogatás teljes összegét vissza kell fizetnie a keszthelyi önkormányzatnak, miközben számlájukon az eredeti pénznek az ötöde sem található már meg. A felújítással megbízott cég pedig közben már felszámolás alatt van. Ismét felmerül a kérdés, mégis hol van a pénz? Több mint egymilliárd forintos uniós támogatásból kellett volna az InvestMondi-System Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nek kiviteleznie Keszthelyen az Életfa Óvoda Kísérleti utcai intézményének, a városi strandnak és a Reischl sörháznak a felújítását, ám a munkálatok késtek, mostanra a cég felszámolás alá került, a fideszes önkormányzat pedig a félig elkészült…

Tovább olvasom

Teljesen átépítik az óvodát Hejőcsabán

Újabb, modernebb, jobb, korszerűbb lesz az intézmény. Bővül a városrész, szükség van újabb óvodai férőhelyekre, ráadásul az épület már igencsak elavult. A hejőcsabai Mész utcán található óvoda 1980-tól otthona a jövő nemzedékeknek. Harasztiné Kádár Ágnes, a Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola és Óvoda igazgatója – amelynek tagintézménye a Szent Erzsébet Tagóvoda – elmondta, hogy az akkor még modernnek számító épület mára elavulttá vált. A részletekről a Minap.hu számolt be. Arra is kitért, hogy katolikus egyházi fenntartásba került 2012-ben az intézmény, „így ma itt tégla és cement mellett imádsággal is épül egy…

Tovább olvasom

Miskolcon idén tizennéggyel kevesebb óvodai csoport indul – a durva pedagógushiánynak köszönhetően

A minisztérium a miskolci drasztikus csökkenést az ellenzéki városvezetés nyakába varrja és leépítésről beszél. Pedig az önkormányzat felfedte az igazságot, hogy a rengeteg nyugdíjba vonuló óvodapedagógus helyét senki nem veszi át, így már harmincnyolccal van kevesebb a városban, mint kellene. A pedagógushiány miatt szeptembertől tizennéggyel kevesebb óvodai csoport működik Miskolcon, derül ki az RTL Híradó riportjából. A miskolci önkormányzat születési adatok alapján úgy számol, szeptembertől hatszázzal kevesebb gyereket íratnak be Miskolcon. Viszont huszonnégy óvodapedagógus is nyugdíjba megy, így összesen harmincnyolccal lesz kevesebb, mint amennyire szükség lenne. Közleményük szerint a jelenlegi csoportlétszámok…

Tovább olvasom

Fogyatkozik Miskolc: közel 600 fővel kevesebb gyerek várható az óvodákban

A miskolci közgyűlés tavaly döntött az önkormányzati óvodák egy intézménybe vonásáról, vagyis a Miskolci Integrált Óvodai Intézmény (MIÓVI) létrejöttéről. Az új óvodai struktúra kialakításakor az első nevelési évben a csoportok és intézmények számában változás nem történt. Azonban a következő nevelési évek előkészítésekor már racionalizálást látták szükségesnek. Miskolc MJV Önkormányzatának közleménye szerint ezt több ok is szükségessé teszi: A várhatóan csökkenő gyermeklétszám, a nyugdíjba vonuló óvodapedagógusok nagy száma, illetve – az egyéb városokban is tapasztalható – szakember-utánpótlás hiánya is megkerülhetetlen tényezőkké váltak. A racionalizálás mellett szól az is, hogy az óvodák csoportjai között egyenlőtlenségek…

Tovább olvasom